„A nyílt hozzáférésű folyóiratok demokratizálták és globálissá tették a korábban elitistának és kizsákmányolónak tekintett tudományos publikálás világát. Mára a kutatások több mint fele ingyen elérhető online, ám mégis nagy árat kell fizetnünk érte” – írja Alex Gillis publicista a Walrus magazinban.

Mint arról a Metazin is beszámolt, az elmúlt években nagy vita övezte a tudományos folyóirat- és könyvkiadás piacát. Miközben az egyetemek forráshiánnyal küzdenek, a tudományos folyóiratok kiadói virágoznak. Az új tudományos eredmények – még a közpénzzel támogatottak is – csak nagy pénzért érhetők el. Miközben sem a nagy folyóiratok tudományos szerkesztőbizottsága, sem a tanulmányok szerzői nem kapnak honoráriumot, a folyóiratok kiadói mesés profitot termelnek. A tudományos könyvkiadásban is hasonló a helyzet.

Több egyetem fellázadt a piaci alapon működő tudományos kiadók ellen. Az Egyesült Államok és az Európai Unió is komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy az adófizetők pénzéből létrejött kutatások szabadon hozzáférhetők legyenek, és ne csak a horribilis előfizetési árakkal működő piaci kiadók lapjaiban érhesse el őket az olvasó. Egyre többen pártolnak át a nyílt hozzáférésű folyóiratokhoz.

Ennek eredményeképpen azonban gombamód szaporodnak az open access kiadványok, és nagyon nehéz megítélni, hogy melyik tekinthető komolynak és hitelesnek. A nyílt hozzáférésű folyóiratok esetében komoly minőségi problémák vetődnek fel. Bár tudományos szempontból a hagyományos folyóiratok sem mindig megbízhatók, a nyílt hozzáférésűek sokszor nemcsak színvonaltalan tanulmányokat, hanem kifejezetten áltudományos téziseket is publikálnak. Gyakran az elemi szemlézés szabályainak semmibevételével. A szerkesztői felügyelet teljes hiányát jól mutatja, hogy megjelenhetett például egy olyan tanulmány, amely egyetlen mondat („vegyenek le a k…….t levelezőlistájukról”) 863 egymás utáni ismétléséből áll. Ez persze nem sok kárt okoz, ellentétben azon tanulmányokkal, amelyek veszélyes ostobaságokat terjesztenek, és amelyekre a szenzációhajhász média azonnal lecsap. Gillis felidézi, hogy Japánban egy teljesen megalapozatlan kutatási eredmény hatására jelentősen csökkent a HPV elleni oltások száma.

Gillis különösen aggasztónak tartja, hogy a nyílt hozzáférésű szakfolyóiratok lehetőségét a nagyvállalatok is felismerték. A Monsanto például áltudományos kutatásokat és publikációkat támogatott, amelyek azt állították, hogy rákkeltő növényvédőszerei ártalmatlanok. Az így létrejött tanulmányokat pedig felhasználta az ártalmas vegyszereket tartalmazó szerek védelmében. A vezető amerikai gyógyszergyárak szintén a kétes hírű tudományos folyóiratokat használták gyógyszereik népszerűsítésére abban a reményben, hogy a „tudományos” eredményekre hivatkozva majd több orvos írja fel őket.

Mindazonáltal a tudósokat is felelősség terheli a kialakult helyzetért, teszi hozzá Gillis. Van, aki csak naiv, és bedől a komolytalan lapoknak. A problémás nyílt hozzáférésű folyóiratok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy komolyan vegyék őket: akár neves tudósokat is feltüntetnek a szerkesztőbizottság tagjaként – az érintettek tudta nélkül. Másokat viszont a publikációs kényszer visz rá a kiskapuk keresésére, és akár többezer dollárt is hajlandók fizetni a komolytalan folyóiratoknak azért, hogy az egyetemi előmenetelhez szükséges tanulmányukat kinyomtassák. A helyzet mára odáig fajult, hogy meghurcoltak több tudóst, aki leleplezett egy-egy komolytalan folyóiratot és a benne publikáló szerzőket. Minél többen érintettek ugyanis, annál nehezebb lesz szembeszállni az úgynevezett ragadozó kiadókkal és folyóiratokkal.

Cikke végén Gillis megpendíti, hogy a tudományos elit maga alatt vágja a fát, ha nem lép fel határozottan az áltudományos publikációkkal szemben. Ha kiderül, hogy számos kutatás és publikáció puszta sarlatánság, és a tudományos életben nincsen megfelelő kontroll, akkor az értelmiség a maradék tekintélyét is elveszítheti.