Geyer Flórián utódai

2025. március 27.

Németországban vagy száz év óta a legkülönfélébb politikai irányzatok vélnek történelmi elődeikre ismerni a tizenhatodik századi nagy parasztfelkelés résztvevőiben. Így van ez ma, az ötszázadik évforduló napjaiban is. Az Angliában élő német történész szerint a radikális jobboldal hívei joggal tarthatnak igényt az utódszerepre, a politikai centrum viszont nem.

Geyer Flórián utódai

Trump mentőövet dob a baloldalnak?

2025. március 25.

Donald Trump győzelmét a szuverenista patrióta pártok világszerte jóformán saját sikerükként ünnepelték. Lehet, hogy korai volt az öröm. A brit konzervatív publicista nyers imperializmusnak minősíti Trump politikáját, és azt írja róla, hogy fegyvert ad a baloldal kezébe, és nehéz helyzetbe hozza jobboldali ideológiai szövetségeseit.

CC Mike Licht

Csalóka világboldogság

2025. március 23.

Az elmúlt héten bejárta a világsajtót az ENSZ és tekintélyes kutatóintézetek által elkészített globális boldogságindex, amelynek élén ismét a skandináv országok állnak. De csak azért, mert a rangsor meglehetősen rossz módszertannal készül. Egészen más lenne a lista, ha figyelembe tükrözné a mindennapi pozitív tapasztalatokat vagy az öngyilkosságok arányát is.

Csalóka világboldogság

Civilek politikai szerepkörben

2025. március 20.

A német jobbközép azzal vádolja az előző baloldali kormánykoalíciót, hogy aktívan politizáló civil szervezeteket támogatott a demokrácia erősítésére hivatkozva. A baloldal a civilek elleni támadásként és megfélemlítési kísérletként értékeli az esetet. A konzervatív publicista szerint semmi kétség nem fér hozzá, hogy a kormány az őt támogató civileket dotálta.

Civilek politikai szerepkörben

Variációk költséghatékony államra

2025. március 18.

A kiadáscsökkentés támogatói csak messziről nézve tűnnek egységesnek. Az antiglobalista közgazdász szerint nagy kérdés, hogy Musk motorosfűrészes költségvetési akciója növeli majd a hatékonyságot, avagy inkább felszámolja az államot. A brit publicista szerint viszont túlzottak az aggodalmak: az állami apparátus úgyis ellenáll a drasztikus megszorításoknak.

CC Elon Musk

A liberális nevelés csapdája

2025. március 16.

A konzervatív katolikus szerző a liberális nevelést ostorozza az egyre infantilisebbé váló fiatal felnőtt nemzedékek kapcsán. Úgy véli, hogy a fiatalok közül azért szenvednek sokan pszichés betegeségektől, mert szüleik egyszerre túlféltették és túlzott autonómiával ruházták fel őket.

CC harvest breeding

A radikális jobboldal demográfiai háttere

2025. március 13.

A jobboldali pártok megerősödését, így a német AfD választási eredményét a bevándorlók számának növekedésével szokás magyarázni. Csakhogy a radikális jobboldali pártok pont a migrációs gócokban nem számítanak erősnek. Annál erősebbek ott, ahonnan sokan vándorolnak el.

A radikális jobboldal demográfiai háttere

Halálgazdaságtan az orosz vidéken  

2025. március 11.

Az orosz állam bőkezű juttatásban részesíti az ukrán földön elesett katonák családját. A szerencsések, akik sebesülten leszerelnek, ugyancsak szép végkielégítést kapnak. Ezekre az összegekre egész megélhetési rendszer épül az elmaradottabb orosz vidékeken.  

CC Художник-дизайнер

Bürokráciába fulladó egyetemek

2025. március 9.

A fejlett országokban súlyos kihívásokkal küzd a felsőoktatás. Amerikai felmérések szerint a tanárok körében egyre gyakoribb a kiégés. Sokan a megszorításokban látják a megnövekedett terhek okát. A számok azonban inkább arra utalnak, hogy az egyetemi adminisztokrácia elburjánzásában keresendő.

CC kersy83

Trump ébresztőt fújt Európának 

2025. március 6.

