„Az elnyomás új formája terjed, legalábbis Anne Applebaum szerint. Míg a 20. századot ideológiai blokkok viszálya jellemezte, a mai autokrataták igen sokfélék. Akadnak köztük Marxisták, illiberális demagógok, kleptokrata maffiózók, régimódi zsarnokok és újhullámos technokraták is” – olvassuk a New York Timesban Sam Adler-Bell recenzióját a Metazinból is ismert Anne Applebaum július végén megjelent Autokrácia Rt., avagy a világuralomra törő diktatúrák című könyvéről.
Applebaum úgy látja, hogy az elmúlt évtizedben globális autoriter fordulat zajlott le, és ennek okait és gyógymódját keresi. A szerinte autokratának minősülő rezsimekről azt írja, hogy nem ideológiai alapon szerveződnek. Bár egyaránt elutasítják a liberális értékeket, a woke eszméket és az LMBT-érzékenységet, azzal vádolja őket hogy valójában csak a pénz és a hatalom megszerzésére törekszenek. E célból technokrata módszerességgel igyekeznek csírájukban elfojtani az ellenzéki mozgalmakat és uralmuk alá hajtani a társadalmat, a gazdaságot és a médiát. Emellett pedig egyre szorosabb gazdasági, katonai és technológiai együttműködéseket építenek ki egymással, szerinte azért, mert a színes forradalmakból megtanulták, hogy a demokratikus forradalmak gyorsan fertőznek. A nyersanyagkincsüket pedig ügyesen használják geopolitikai célokra. És még arra is marad energiájuk, hogy dezinformációs kampányokkal és külföldi propagandával bomlasszák a Nyugat egységét.
A demokratikus országoknak ezért már csak önvédelmi megfontolásból is határozottan fel kell lépniük az autokráciák ellen – javallja Applebaum. Mindenekelőtt gazdasági elszigetelésüket szorgalmazza. A külföldi gazdasági befolyás kivédése érdekében átláthatóbbá kell tenni a nemzetközi pénzügyi rendszert és emellett nyomon kell követni a nyugati gazdaságba érkező külföldi pénzeket. A média esetében is ezt az eljárást sürgeti a külföldi befolyás kivédése céljából, és jóval szigorúbb tartalomszabályozási elveket szorgalmaz a politikai célból terjesztett álhírek ellen is. Egyúttal felszólítja a Nyugatot, élükön az Egyesült Államokkal, hogy sokkal aktívabban terjesszék a demokratikus értékeket, és erősítsék meg védelmi képességüket.
A szemle elején idézett Adler-Bell nincs elragadtatva Applebaum érvelésétől. Mindenekelőtt azt nehezményezi, hogy Applebaum a hidegháborús logikát követve jókra (demokráciákra) és rosszakra (autokráciákra) osztja a világot. Adler-Bell szerint ennél azért bonyolultabb a helyzet, hiszen a nyugati szövetségnek számos nem demokratikus állam is tagja. Adler-Bell erősen kételkedik a gazdasági szankciók hatásában is. Recenziója végén pedig utal rá, hogy Applebaum az összeesküvés-elméletek közelébe jut azzal, hogy az autoriter rezsimek minden lépése mögött a demokráciák elleni összehangolt támadást orront. Egyebek között azt sugallja, hogy Maduro venezuelai elnök Oroszország kedvéért üldözi el állampolgárait: a menekültáradattal akarja megbuktatni az Ukrajnát támogató amerikai demokrata kormányzatot.
Daniel McCarthy a Spectator magazinban már Applebaum alapvetését sem tartja meggyőzőnek. A konzervatív elemző szerint a nyugati demokráciák választói nem a külföldi propaganda miatt fordulnak jobboldali populisták felé. Hanem azért, mert a liberális elit nem hagy elég teret a demokratikus önrendelkezésre. Leginkább pedig azokat az intézkedéseket – egyebek között a közösségi média vélt cenzúráját – nehezményezik, amelyeket Applebaum tovább erősítene az autokraták elleni harc nevében.
McCarthy epésen megjegyzi, hogy Applebaum pontosan olyannak írja le az autokráciákat, amilyennek a populisták a nyugati elit és a mélyállam által uralt liberális demokráciát. Sőt, teszi hozzá McCarthy, Applebaum javaslata a külföldről pénzek, mindenekelőtt a médiába érkező pénzek szigorúbb ellenőrzését számos olyan ország kormánya is támogatná, amelyeket maga Applebaum az autokráciák közé sorol.