„Most köszöntött volna be a liberális katolicizmus pillanata?” – kérdezi Dan Hitchens publicista a First Things magazinban a vatikáni egyházpolitikát taglaló két könyv kapcsán.
Egyre több befolyásos hívő, sőt, egyházi szervezetek is nyíltan liberális normákat támogatnak. Biden elnök például – ha hallgatólagosan is – támogatja az elvet, hogy a nőknek joguk van az abortuszhoz. A német püspöki kar pedig helyeselné a nők pappá szentelését, és az azonos neműek házasságát. Katolikus iskolák sokszínűség-felelősöket neveznek ki. Lady Gaga és Alexandria Ocasio-Cortez radikális demokrata képviselő katolikus neveltetésére hivatkozva áll ki a progresszív politika mellett.
Ám ennél is fontosabb, hogy Ferenc pápa maga is számos tabut ledöntött. Kijelentette, hogy a hitetlenek is üdvözülhetnek. Felkarolta a Latin-Amerikában és Afrikában is népszerű felszabadítási teológia témáit. A menekültek támogatására szólított fel, és bírálta a migrációellenes kormányokat. Az azonos neműek házasságát ellenzi ugyan, de kijelentette, hogy az egyháznak a szexuális orientációra való tekintet nélkül kell szeretnie minden embert, és megáldott egy meleg párt. Egy LMBTQ aktivista magazin 2013-ban az év emberének választotta.
A liberálisok általában üdvözlik és támogatják Ferenc pápa reformjait. Így tesz mások mellett John Cornwell brit író is, aki könyvében forradalminak nevezi a Vatikán haladó szellemű újításait. Cornwell a Második Vatikáni Zsinat reformjainak folytatását és a katolikus egyház gyökeres megújítására tett kísérletet lát Ferenc pápa tevékenységében. Más liberális katolikusokhoz hasonlóan Cornwell is úgy véli, hogy a katolikus hívek arányának a nyolcvanas évek óta tartó csökkenése csak akkor állítható meg, ha a Vatikán lemond a konzervatív dogmákról, mivel ezek sokakat elriasztanak, főleg a fiatalokat, és felkarolja a haladó szellemű értékeket.
Nagy kérdés azonban, hogy mi marad a katolicizmusból és a római katolikus egyházból a liberális reformok után – jegyzi meg Hitchens. Ami a hitelveket illeti, attól tart, hogy ha a liberális reformokban nem lesz megállás, a katolikus egyház elveszíti a lelkét. Elrettentő példaként említi James Caroll katolikus történész monográfiáját, amely egyenesen arra buzdítja a híveket, hogy tüntetésekkel kényszerítsenek ki még nagyobb reformokat. Például számoljanak le a papok kinevezésének hímsoviniszta rendszerével, töröljék el a feloldozás intézményét és hagyjanak fel a csodák elismerésének ósdi szokásával. Hitchens szerint ez lényegében a katolicizmus felszámolásával lenne egyenlő.
Ami pedig az egyházat illeti, sokan már egyházszakadástól tartanak – egyesek a liberálisok kiszakadásától, mások viszont a Ferencet túl haladónak tartó konzervatívok távozásától. Cornwell szerint Ferenc éppen azért küld gyakran ellentmondásos üzeneteket, hogy megőrizze az egyház egységét. Kiállt ugyan a melegek mellett, máskor viszont bűnnek nevezte a homoszexuális cselekedeteket, és a Vatikán júniusban kifogást emelt a transzszexuális és meleg egyének megkülönböztetését tiltó olasz törvényjavaslat ellen.
Hitchens úgy véli, hogy ez a stratégia sem folytatható a végtelenségig. Elvégre a hívek világos útmutatást várnak a Vatikántól a mindennapi élet dolgaiban. Ha pedig nem kapják meg, akkor konzervatív fordulatot kényszeríthetnek ki, ahogyan IX. Piusz, majd a Második Vatikáni Zsinat reformjai után történt. Más kérdés persze, hogy ezúttal is elég lenne-e ez az egyház egyben tartásához.