Németországban vagy száz év óta a legkülönfélébb politikai irányzatok vélnek történelmi elődeikre ismerni a tizenhatodik századi nagy parasztfelkelés résztvevőiben. Így van ez ma, az ötszázadik évforduló napjaiban is. Az Angliában élő német történész szerint a radikális jobboldal hívei joggal tarthatnak igényt az utódszerepre, a politikai centrum viszont nem.

Donald Trump győzelmét a szuverenista patrióta pártok világszerte jóformán saját sikerükként ünnepelték. Lehet, hogy korai volt az öröm. A brit konzervatív publicista nyers imperializmusnak minősíti Trump politikáját, és azt írja róla, hogy fegyvert ad a baloldal kezébe, és nehéz helyzetbe hozza jobboldali ideológiai szövetségeseit.

Az elmúlt héten bejárta a világsajtót az ENSZ és tekintélyes kutatóintézetek által elkészített globális boldogságindex, amelynek élén ismét a skandináv országok állnak. De csak azért, mert a rangsor meglehetősen rossz módszertannal készül. Egészen más lenne a lista, ha figyelembe tükrözné a mindennapi pozitív tapasztalatokat vagy az öngyilkosságok arányát is.

A német jobbközép azzal vádolja az előző baloldali kormánykoalíciót, hogy aktívan politizáló civil szervezeteket támogatott a demokrácia erősítésére hivatkozva. A baloldal a civilek elleni támadásként és megfélemlítési kísérletként értékeli az esetet. A konzervatív publicista szerint semmi kétség nem fér hozzá, hogy a kormány az őt támogató civileket dotálta.

A kiadáscsökkentés támogatói csak messziről nézve tűnnek egységesnek. Az antiglobalista közgazdász szerint nagy kérdés, hogy Musk motorosfűrészes költségvetési akciója növeli majd a hatékonyságot, avagy inkább felszámolja az államot. A brit publicista szerint viszont túlzottak az aggodalmak: az állami apparátus úgyis ellenáll a drasztikus megszorításoknak.

A konzervatív katolikus szerző a liberális nevelést ostorozza az egyre infantilisebbé váló fiatal felnőtt nemzedékek kapcsán. Úgy véli, hogy a fiatalok közül azért szenvednek sokan pszichés betegeségektől, mert szüleik egyszerre túlféltették és túlzott autonómiával ruházták fel őket.

A jobboldali pártok megerősödését, így a német AfD választási eredményét a bevándorlók számának növekedésével szokás magyarázni. Csakhogy a radikális jobboldali pártok pont a migrációs gócokban nem számítanak erősnek. Annál erősebbek ott, ahonnan sokan vándorolnak el.

Az orosz állam bőkezű juttatásban részesíti az ukrán földön elesett katonák családját. A szerencsések, akik sebesülten leszerelnek, ugyancsak szép végkielégítést kapnak. Ezekre az összegekre egész megélhetési rendszer épül az elmaradottabb orosz vidékeken.  

A fejlett országokban súlyos kihívásokkal küzd a felsőoktatás. Amerikai felmérések szerint a tanárok körében egyre gyakoribb a kiégés. Sokan a megszorításokban látják a megnövekedett terhek okát. A számok azonban inkább arra utalnak, hogy az egyetemi adminisztokrácia elburjánzásában keresendő.

Az európai vezetőket mintha édes álomból ébresztenék az új amerikai elnök harsány bejelentései. Pedig régóta zajlanak a rendszerszintű változások, amelyeknek Donald Trump megválasztása nem az oka, hanem a folyománya: Európában és Amerikában egyaránt ellentmondásba került önmagával az eddig követett modell.

A múlt pénteki botrányba torkollt Trump-Zelenszkij találkozó után a kommentariátus a vészharangot kongatja. A pesszimistábbak már a transzatlanti szövetség felbomlásától tartanak. A német biztonságpolitikai elemző szerint a csörte ellenére Európa és az Egyesült Államok továbbra is egymásra van utalva.

Választási ígéretét beváltva Donald Trump felfüggesztette a születési állampolgárság jogát, amelynek alapján midenki, aki az Egyesült Államok területén született, automatikusan amerikai állampolgárságra tarthat igényt. A liberális alkotmányjogász szerint súlyos mellékhatásokkal járhat, ha a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyja Trump rendeletét.

Németországban a szociáldemokraták a világháború óta legsúlyosabb választási vereségüket szenvedték el februárban. De baloldal válsága összeurópai jelenség. Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból is lesújtó diagnózist állítanak fel az elemzők a baloldalról.

A jobboldal az egyéni szabadság nevében hirdet harcot az illiberális woke baloldal ideológiája és az állam túlzott szerepvállalása ellen. A liberális konzervatív közgazdász azonban attól tart, hogy csak a dogmák lecserélése zajlik, nem pedig a szabadság elvéhez való visszatérés.

Egy francia gondolkodó egész könyvet írt az életéről és eszmei fejlődéséről, hogy megértesse, mi is nevezendő ma jobboldalnak. Szintén jobboldali recenzense szerint amit erről ír, az a mérséklet meghatározása is lehetne. 

A közkeletű magyarázatok szerint az AfD és a szélsőbaloldali pártok az NDK iránti nosztalgia miatt népszerűbbek a keletnémet tartományokban, mint nyugaton. Egy friss felmérés szerint ennéz azért bonyolultabb a kérdés.

A radikális középutas szociológus, aki korábban a haladó elitet ostorozta, úgy látja, hogy a posztliberális éra sem lesz jobb, mint a saját magát felszámoló liberális korszak. A végletesen atomizálódott társadalmat az egyenlőtlenség és a korrupció fogja jellemezni.

A zöld átállás hívei azt remélik, hogy a környezetbarát technológia elterjedésével megállítható a globális felmelegedés. Az energetikai forradalmak történetének tanúsága szerint lehet, hogy ez illúzió. Eddig legalábbis minden újabb és hatékonyabb energiaforrás növelte a korábbi energiahordozók iránti igényt.

A brit munkáspárti kormány 18-ról 16 évre akarja leszállítani a választási korhatárt. Legutóbb jó fél évszázada történt hasonló, amikor Harold Wilson munkáspárti miniszterelnök 21 évről 18-ra módosította a választási korhatárt. A konzervatív szerző cinikus és önző számítást orront az újabb terv mögött.   

A német parlamenti választás kampányában a kereszténydemokraták megsértik az elmúlt nyolcvan év egyik tabuját: a radikális jobboldali AfD támogatásával próbálták meg keresztülvinni a bevándorlási törvény szigorítását. Baloldali véleményvezérek 1933 megismétlődésétől tartanak, a konzervatív történész abszurdnak látja az ilyen párhuzamokat.