„A gender-felszabadítás új igazodási kényszert teremt. Ami egyeseknek felszabadítás, az másoknak szivárvány-színű ketrec” – írja a City Journalben Joseph Figliola, a konzervatív Manhattan Institute pszichológus-kutatója.

Mint arról a Metazin is beszámolt, a fiatalok körében drámaian megugrott a szexuális és nemi kisebbségek aránya. Az Egyesült Államokban a magát nembinárisnak valló 1,2 millió egyén kétharmada 30 évnél fiatalabb. Egyre többeket diagnosztizálnak nemi diszfóriával és egyre több a nemváltó kezelés: 2016 és 2020 között háromszorosára nőtt a nemváltó műtétek száma. Az Egyesült Királyságban hasonló emelkedést mértek.

Mi magyarázza az esetek számának megugrását? – teszi fel a kérdést Figliola. A jelenséget egyes szakértők az előítéletek csökkenésével magyarázzák. Szerintük nincsen több transznemű, mint korábban, csak ma a környezet lett elfogadóbb, és ezért nagyobb arányban merik nyíltan vállalni identitásukat . Figliola szerint ez az elmélet sántít, hiszen az LMBT-szervezetek szerint a transzneműekkel szembeni előítéletek még ma is nagyon elterjedtek. Arról nem is szólva, – teszi hozzá–, hogy ha tényleg az előítéletesség csökkenése állna a háttérben, akkor aligha lehet megmagyarázni, hogy a transzneműség miért főleg a fiatalok, és kiváltképp a lányok körében nőtt meg.

Figliola úgy véli, hogy a magukat transzneműként azonosítók arányának gyors növekedése legalábbis részben kulturális okokra vezethető vissza. De bármi is álljon a jelenség hátterében, az egészen biztos, hogy a transzneműséghez való viszonyulásunk nagyban megváltozott. Régen a biológiai nemet természettől valónak tekintették, a nemi diszfóriát pszichés zavarnak tartották, és ki akarták belőle gyógyítani az érintetteket. Ma viszont a szubjektív gender-identitást tartják elsődlegesnek, és amennyiben eltér a biológiai nemtől, akkor az utóbbit akarják az előbbihez igazítani nemváltó beavatkozás segítségével. Úgy tekintik, hogy az érintett rossz testbe született – vagyis nem a gender identitást, hanem a biológiai nemet tartják hibásnak.

Ez a megközelítés azonban súlyos ellentmondásoktól terhes – folytatja Figliola. A gender-elméletek kezdetben abból indultak ki, hogy a nem társadalmilag konstruált, nem pedig biológiai alapú valami. Mint mások között a gender-elméletek klasszikusa, Judith Butler is kifejtette, nem a hormonok és az elsődleges nemi jegyek határozzák meg, hogy mit tekintünk nőies viselkedésnek és szerepnek, hanem a társadalmi elvárások. A transz-elméletek képviselői azonban nem társadalmi konstrukciónak, hanem természetesnek, velünk születettnek és megkérdőjelezhetetlennek tekintik a gender-identitást. A biológiai nemet műtéti úton próbálják a gender-identitáshoz alakítani, ami pedig azt sugallja, hogy a gender-identitás megélése mégiscsak a gendernek megfelelő biológiai testben lehetséges – ami szintén homlokegyenest ellentétes Butler és számos más gender-filosz elképzeléseivel.

Ám nem a logikai ellentmondások a legsúlyosabb problémák a transz-elméletekkel – teszi hozzá Figliola. Hanem az, hogy az úgynevezett gender-felszabadítás új és veszélyes normákat és társadalmi elvárásokat teremt. Ha a gendert nem a biológiai nem határozza meg, akkor csak a viselkedés, az öltözködés és a gesztusok alapján lehet megítélni. A hagyományosan lányos dolgok iránt érdeklődő fiúkat ezért lánynak fogják tekinteni, a fiús lányokat pedig fiúnak. Ez pedig súlyos zavart okozhat a fiatalokban. Mint mások is felvetették, az ilyen esetekben a gender-elvárások közvetlen kiváltó okai lesznek a nemi diszfóriának: a lányos fiúk azért zavarodnak össze és érzik magukat rosszul, mert a gender-elméletekre fogékony környezetük azt sugallja, hogy viselkedésük alapján ők lányok, csak rossz testbe születtek. „A gender-felszabadítás valóban lebontja a születéskor kijelölt biológiai nem korlátját, ám egyúttal új korlátokat és megfelelési elvárásokat vezet be. A gender-aktivisták nem veszik észre, hogy „miközben a hagyományos elvárások alóli felszabadítást hirdetik, nem kevésbé merev társadalmi normarendszert és intoleranciát képviselnek” – zárja okfejtését Figliola.