„A politika az erős, alapvető félelmek által teremtett piac. A helyzet az, hogy előbb-utóbb mindig megjelenik egy politikus, aki megadja a népnek, amire az vágyik. Ha nincs Trump 2016-ban, akkor lett volna helyette más 2020-ban vagy 2024-ben” – írja Ezra Klein, a baloldali liberális Vox magazin szerkesztője.
Az amerikai társadalom egyre nagyobb megosztottságát sokan a politikusok számlájára írják, mondván, hogy a szélsőséges retorika erősíti az ideológiai szekértáborok szembenállását. Mások a törzsi ösztönökben keresik a magyarázatot. Szerintük a demokrácia és a nagy társadalmi egyenlőtlenségek felelősek azért, hogy törzsi konfliktusok uralják el a politikát.
Klein viszont úgy véli, hogy a megosztottság legfontosabb oka Amerika demográfiai átalakulása. A kormány számításai szerint 2030-ra a bevándorlás lesz a népességnövekedés motorja, és a század közepére a nem spanyolajkú fehérek már nem lesznek abszolút többségben. A ma születő gyerekek körében már több a nem fehér, mint a fehér. A külföldön született állampolgárok aránya 1970-ben kevesebb mint 5 százalék volt, ma viszont már 14 százalék, és néhány évtizeden belül magasabb lesz, mint a 19 század végén volt.
Tucatnyi szociálpszichológussal történő beszélgetés és a szakirodalom átnyálazása alapján Klein szükségszerűnek gondolja, hogy a társadalmat leginkább megosztó kultúrharc minden eleme a politikai korrektség kérdésétől a #MeToo és a Black Lives Matter mozgalmon át a bevándorlásügyi dilemmákig egyaránt az etnikai arányok változására vezethető vissza, leginkább pedig a fehér szavazók félelmére, hogy hamarosan ők lesznek a kisebbség. Klein kutatásokat idéz, amelyek azt állítják, hogy ha egy adott államban a fehérek demográfiai többsége megszűnőben van, a fehérek hajlamosabbak a konzervatívabb, és a jóléti államot inkább elutasító Republikánus Párt mögé állni. Elég csak a demográfiai változások száraz tényének ismertetése, és máris jobbra tolódnak a fehér választók. Sőt, egy kísérleti kutatás tanúsága szerint az is elég, ha a hagyományosan fehérek által lakott körzetben hirtelen több nem fehér egyén tűnik fel az utcán. A kisebbségek tagjai viszont éppen ellentétesen reagálnak: minél kevésbé érzik befogadónak a környezetüket, annál inkább hajlamosak a baloldali liberális Demokrata Pártot támogatni.
Mindezek fényében Klein csöppet sem tartja meglepőnek, hogy Obama szavazói között nagyon magas volt a kisebbségek aránya, míg a fehér választóknak mindössze 39 százaléka támogatta. Trump pedig ott tudott a leginkább megerősödni, ahol az elmúlt években jelentősen csökkent a fehér népesség aránya, és ahol a fehérek úgy érezték, hogy ők az intézményi diszkrimináció és a faji előítéletek kárvallottjai, nem pedig az etnikai kisebbségek.
Mindebből az következik, hogy Amerikában a faji kérdés politikai jelentősége nemhogy csökkenne, hanem még inkább meghatározó lesz – vonja le a meglehetősen determinisztikus következtetést Klein. A jobboldalnak elemi érdeke lesz demográfiai pánikot kelteni a fehér választók körében, a baloldal pedig ezt fogja meglovagolni, és igyekszik majd felkorbácsolni a kisebbségi szavazóknak a többségi rasszizmussal kapcsolatos félelmeit, hogy hatalomra jusson. A demográfiai változások hosszú távon az utóbbiaknak kedveznek, de rövid távon elkeseredett, és rendkívül megosztó faji politikai háború várható – véli Klein.