„Utazzunk nyugodtan nyaralni Európába” – ajánlja olvasóinak a nagy terrorpánikkal dacolva Steven M. Walt a Foreign Policyban.

A brüsszeli terrormerényletek után ugyanis a washingtoni külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki azok számára, akik európai utazást terveznek. Az ilyesmi Walt szerint sokkal nagyobb súlyt ad az Iszlám Államnak, mint amekkora van neki. A kormányok és a média reagálása azt a látszatot kelti, mintha az Iszlám Állam vagy az al-Kaida hatalmas ellenséges erő lenne a nyugati világ nagy központjaiban, holott a terrorcselekményekhez néhány ember is elegendő. Walt szerint bele kell törődnünk, hogy a globalizáció korában nem tudjuk magunkat elszigetelni a távoli földrészeken folyó háborúk következményeitől. Teljes biztonság nincs. A legszabályozottabb tekintélyelvű rendszerek sem tudják polgáraik biztonságát száz százalékig garantálni. Kínában, Oroszországban, Törökországban rengeteg óvintézkedést hoznak, mégis újra és újra vannak terrorcselekmények. Walt itt nem említi meg, hogy a fent nevezett három országban belső konfliktusok résztvevői követnek el támadásokat, mint ahogy az európai robbantások szervezői és végrehajtói is európai lakosok voltak, még ha az Iszlám Állammal álltak is kapcsolatban. Tudja azonban, hogy a terrorizmusnak sokféle oka van, ezért nem kezelhető egyszerűen. Norvégiában Anders Breivik, Amerikában pedig Timothy McVeigh szélsőjobboldali meggyőződésből öltek, mert azt képzelték, hogy a hatóságok elárulják a nemzeti érdekeket. A terrorizmus ellen tehát nincs egységes recept. Természetesen helyesli, ha az államok igyekeznek megnehezíteni a merénylők dolgát és ezzel csökkenteni a kockázatot, de teljes biztonságot nem várhatunk el tőlük.

Következő megállapítása úgy hangzik, hogy a terrorista veszély súlyos, de nem létében fenyegeti a Nyugatot. Az emberek életét és jólétét ennél sokkalta nagyobb mértékben veszélyeztetik egészen más jelenségek. Az átlagos nyugati polgárnak egy a millióhoz az esélye arra, hogy terrormerényletben haljon meg. A politika és a média érdekei azonban olyan sajnálatos elegyet alkotnak, amely megakadályozza, hogy racionálisan értékeljük a terrorveszélyt. A média abból él, hogy izgalomban tartja a közönséget, s az Iszlám Állam nem is kívánhatna magának ennél jobb szövetségest, mert hiszen a terrorcselekményeknek éppen az a céljuk, hogy megrémítsék a nyugati lakosságot, illetve hogy hatalmas erőnek állítsák be az elkövetők mögött álló csoportot. Kérdés, miért is hagynának fel e csoportok a terrormerényletekkel, ha mi magunk ennyire a kezükre játszunk. A terrorizmus a gyengék fegyvere. Ha az Iszlám Állam elég erős lenne vagy elég meggyőző üzenettel tudna előállni, nem folyamodna ilyen eszközökhöz. Mégsem a puszta tehetetlen düh munkál benne, hanem a ráció is. Azt akarja elérni, hogy a Nyugat saját magának okozzon olyan kárt, amire maga a terrorszervezet nem lenne képes. Walt szerint ez már meg is történt, amikor a 2001. szeptemberi merényletek után Amerika először Afganisztánba vonult be hadseregével, majd Irakba is. A negatív reagálás példái közé sorolja, hogy a brit választópolgár a brüsszeli merényletek hatására közelebb került az Európai Unióból való kilépéshez, vagy hogy Amerikában olyan politikusok lehetnek esélyes elnökjelöltek, mint Ted Cruz, illetve Donald Trump. A nagy veszedelmek idején a nyugati társadalmak nagy formátumú vezetői, Franklin D. Roosevelt, Churchill, de Gaulle nem voltak hibátlanok, de mind megőrizték önuralmukat, és kimérten, határozottan reagáltak. A veszély a legjobbat hozta ki belőlük. Ők ma sem esnének pánikba, mint ahogy más se, aki átélte a háború borzalmait. Walt elképzeli, hogyan szégyenítenék meg a modern szégyenpadokon, a tévéstúdiókban azokat, akik hisztériát keltenek a terrorizmus körül. Egy Eisenhower Walt szerint ma azt mondaná a közönségnek, hogy a fejlett nyugati társadalmak erejéhez nem érhet fel néhány megszállott terrorista. És hogy utazzanak nyugodtan nyaralni Európába. Hogy aztán a repülőtereken sorban álló utasok ettől a beszédtől leszoknának-e a folytonos körültekingetésről, és ha igen, jól tennék-e, arról Walt meséje már nem szól.