„A liberális demokrata narratíva alapján az embernek az a benyomása támad, hogy a demokráciát elsősorban a választások veszélyeztetik, mint a weimari köztársaság utolsó éveiben. Eszerint pedig az erős demokrácia ismeréve az lenne, hogy jogi intézményekkel bástyázza körül a demokratikus többséget, hogy az minél kevesebb kárt okozhasson” – olvassuk a Die Zeitban Iljoma Mangold recenzióját Philip Manow brémai populizmus-kutató május végén megjelent Megfigyelés alatt: a liberális demokrácia és ellenségei című kötetéről.
A könyv egy 2023-ban megjelent, nagy vitát kiváltó esszé kibővített és továbbgondolt folytatása. Mint arról a Metazin is beszámolt, az esszében Manow a populizmust a liberális demokrácia termékeként értelmezte. A monográfiává bővített változatban bemutatja, hogy az elmúlt harminc évben a jog szerepének erősödésével hogyan szűkült be a politika és vele a demokratikus önrendelkezés. A folyamatot jól illusztrálja a liberális demokrácia fogalmának elterjedése: olyan demokrácia-felfogás vált uralkodóvá, amely a többség akaratát egyre fokozódó mértékben az alkotmányos jogok korlátja közé szorítja.
Manow nem vitatja, hogy a népakaratot korlátozni kell. De határozottan állítja, hogy az elmúlt évtizedekben felborult az alkotmányos jogok és a többség akaratának egyensúlya. A jogállamiság megerősödésével egyre szűkebbé vált a politika mozgástere. A közügyeket egyre inkább a jog, nem pedig a nyilvános vita és választás dönti el. Ez erősíti ugyan a kiszámíthatóságot és a stabilitást, ám egyúttal a radikális politikai mozgalmak megerősödéséhez vezet. Minél több kérdésben határoz a jog és minél szűkebb a politika területe, annál inkább korlátok közé szorul a népakarat és egyre többen érzik úgy, hogy a liberális demokrácia keretei között nem tudják érvényre juttatni akaratukat. A rendszer- és elitellenes hangokat a liberális demokrácia hívei populistának bélyegzik, és megpróbálják őket jogi és egyéb, nem politikai eszközökkel elhallgattatni, ami további olaj a populista tűzre. Manow értelmezésében ennek az ördögi körnek az eredménye a jobboldali radikális pártok megerősödése Európa-szerte.
A liberális demokrácia hívei abban látják a demokrácia erejét, hogy képes jogi eszközökkel kizárni a szerintük a demokratikus rendszert veszélyeztető mozgalmakat. Németországban ezért szorgalmazzák az AfD betiltását. Manow azonban úgy látja, hogy a jog fegyverének ilyen alkalmazása épphogy a demokrácia gyengeségének a jele. „Az erős demokrácia paradoxona az, hogy a demokrácia azért tűnik erősnek, mert elszigeteli és kizárja a vélt vagy valós ellenfeleit a hatalomból. Így persze amazoknak valóban nem marad eszköz a kezükben. A demokrácia védelme antidemokratikus eszközökkel alapvető ellentmondás” – magyarázza Manow a Die Weltnek adott interjúban. Aztán kifejti, hogy az alkotmányos normákat nem lehet kívülről ráerőltetni a társadalomra, hanem ezeknek is a demokratikus politikából kell kinőniük. „A hatalmon lévők tudják hogy egyszer majd ők lesznek ellenzékben, ezért jól felfogott érdekükben áll ragaszkodni a szabályokhoz. Ha nem így tennének, akkor precedenst teremtenének az őket váltóknak a szabályok megszegésére.”
A szemle elején idézett Mangold mélyen egyetért Manow-val, megjegyezve, hogy az alkotmánybíróság hatáskörével kapcsolatos izraeli, lengyelországi és magyarországi viták kitűnően szemléltetik a demokratikus többségi akarat és a liberális jogállamiság közötti feszültséget. Mangold megjegyzi továbbá, hogy a jog és a demokrácia közötti feszültség nemcsak a nemzetállami keretek között figyelhető meg. Az Európai Unió intézményei is jelentősen hozzájárulnak a politikai mozgástér beszűküléséhez, mivel az EU bírósága és a Bizottság egyre szélesebb jogköröket vindikál magának. Ő azonban nem a nemzetállamokkal szembeni bürokrata és bírói túlhatalmat bírálja, hanem azt panaszolja fel, hogy a demokratikus felhatalmazása ellenére az Európai Parlamentnek nincs valódi törvényhozó felhatalmazása.