„Társadalmunk nem kevésbé dogmatikus, mint a középkorban volt. Csak éppen a hitelvek változtak meg” – olvassuk a Neue Zürcher Zeitungban Alexander Grau filozófustól.
A szekuláris világ is vágyik a bizonyosságra és a világos erkölcsi normákra. Miközben a kritikai gondolkozás fontosságát sulykoljuk a gyerekekbe és önálló gondolkozásra, minden tekintély megkérdőjelezésére biztatjuk őket, társadalmunkban is számos intellektuális tabu létezik. Másokhoz hasonlóan Grau úgy véli, hogy a klímavédelemmel, a migrációval, avagy a nemi szerepekkel kapcsolatos szekuláris dogmák valláspótlékként működnek.
Szemben a hagyományos teológiával, a szekuláris dogmák a felvilágosult racionalizmus és a tudományosság nyelvét használják: alapelveiket a tudománnyal és annak papjaival, a tudósokkal szentesíttetik – írja Gray. A szakértők nem a puszta tényekre hagyatkoznak, hanem a hitelvekkel átitatott morális narratívába ágyazva tálalják a tényeket. Grau szerint a klímaváltozásra vonatkozó magyarázatok teleologikusak: mindent a globális felmelegedés ténynek tekintett perspektívájában tárgyalnak. Így lesz lényegében minden szokatlan időjárási esemény magyarázata a klímaváltozás.
A felvilágosult nyelvezet azonban nem jár nagyobb toleranciával, mint amit a hagyományos vallások esetében megszokhattunk. A hitetlenek ma sem számíthatnak üdvözülésre. A hitelvek megsértését az eretnekséghez hasonlónak tekintik, és a bűnösre kiközösítés vár. Istentagadók helyett ma klímaváltozás-tagadók vannak, és esetükben már a kérdésfeltevés is ok az inkvizíciós eljárás megindítására. A kételynek, a szkepticizmusnak nincsen helye. Az ördögűzés feladatát a szakértők vették át, akiknek legfőbb célja, hogy megtisztítsák a hitelveket elutasítókat a bűnös gondolatoktól. Ráadásul ma mintha a mindennapi élet apró-cseprő ügyeit is uralná a dogmatizmus. Grau minden bizonnyal arra utal, hogy a környezettudatosságot már a fogyasztásban is elvárják a polgártól.
És aki kétségbe vonja a klímaváltozással, a nemi szerepekkel, avagy a bevándorlással kapcsolatos dogmatikus értelmezést, az egyúttal erkölcsi bűnt is elkövet, hiszen megkérdőjelezi az emberiség jövőjéért folytatott küzdelmet. Sőt, a racionális emberi lények közösségéből is kiírja magát, hiszen a szakértő és a tudós elit által támogatott nézeteket vonja kétségbe.
Mivel közösségre és a többiek elismerésére mindenki vágyik, sokan a kiközösítéstől való félelmükben inkább elfojtják magukban a bűnös, eretnek gondolatokat. Grau tudni véli, hogy a hagyományosan lázadó fiatal nemzedékek ma egyáltalán nem kritikusak, sőt, ők alkotják a haladó dogmák bázisát. Ennek okát abban látja, hogy a mai fiatalokat a bölcsődétől kezdve a haladó szellemű dogmák elfogadására szoktatják. Ráadásul, hála a közösségi médiának, konformistábbak, mint a korábbi nemzedékek. (Grau aligha ismeri azokat friss felméréséket, amelyek szerint a fiatalok, legalábbis Amerikában, sokkal kevésbé dogmatikusak és progresszívek, mint sokan hiszik.) Grau mindenesetre pesszimista a jövőt illetően. Az emberiség jövője szempontjából kívánatosnak tekintené, ha kicsit szkeptikusabbá válnánk, ám a fentiek miatt nem sok esélyt lát arra, hogy az emberek kritikusabban tekintsenek a szekuláris dogmákra.