Az európai vezetőket mintha édes álomból ébresztenék az új amerikai elnök harsány bejelentései. Pedig régóta zajlanak a rendszerszintű változások, amelyeknek Donald Trump megválasztása nem az oka, hanem a folyománya: Európában és Amerikában egyaránt ellentmondásba került önmagával az eddig követett modell.

CC TheDigitalArtist

Transzatlanti szakítópróba

2025. március 4.

A múlt pénteki botrányba torkollt Trump-Zelenszkij találkozó után a kommentariátus a vészharangot kongatja. A pesszimistábbak már a transzatlanti szövetség felbomlásától tartanak. A német biztonságpolitikai elemző szerint a csörte ellenére Európa és az Egyesült Államok továbbra is egymásra van utalva.

CC The White House

Az állampolgárság joga

2025. március 2.

Választási ígéretét beváltva Donald Trump felfüggesztette a születési állampolgárság jogát, amelynek alapján midenki, aki az Egyesült Államok területén született, automatikusan amerikai állampolgárságra tarthat igényt. A liberális alkotmányjogász szerint súlyos mellékhatásokkal járhat, ha a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyja Trump rendeletét.

Az állampolgárság joga

Bajban a baloldal 

2025. február 27.

Németországban a szociáldemokraták a világháború óta legsúlyosabb választási vereségüket szenvedték el februárban. De baloldal válsága összeurópai jelenség. Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból is lesújtó diagnózist állítanak fel az elemzők a baloldalról.

CC eny-one

Társadalommérnökség balról és jobbról

2025. február 25.

A jobboldal az egyéni szabadság nevében hirdet harcot az illiberális woke baloldal ideológiája és az állam túlzott szerepvállalása ellen. A liberális konzervatív közgazdász azonban attól tart, hogy csak a dogmák lecserélése zajlik, nem pedig a szabadság elvéhez való visszatérés.

CC andres musta

Merre van a jobb?

2025. február 23.

Egy francia gondolkodó egész könyvet írt az életéről és eszmei fejlődéséről, hogy megértesse, mi is nevezendő ma jobboldalnak. Szintén jobboldali recenzense szerint amit erről ír, az a mérséklet meghatározása is lehetne. 

CC Par PBrieux — Andrew Heywood

Keletnémet kanárik

2025. február 20.

A közkeletű magyarázatok szerint az AfD és a szélsőbaloldali pártok az NDK iránti nosztalgia miatt népszerűbbek a keletnémet tartományokban, mint nyugaton. Egy friss felmérés szerint ennéz azért bonyolultabb a kérdés.

Keletnémet kanárik

Búcsú a liberális rendtől

2025. február 18.

A radikális középutas szociológus, aki korábban a haladó elitet ostorozta, úgy látja, hogy a posztliberális éra sem lesz jobb, mint a saját magát felszámoló liberális korszak. A végletesen atomizálódott társadalmat az egyenlőtlenség és a korrupció fogja jellemezni.

CC Well Oiled Machines

Nettó zéró délibáb

2025. február 16.

A zöld átállás hívei azt remélik, hogy a környezetbarát technológia elterjedésével megállítható a globális felmelegedés. Az energetikai forradalmak történetének tanúsága szerint lehet, hogy ez illúzió. Eddig legalábbis minden újabb és hatékonyabb energiaforrás növelte a korábbi energiahordozók iránti igényt.

Nettó zéró délibáb

Szavazzanak-e a kamaszok?

2025. február 13.

A brit munkáspárti kormány 18-ról 16 évre akarja leszállítani a választási korhatárt. Legutóbb jó fél évszázada történt hasonló, amikor Harold Wilson munkáspárti miniszterelnök 21 évről 18-ra módosította a választási korhatárt. A konzervatív szerző cinikus és önző számítást orront az újabb terv mögött.   

Szavazzanak-e a kamaszok?

Választás a tűzfal árnyékában

2025. február 11.

A német parlamenti választás kampányában a kereszténydemokraták megsértik az elmúlt nyolcvan év egyik tabuját: a radikális jobboldali AfD támogatásával próbálták meg keresztülvinni a bevándorlási törvény szigorítását. Baloldali véleményvezérek 1933 megismétlődésétől tartanak, a konzervatív történész abszurdnak látja az ilyen párhuzamokat.

CC marsupium photograph