„A gyerekvállalást ösztönző állami intézkedések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Talán lassították a népességcsökkenést, de kiderült, hogy nem a pénz az egyetlen ok ami miatt nem vállalnak a fiatalok kettő vagy annál több gyereket” – olvassuk a Financial Timesban Tim Judah recenzióját Paul Morland demográfus Elfogyunk, avagy miért van szükség több gyerekre című júliusban megjelent monográfiájáról.
Az elmúlt évtizedekben megdőlt minden korábbi tétel a gyerekvállalással kapcsolatban. Miközben egyre több állam vezet be támogatásokat a születésszám növelése érdekében, szinte minden fejlett államban visszaesett a gyerekvállalási kedv. A szakértők csak a fejüket vakarják a számok láttán: számos olyan gazdag országban (például Kanadában, Norvégiában, Finnországban vagy Dél-Koreában) is drasztikus a visszaesés, ahol az állam nagyon bőkezű támogatásokat nyújt a szülőknek. Közben már egyes alacsonyabb életszínvonalon élő országokat, így Kínát is elérte a születések számának visszaesése. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy az anyagi támogatás mellett terjednek az unortodox gyerekvállalási ösztönzők. Vance republikánus elnökjelölt a minap azzal állt elő, hogy plusz szavazatot adna a gyereket vállaló szülőknek.
Morland a statisztikákból azt a következtetést vonja le, hogy a pénzügyi és gazdasági ösztönzők önmagukban nem fordítják meg a demográfiai hanyatlást. Elismeri, hogy az állami segítség számít, hiszen ezek híján még kevesebb gyerek születne. Azt is kiemeli, hogy a drasztikusan megdrágult lakhatás sok fiatalt visszatart a családalapítástól. Ám a gazdasági okoknál sokkal fontosabbnak tartja a kulturális szempontokat. A vallás visszaszorulása és az egyéni értékek növekvő szerepe általában gyengíti a gyerekvállalási kedvet. Szintén rossz hatással van a születésszámra a még mindig jelentős részben patriarchális társadalmi berendezkedés: Morland statisztikái szerint a tanult nők kevesebb gyereket szülnek, ha nem kapnak a végzettségüknek megfelelő munkát. De legalább ilyen nagy probléma a fiatalok körében terjedő pesszimizmus a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban, és azon belül is a klímaszorongás. Mint arról a Metazin is beszámolt, a fejlett országok fiataljai közül egyre többen annyira félnek a klímakatasztrófától, hogy gyereket sem vállalnak, hátha így megmenthetik a Földet.
A kulturális változás megvalósítására azonban Morlandnak sincs kidolgozott receptje. A hagyományos konzervatív társadalmi normákhoz való visszatérés lehetőségét, például az abortusz szigorítását mindenesetre elveti. Szintén elveti azt az alternatívát, hogy tömeges bevándorlással pótolják a népességfogyást. Már csak azért is, mert a többség ellenzi a nagyarányú bevándorlást, mégpedig azért, mert fontosnak tartja az adott társadalom etnikai és nemzeti reprodukcióját. Nagy általánosságban csak annyit tud mondani, hogy minden ország esete különböző, ezért egyedi, az adott kontextusra szabott megoldásokra van szükség. Aminek hiányában az elöregedés és a vele járó káros következmények – a gazdasági visszaesés, az eladósodás, az elszegényedés és végső soron az adott kultúra eltűnése – elkerülhetetlenek.