„Az amerikai jobboldal egyre kuszább és mocskosabb konfliktusba süllyed. Az egyik oldalon az államot megszállni óhajtó, közösségelvű gazdaságpolitikát képviselő populisták állnak. Szemben velük a korlátozott hatalom, a szabad piac és a harcias külpolitika elvét követő régivágású konzervatívok” – reflektál Tyler Syck politológus a Law and Liberty hasábjain Nick Solheimnek az American Mindban megjelent esszéjére.

Összhangban a Republikánus Párton belül egyre erősebbé váló nemzeti konzervatívok programjával, Solheim és az általa vezetett American Moment szervezet is a hagyományos értékek megerősítését, a bevándorlás megfékezését a középosztály érdekeinek érvényre juttatását tartja a jobboldal legfontosabb céljának. A populista elveket valló jobboldaliak – szakítva a hatalom korlátozására törekvő hagyományos konzervatív szemlélettel –aktív szerepvállalást várnak az államtól. A tradicionális (keresztény-konzervatív) erények visszaállítását tekintik céljuknak, és a középosztályt és a kétkezi munkásokat támogató gazdaságpolitikát szorgalmaznak, amely hagyományosan a baloldalra volt jellemző, sőt, egyenesen az osztályharc marxi elméletét csomagolják újra. Egyes elemzők szerint a jobboldali populizmus valójában egy új, szociálisan érzékeny konzervatív baloldal csírájának tekinthető.

Syck szerint viszont a program amelyet Solheim kiáltványnak is beillő esszéjében felvázol ellentétes az amerikai pluralizmus hagyományaival. Sőt, egyenesen auzzal vádolja a populistákat, hogy az ideológiai hegemónia megszerzésére törekszenek (az állami intézmények és kulcspozíciók megszállását célozzák meg, továbbá egy erős vezér irányításával elitcserére törekszenek), ami szerinte a zsarnokság és az autokrácia előszobája.  A populisták más régi vágású konzervatív ellenfelei, azt fejtegetik, hogy a módszer korábban a forradalmi baloldal körében volt népszerű: odáig mennek, hogy Mao és a hatvannyolcas balosok elveihez hasonlítsák a mai populisták elgondolásait, s megjegyzik, hogy az ilyen nézetek az illiberális woke baloldalon továbbra is népszerűek.

Syck osztja ugyan Solheim és a nemzeti keresztények által képviselt értékeket (a bevándorlás, a genderideológia és a kritikai fajelmélet elutasítását), ám úgy véli, hogy a kultúrharcot nem az állam segítségével kell megnyerni. Az erény ugyanis nem kikényszeríthető, erre még a legdurvább elnyomó hatalom sem képes. Arról nem is beszélve, – teszi hozzá Syck –, hogy ha van alapvető amerikai nemzeti érték, akkor az éppen a pluralizmus, márpedig azzal vádolja a populista jobboldalt, hogy ezt akarja felszámolni. Syck óvatosan utal rá, hogy a populista szárny megerősödése előbb-utóbb szakadásához is vezethet a jobboldalon.