„A férfiak egyre inkább lemaradnak, és a problémáik olajat öntenek a populizmus tüzére” – olvassuk a Persuasion blogportálon. A cikk szerzője Richard Reeves, a Brookings Intézet kutatója, akinek Fiúk és férfiak címmel szeptember végén jelent meg könyve a férfiak sajátos társadalmi problémáiról.
Reeves a fejlett országok szinte mindegyikében megfigyelhető jelenségre mutat rá: a nők egyre inkább a baloldali pártokra szavaznak, miközben a férfiak jobbra húznak. Pedig nem volt ez mindig így: a kilencvenes évekig éppen fordítva állt a dolog, akkoriban a nők voltak inkább konzervatívok, a férfiak pedig liberálisok. Ma viszont az amerikai fiatal férfiaknak mindössze negyede liberális, miközben a hasonló korú nőknek 44 százaléka. Biden elnök megítélése is hasonló mintázatot mutat: a nők jóval elégedettebbek vele, mint a férfiak. Ennek fényében nem meglepő, hogy a fejlett országokban Svájctól Nagy-Britannián át Svédországig a férfiak körében magasabb a jobboldali, a nőknél viszont a baloldali szavazók aránya.
Reeves szerint a politikai preferenciák szembeötlő különbsége azzal magyarázható, hogy miközben a nők társadalmi helyzete javult, a férfiak közül egyre többen leszakadnak. A fiúk már az iskolában is rosszabbul teljesítenek, és felnőtté válva nagyobb az esélyük a munkanélküliségre, a hajléktalanságra, az alkoholizmusra, a drogfüggőségre és az öngyilkosságra. Különösen a fizikai munkából élő férfiak helyzete romlott: ők ma reálértéken kevesebbet keresnek, mint negyven éve, miközben a nők bére minden kereseti kategóriában nőtt (igaz, a nemek közötti fizetéskülönbség összességében mindmáig nem szűnt meg). Mint azt egyebek között Nicholas Eberstadt közgazdász Férfiak munka nélkül, avagy Amerika láthatatlan válsága című könyvéből is tudjuk, a koronavírus-járvány tovább rontott a helyzeten és jeletősen növelte a segélyből élő férfiak számát.
A férfiak, különösen a kétkezi munkások úgy érzik, hogy a baloldal figyelmen kívül hagyja az ő érdekeiket, sőt, még nő- és feminizmusellenesnek is bélyegzi őket. A Republikánus Párttal szimpatizálók harmada egyenesen úgy érzi, hogy a társadalom bünteti a férfiasságot (de még a demokrata szavazó férfiaknak is a negyede ezt gondolja).
A nemek közötti ideológiai szakadék még inkább tetten érhető a radikális jobboldali pártok esetében – folytatja Reeves. Számos kutatás kimutatta, hogy a férfiak sokkal nagyobb arányban fogékonyak a szélsőjobboldali pártok üzeneteire, mint a nők. Ezek a pártok gyakran nyíltan feminizmus-ellenesek, de legalábbis a tradicionális női-férfi szerepek támogatói, és fennen hangoztatják a hagyományos férfierényeket. Olyan üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek vonzóak a baloldal által magukra hagyott és egyre inkább lecsúszó kétkezi munkás férfiak szemében.
„Nyilvánvaló, hogy segítenünk kell a fiúkat és a férfiakat, ha meg akarjuk menteni a liberális demokráciát” – írja Reeves, és aztán konkrét javaslatokat is megfogalmaz. Figyelembe kellene venni, hogy a fiúk később érnek, és ezért érdemes lenne egy évvel később kezdeniük az iskolát. Az állami egészségbiztosítás kiterjesztése is hasznos lenne, hiszen a biztosítás nélkül maradók között kiemelkedően magas a kétkezi munkából élő férfiak aránya. A szakmunkásképzést is érdemes lenne támogatni, hiszen ezzel szakmához és megélhetéshez lehetne segíteni a leginkább veszélyeztetett férfiakat. És persze a nehézipar támogatása is fontos, mivel az itt létrejövő munkahelyeket szintén férfiak töltik be.
Mind-mind olyan javaslat, amely összhangban van a baloldal hagyományos céljaival. Más kérdés, hogy mennyire egyeztethető mindez össze a manapság inkább a jómódú választók és az etnikai kisebbségek szavazatainak megszerzésére összpontosító, a haladó szellemű identitáspolitikát felkaroló baloldali pártok programjával. Arról nem is beszélve, hogy a baloldalon többségben lévő női szavazók sem biztos, hogy jó szemmel néznék a férfiak nagyobb támogatását. Míg a republikánusok szavazóinak csak negyede, a baloldali Demokrata Párt híveinek 69 százaléka gondolja, hogy a feminizmus még nem érte el legfontosabb céljait.