„A kulturális progresszívok között nincs egyetértés a szexualitás szabályozása ügyében. A szabadosság hívei a nemi erőszak és a kiskorúakkal folytatott nemi kapcsolat tiltására korlátoznák a tabukat. Mások sokkal szigorúbb korlátozásokkal védenék az egyenlőséget és a feminista értékeket – írja Ross Douthat, a New York Times házi konzervatív publicistája.

A szexualitás és a pornográfia szabályozása ősidők óta a kultúrharc fő témái közé tartozik. A baloldali liberálisok hosszú ideig megengedő álláspontra helyezkedtek. Az egyéni szabadság nevében toleranciát hirdettek a szexualitás terén is, és elutasították, hogy az állam beavatkozzék a vallási és egyéb tradicionális tabukat és korlátozásokat sértő, ám önkéntes szexuális témákba. Egyebek között ezen az alapon harcoltak a homoszexualitás dekriminalizációjáért.

Douthat példaként felidézi, hogy a hatvanas évek szexuális forradalma az egyéni szabadságot korlátozó normákkal szembeni progresszív szellemű lázadás volt, amely gyakran radikális formát öltött. Franciaországban 68-as haladó baloldali értelmiségiek a pedofília tabuját is eltörölték volna a szexuális felszabadulás nevében. „A németek, akik sosem szerettek félmunkát végezni, még messzebbre mentek” – teszi hozzá Douthat. Az ifjú progresszívok a holokauszt árnyékában igyekeztek a múlt minden normáját lebontani. A kormány a hatvanas években Helmut Kentler pszichológus javaslatára állami gondozott gyerekeket bízott pedofil nevelőszülőkre.

Azóta sokat változott a világ. A haladó baloldal ellentmondásosan viszonyul a szexualitás szabályozásához – egyre inkább a szabadosság elébe helyezi a progresszív társadalmi értékek képviseletét. Ehhez pedig szabályokra, sőt tabukra van szükség. A MeToo mozgalom jól példázza az új érzékenységet. A nemi erőszak és a zaklatás fogalmát már sokkal tágabban értelmezik mint korábban, aminek következtében egyre inkább korlátok közé szorítják a szexuális érintkezést. Hovatovább előzetes írásbeli szerződés szükséges egy szerelmi légyotthoz az erőszak vádjának elkerülése érdekében. Ezeket az elvárásokat szexuális felvilágosításban is érvényesíteni igyekeznek, hogy a fiatalok pontosan tudják, mi számít elfogadhatónak és mi nem. A toleranciára nevelésnek is fontos szerepet szánnak a felvilágosításban, bár a progresszívokat is megosztja a kérdés, hogy vajon tényleg elősegíti-e a rasszizmus, a nők elnyomása és a homofóbia elleni küzdelmet, ha a Pride felvonuláson a gyerekek meztelen testeket és szado-mazo kellékeket látnak.  

Douthat úgy véli, hogy a két megközelítés kibékíthetetlen ellentmondásban van egymással, és a progresszívok nem lehetnek egyszerre a tabu nélküli szabadosság és az újabb és újabb előírások hívei. A konzervatív szerző valószínűleg nem tanulmányozta, mit írt a témáról Michel Foucault. A francia baloldali szociológus (akiről tavasszal, harminchét évvel a halála után megírták, hogy a hetvenes években arab kisfiúkat fizetett szexuális együttlétért) A szexualitás története című könyvében arra világított rá, hogy a szexuális felszabadító forradalmak rendszerint csak újabb, gyakran a korábbiaknál is szigorúbb normákat intézményesítettek, és minél nyíltabban beszéltek róla, annál inkább megregulázták a szexualitást.