„Sok katolikus értetlenül áll a pápa álláspontja előtt” – ezt a címet adta a párizsi La Croix annak az interjúnak, amelyet Jacques-Benoît Rauscher dominikánus szerzetes, a szociológia doktora és az egyház szociális doktrínájának kutatója adott a katolikus napilapnak. 

Rauscher bevezetőben megjegyzi, hogy személy szerint nem érez szellemi közösséget azokkal, akik ellenzik a migránsok befogadását, hozzáfűzi azonban, hogy meg akarja őket érteni. Tudniillik igen sok hívő katolikus nem tudja, mit gondoljon arról, amit Ferenc pápa hirdet a legutóbbi évek tömeges bevándorlásával kapcsolatban. Utolsó augusztusi audienciáján az egyházfő úgy fogalmazott, hogy „az Úr velük van, a migránsainkkal”, nem azokkal, akik visszautasítják őket. Márpedig az európai lakosság hetven százaléka úgy vélekedik, hogy Európában máris túl sok a bevándorló, és a katolikus hívek körében sem mások az arányok. Az Egyesült Államokban az abszolút többség (55 százalék) a migrációs szint csökkentését szeretné, és ez a szám egyre nő. Kanada kénytelen szigorítani legendásan laza bevándorlási politikáján, mert a liberális kormány népszerűtlenségéhez a nagyarányú bevándorlás is hozzájárult, továbbá mert a beáramló külföldiek illegálisan átszivárognak az Egyesült Államokba, és az ottani hatóságok a határellenőrzés szigorításával fenyegetőznek. Svédország törvényben készül magatartási szabályokat előírni a bevándorlóknak és megkönnyíteni a kiutasítottak kitoloncolását. Mint a Metazinban is szó volt róla, Olaszországban súlyos nehézségekbe ütközik az Afrikából érkező, eredetileg illegális bevándorlók integrálása. Németországban pedig a kormánypártok példátlan népszerűségvesztéssel fizetnek, amiért az elmúlt években nem léptek fel a törvénytelen tömeges bevándorlással szemben.

Rauscher óv attól, hogy az Egyház emberei megbélyegezzék azokat, akik nem osztják a pápa véleményét. Igaz, hogy az idegen befogadásának kötelessége része a bibliai hagyománynak. De a pozitív idegenkép mellett negatívval is találkozni a Szentírásban: az olyan idegenével, aki fenyegetést jelent, aki veszélyezteti a közösség stabilitását. A pápák – folytatja a szerzetes – hajlamosak csak a pozitív idegenképre fókuszálni, és megfeledkezni a negatívról. A negatív jelző nem úgy értendő, hogy az illetők rossz emberek, hanem hogy valamilyen okból káros a jelenlétük. Sok minden függ az adott helyi közösség helyzetétől, ennek felmérése pedig politikai, gyakorlati feladat.

Ha az Egyház nem akarja, hogy a templom falai közé száműzzék a gyakorlatban alkalmazhatatlan erkölcsi útmutatás miatt, akkor meg kell próbálnia összeegyeztetni elveit az adott népesség helyzetével – figyelmeztet Rauscher. Ezek a helyzetek sohasem fehérek vagy feketék. Midig a szürke valamilyen árnyalatával van dolgunk, ezért a megközelítésnek is árnyaltnak kell lennie. Nem valami forradalmi újdonság ez. A keresztény embernek tudnia kell, hogy feszültség van az eszményi világ és a valóságos élet tényei között, és az a feladata, hogy az optimális megoldásra törekedjék. A hajthatatlan magatartás elutasítást szül, és csak ront a helyzeten.

Ma az egyház teológiailag helyes álláspontot foglal el, de nemigen sikerül kapcsolódnia az országos és nemzetközi politikai valósághoz. Ferenc pápa nagyon is közel tud kerülni az egyes ember életéhez, problémáihoz, ugyanígy a kis helyi közösségekhez is megtalálja az utat, és egyúttal profetikus dimenzióba is tud emelkedni. Amit a szerzetes hiányol, az a gyakorlati problémamegoldás szintje: ha az egyháznak ezt nem sikerülne betöltenie, akkor arra korlátozódna a szerepe, hogy ételt osszon a szegényeknek és misztikus értelmet adjon a világ nagy dolgainak. Mindkét funkció életbevágóan fontos, de a katolikus egyháznak azt a kérdést is fel kell tennie, hogy miként tudja a politikát és az egyszerű állampolgárt hozzásegíteni problémáinak megoldásához.