„Az NDK történetének relativizálása az alkotmányos demokrácia és a diktatúra összemosásához vezet“ – olvassuk a Perlentaucher magazinban Richard Herzinger berlini publicista tollából.

Mint arról a Metazin is beszámolt, Németországban évek óta nagy vita zajlik az NDK politikai és társadalmi örökségéről. A kelet-német területeken egyre erősebbek a politikai paletta jobb- és balszélén elhelyezkedő pártok. Herzinger közvéleménykutatásokat idéz, amelyekből kiderül, hogy az AfD Türingiában 28 százalékos támogatottsággal a legnépszerűbb párt, a második helyen pedig a Balpárt áll 22 százalékkal. Brandenburgban is az AfD vezet, Szászországban és Szász-Anhaltban pedig csak alig marad el a CDU mögött.

A radikális pártok kelet-németországi népszerűségét sokan a gazdasági lemaradással és a szegénységgel, illetve a demokráciából való kiábrándultsággal magyarázzák. Mások inkább az NDK iránti nosztalgiából eredeztetik, hozzátéve, hogy a szocializmusban elhalt a pluralizmus és a demokrácia iránti igény. Újabban divatos azzal magyarázni a keleti tartományok elégedetlenségét és frusztrációját, hogy a nyugat-németek lekezelően bánnak a keletiekkel és lenézik őket. Herzinger szerint ebbe a sorba illik bele két új bestseller megközelítése. Dirk Oschmann irodalomtörténész A Kelet mint nyugat-német találmány című könyvében azt állítja, hogy a berlini fal leomlása óta a kelet-németekkel kapcsolatban elterjedt sztereotípiák a nyugati felsőbbség-tudatot hivatottak igazolni. Oschmann a gyarmati szemlélettel állítja párhuzamba a népszerű nyugat-német előítéleteket, amelyek a volt NDK tartományait és polgárait elmaradottnak, ostobának, rasszistának és sovinisztának állítják be. Katja Hoyer történész A fal innenső oldalán című monográfiájában azt mutatja be, hogyan lehetett megteremteni a mindennapi boldogságot a mindennapi életben. A könyv szakítani kíván a szerinte egyoldalú nyugati szemlélettel, és arra akar rávilágítani, hogy a fal keleti oldalán is lehetett normális életet élni. Hoyer szerint bizonyos értelemben az NDK-ban az egypártrendszer minden hibája ellenére viszonylagos társadalmi egyenlőség uralkodott és az átlagembernek is lehetősége volt a konzumkapitalizmusnál tartalmasabb életre.

Herzinger szerint rendkívül károsak az NDK diktatúráját relativizáló történelmi újraértelmezések. Az egypártrendszer pozitív beállítása eleve történelemhamisítás. Ennél is súlyosabb következménynek tartja, hogy azzal, hogy úgymond megszabadítják az NDK múltját az arrogáns „nyugati gyarmati szemlélettől”, a keleti tartományokban egyre erősebb radikális szellemiséget legitimálják, amely a liberális demokráciát a Nyugat által rájuk erőltetett ideológiának tekinti. Herzinger egyenesen odáig megy, hogy a revizionista NDK-szemléletet Putyin és az orosz rezsim Nyugat-ellenes illiberális retorikájával állítja párhuzamba, mondván, hogy mindkét megközelítés a liberális demokrácia értékeit kérdőjelezi meg.

Hasonlóan kritikus véleményt fogalmaz meg Anne Rabe író a Spiegel magazinban. Rabe frissen megjelent A boldogság lehetősége című személyes ihletésű családregényében jóval sötétebb képet fest az NDK korszakáról, mint a revizionista történészek. Rabe abszurdnak tartja a megközelítést, amely a kelet-németeket vesztesnek, sőt áldozatnak állítja be. Nemkülönben elfogadhatatlannak figyelmen kívül hagyni, hogy az NDK-ban a mindennapokat, a családok életét is megmérgezte a diktatúra és az elnyomás szelleme. Rabe is úgy véli, hogy az NDK történetének átírása legitimálja a demokráciával szembeni elégedetlenséget, és attól tart, hogy a már most is nagyon erős nyugatellenes radikális pártok közül nem is a Balpárt, hanem mindenekelőtt a jobboldali AfD malmára hajtja a vizet.