„Téves feltételezés, hogy a politikai konfliktusok forrása a politikától függetlenül létező társadalmi megosztottság” – olvassuk a Humboldt Egyetem szociológusától, Steffen Mautól a Merkur magazinban.

Az elmúlt években könyvtárnyi irodalom, és még több publicisztika született a társadalmi megosztottság témájában. Szinte nincs is olyan fontos politikai kérdés, amely kapcsán ne kerülne elő a szekértáborok közötti ideológiai szakadék. Általánosan elterjedt nézet, hogy az ádáz politikai kultúrharc oka a hagyományos osztálytársadalom felbomlása, közelebbről pedig a középosztály meggyengülése. Ezen elmélet szerint a globalizáció hatására a társadalom két részre szakadt: a tehetős és tanult kozmopolita és liberális elitre, illetve a globalizáció veszteseire, a hagyományos értékeket valló, többnyire kétkezi munkából élő lokálisokra. A kultúrharc azért durvult el, mert a két csoport gazdasági és világnézeti szempontból is elkülönül egymástól, és ezért a világnézeti kérdések egyúttal a társadalmi javak elosztásáról is szólnak. A kozmopoliták támogatják a multikulturalizmust és a szexuális kisebbségek elismerését, a lokálisok viszont ellenzik mindezt, mondván, hogy a hagyományos értékek fellazítása a társadalmi szolidaritást gyengíti. Mint mások között David Goodhart konzervatív baloldali brit elemző Úton hazafelé című könyvében, illetve a Pippa Norris – Ronald Inglehart szerzőpáros Kulturális ellenreakció című monográfiájában rámutat, a populista-nemzeti politika sikere a konzervatív lokálisoknak a globalista elittel szembeni lázadásként értelmezhető.

Tanulmánynak is beillő esszéjében Mau nem vitatja, hogy a kultúrharc azért kíméletlen, mert a hatalomról szól. Kutatások sorát idézve alaptalannak tartja viszont azt a megközelítést, miszerint a társadalom két jól megkülönböztethető csoportra különült el. A liberálisok nem feltétlenül kozmopoliták, és a haladó baloldali woke identitáspolitikát sem okvetlen támogatják. A lokálisok pedig nem okvetlen ellenzik a globális felmelegedés elleni küzdelmet vagy a melegek jogainak elismerését. Mint azt Mau egy novemberben megjelent tanulmányában részletesen kifejti, egyetlen olyan kérdés van, amely élesen megosztja a tehetős kozmopoliták és a kevésbé jómódú lokálisok csoportját, ez pedig a migráció.

Ahogyan az amerikai, úgy a nyugat-európai társadalmak is sokkal kevésbé megosztottak és szélsőségesek, mint amennyire a médiát uraló kultúrharc sugallja, állítja Mau. A politikai pártok azonban mindent elkövetnek az árkok mélyítése érdekében, és a szavazatokért folytatott versengésben kiélezik az amúgy jelentéktelen különbségeket. Vagyis jelentős részben maga a politika hozza létre a megosztottságot. Mau a mellékhelyiségek használatával kapcsolatos vitát említi példaként a politika által kreált megosztó kultúrharcra. Az illemhelyek használata azért vált megosztó társadalmi kérdéssé, mert a haladó baloldal, majd a vele szembeszálló szintén kultúrharcos jobboldal azzá tette. Azelőtt, hogy a politikai szereplők ügyet csináltak belőle, az embereket nem különösebben érdekelte, és végképp nem tekintették égető világnézeti kérdésnek, hogy a transzneműek melyik mosdót használják.