„Az irodalomszakos diákok és a történészhallgatók a dodógalamb sorsára juthatnak” – olvassuk a Real Clear Politics hasjábjain J. Peder Zane merengését a bölcsészszakok jövőjéről.
Felmérések szerint az amerikai egyetemek bölcsészképzéseire jelentkező fiatalok száma lassan egy évtizede csökken, méghozzá jelentős mértékben. Becslések szerint 2012 óta 16-29 százalékkal esett vissza a bölcsészdiplomások aránya a végzettek között.
A hanyatlást előszeretettel magyarázzák gazdasági okokkal és a bölcsészdiploma haszontalanságával. Csakhogy a számok nem igazolják ezt a feltételezést. A bölcsészdiplomások 90 százaléka elégedett az életével, és keresetük is alig 10 százalékkal alacsonyabb, mint a diplomás átlag. A huszadik században ugyan a gazdasági válságok nyomában rendre csökkent a bölcsészképzésre beiratkozók aránya, ám a gazdaság javulásával megfordult a trend, és ismét nőtt az érdeklődés. Ezúttal azonban nem ez történt: a 2008-as válságnak régen vége, a munkanélküliség alacsony, ám a bölcsészetre jelentkezők aránya egyre tovább csökken.
Mások inkább kulturális okokra hivatkoznak: szerintük az internet elterjedése miatt nem érdekli a fiatalokat az irodalom és a történelem. Könyvek helyett inkább az internetet olvassák, a regényeket és a történelemkönyveket túl hosszúnak és unalmasnak találják.
Zane máshol keresi a magyarázatot. Ő is kulturális okokra hivatkozik, ám nem a technológiai fejlődésre, hanem a progresszív baloldali szemlélet elterjedésére. Zane szerint az egyetemek, különösen a humántudományok a woke eszmék és híveik főhadiszállásává váltak. A kulturális baloldal képviselőinek legfőbb gondja pedig az elnyomás eddig még rejtve maradt formáinak feltárása nemcsak a jelenben, hanem a múltban is. Legfőbb foglalatosságukká az vált, hogy rasszizmussal, nőgyűlölettel vádolnak legendás művészeket és történelmi személyiségeket. A korábban kánonképzésre szolgáló irodalom és történelem ezáltal az elnyomás, a kizsákmányolás és a történelmi igazságtalanság példatárává degradálódik. Márpedig ha így van, akkor nem is nagyon érdemes tanulmányozni, illetve kizárólag kritikai szempontból. Zane egyenesen azt is felveti, hogy a múlt értékeinek megkérdőjelezése és nagy alakjainak mai értékek alapján való bírálata a konzervatív szemlélet elleni kultúrharc része. A konzervatívok ugyanis a múltat az értékek forrásának tekintik. Ha a hagyományt, mint értékforrást lerombolják, azzal a progresszívok a haladó baloldali szemléletük elterjedését segítik – véli Zane.
Zane az állami támogatások kérdésével egyáltalán nem vet számot. Pedig ennek is lehet szerepe a bölcsészet iránti visszaeső érdeklődésben. A humán területek egyre kevesebb állami támogatást kapnak, mivel a kormány szeretné a természettudományok felé terelni a fiatalokat. És sok konzervatív alighanem a Zane következtetéseit is erősen vitatná. A jobboldalon akadnak jópáran ugyanis, akik éppen az erkölcsöket és a hagyományos normákat féltik az irodalomtól és a művészettől.