„A kormány azt hiszi, hogy mindent meg tud oldani, de ez a törvényszöveg valójában nem nevezi néven az igazi problémát” – írja a Le Figaróban Renée Fregosi filozófus.

Öt évvel a Charlie Hebdo szerkesztőinek meggyilkolása után Franciaország még mindig keresi a módját, hogyan akadályozza meg, hogy muszlim fiatalok az iszlamista erőszak támogatóivá váljanak. A kormány azután szánta rá magát a legújabb lépésekre, hogy az ősszel egy környezete által feltüzelt fiatal agyonszúrt, majd lefejezett egy tanárt. Macron elnök kezdeményezésére a kormány rendeletet fogalmazott meg a szeparatizmus ellen (azóta átnevezte „A köztársaság elveinek megerősítéséről szóló” törvényjavaslatnak). Mert hiszen éppen az állam és a vallásos intézmények elválasztásáról volna szó.

Vagy mégsem? Renée Fregosi szerint ugyanis ez tévedés. Az állam és az egyház szétválasztása már1905-ben megtörtént. Ma az iszlamizmus térhódításának a megakadályozása volna a cél. Ezt azonban nem merik beleírni a törvénybe, mert még azt mondhatná valaki, hogy kipécézik a sok vallás közül az iszlámot. Pedig nem a vallással van itt a baj. Az iszlám egyáltalán nem követeli meg híveitől, hogy tanárokat gyilkoljanak le. Ez szélsőséges csoportok mániája. Sőt – folytatja a filozófus –, a fátylat sem azzal az indokkal kellene kitiltani a tanintézményekből, hogy az állami iskolába nem való vallási jelkép. A fátyol különféle változatai ugyanis egyáltalán nem vallási jelképek, hanem a nők alávetettségének szimbólumai. Nem olyanok, mint a keresztények által viselt kereszt vagy a zsidó férfiak kipája. Azzal, hogy a törvény vallási jelképnek minősíti, éppen, hogy legitimálja a fátylat, hiszen vallásszabadság van. Nem is véletlen, hogy az egyetemeken például szabad fátylat viselni.

A törvény nemcsak az állami, hanem az állami támogatást élvező magániskoláknak is előírja a szigorú vallási semlegességet. A katolikus iskolákat felügyelő egyházi szervezet főtitkára a La Croix katolikus lapban ezt aggályosnak tartja. Az egyházi iskolákban is lelkiismereti szabadság van, nem előírás, hogy mindenki hívő legyen, de semlegesség mégsem várható el az ilyen iskolától. Ráadásul a teljesen független, tehát állami támogatásra igényt nem tartó iskolákat a törvénytervezet szerint adminisztratív intézkedéssel be is lehet zárni ismétlődő súlyos szabályszegések miatt. Mivel sehol sem szerepel a törvényben, hogy az iszlamizmus van a célkeresztben, nem pedig bármely vallás, a katolikus oktatásügy fő felelőse veszélyben látja a jogbiztonságot. Úgy fogalmaz, hogy a szeparatizmus elleni törvény jogfosztással járhat. Nevezetesen akkor, amikor külön minisztériumi engedélyhez köti, hogy valaki magántanuló lehessen. Ma több ezer gyereket vesznek ki az iskolából azért, mert iszlám vallási iskolába íratják be őket, ahol a világi tananyag töredékét sajátítják el. De több tízezret más okból taníttatnak otthon a szülők, és a katolikus oktatási szakértő úgy gondolja, hogy ezt a jogukat nem helyes korlátozni.

Renée Fregosi azt is elárulja, miért nem lehetett néven nevezni az iszlamizmust. Az alkotmánybíróság szerepét betöltő Államtanács ugyanis a törvénytervezetből ennél enyhébb célzásokat is kigyomlált. A Metazinban nemrégiben olvasható volt Alain Finkielkraut filozófus panasza azzal kapcsolatban, hogy az „emberjogizmus” nevében a felső bíróságok gyakran akadályozzák, hogy az állam megvédje magát azoktól az eszmeáramlatoktól, amelyeknek képviselői erőszakra uszítják a fiatalokat, akiket el tudnak érni. A mecsetekre már odafigyel a hatóság, be is zártak párat, néhány erőszakszónokot ki is tiltottak az országból. Most a kulturális egyesületekre is kiterjesztik az ellenőrzést, és például jelenteniük kell a tízezer eurót meghaladó, vagy külföldről származó pénzadományokat. A terrorizmust támogató gyűlöletközpontok ugyanis rendszerint közel-keleti forrásokból tartják fenn magukat. De a törvény persze nem mondja ki, hogy mi a cél, ezért a legkülönfélébb kulturális intézmények érezhetik magukat kínosan.

Renée Fregosi azt is kifogásolja, hogy a tervezet a gyűlöletbeszédet tiltja a különféle intézményekben. Ez így pontatlan, és az államnak különben sem a polgárok érzelmeit kell szabályoznia. Nem a gyűlöletet kell üldöznie a jognak – érvel –, hanem azt, aki erőszakra uszít. A Nemzetgyűlés különbizottsága már megkezdte a törvénytervezet vizsgálatát.