„Biden elnök diákhitel-elengedési javaslata jó hír annak a 43 millió amerikainak, aki akár húszezer dollár adósságtól szabadulhatna meg. Ám a tervezet bejelentésekor hatalmas vitát váltott ki” – foglalja össze a helyzetet Libby Nelson, a Vox magazin publicistája.

Mint arról a Metazin is beszámolt, a diákhitelek kapcsán már másfél évtizede kongatják a vészharangot. Az elmúlt évtizedekben az amerikai egyetemi tandíjak rendkívüli mértékben megnőttek, egyebek között az egyetemi adminisztokrácia túlburjánzása és az elpiacosodás miatt.

Biden elnök már a választási kampány során ígéretet tett a diákhitelek elengedésére. 2022 végéig törlesztési moratóriumot hirdetett, és törvényjavaslatot terjesztett be, amely jelentősen csökkentené az évi 125 ezer dollárnál kevesebbet keresők tartozását. A javaslat nem aratott osztatlan sikert. A baloldal ennél sokkal nagyobb könnyítést szeretne, mondván, hogy a magas költségek elriasztják a szegényebb családok és az etnikai kisebbségek gyerekeit az egyetemtől, és ezzel növelik a társadalmi egyenlőtlenséget. A jobboldalon viszont ellenzik a hitelkönnyítést, mert abszurdnak tartják, hogy közpénzek bevonásával a szegényebbekkel akarják támogattatni az általában jobban kereső diplomásokat. A bírálók szerint a javaslat jól tükrözi a demokraták elitizmusát és a keményen dolgozó átlagamerikaiak lenézését. Vagyis nemhogy csökkentené a társadalmi különbségeket, hanem éppenséggel növelné is, hiszen az állami erőforrásokat a tehetősebbek támogatására fordítaná, nem pedig a szegényekére. Arról nem is szólva, hogy a részleges hiteleltörlés tovább gyorsítaná az inflációt, amely leginkább szintén a kevesebbet kereső diploma nélkülieket sújtja.

Nelson szerint mindkét oldal túlzásba esik. Szerinte éppen az a legnagyobb probléma, hogy Biden kompromisszumos javaslata konzerválja a felsőoktatás tarthatatlan helyzetét, ahelyett, hogy orvosolná a hibáit. Ha ugyanis az állam kisegíti a hitelcsapdában vergődő diplomásokat, azzal csak a további tandíjemelést alapozza meg. Ha az állam kivonulna a hitelpiacról vagyis felhagyna a piacorientált egyetemek burkolt állami támogatásával, akkor az egyetemek talán rákényszerülnének a tandíjak csökkentésére – véli Nelson. Államilag támogatott hitelek nélkül ráadásul a fiatalok is körültekintőbben döntenének az egyetemi beiratkozásról és az eladósodásról. Mint a Wall Street Journalban Jason L. Riley felhívja a figyelmet, nem mindenki jár jól a diplomával. Igaz ugyan, hogy az egyetemet végzettek többsége jobban keres, ám a felsőoktatási túltermelés hatására ma már tízből négy diplomás olyan munkát kap csak, amelyhez nem kell egyetemi végzettség. Ráadásul – teszi hozzá Riley –, az államilag támogatott diákhitelek nem sokat segítenek a szegény családok fiataljainak. Statisztikák szerint ugyanis fél évszázada még a hallgatók 12 százaléka, ma viszont már csak 10 százalékuk tartozik a társadalom alsó negyedéhez.