„Hogy miért nem tudunk már semmiben sem egyetérteni? Nem a külföldi internetes trollok, a véleménygettók és az álhírek miatt. Hanem azért, mert hála a technológiának, mindannyian azt hisszük, hogy tisztában vagyunk a tényekkel” – írja William Davies politológus a Guardianben.

A társadalmi megosztottság erősödését és az összeesküvés-elméletek terjedését egyaránt sokan az új médiaviszonyokkal, a szenzációhajhász hírversennyel, a politikailag elfogult sajtóval és a közösségi oldalak terjedésével magyarázzák. Csakhogy ezek a jelenségek csöppet sem újak. Ám korábban a demokrácia ennek ellenére elműködött valahogy, ma viszont egyre nagyobb válságban van.

Mint Davies kifejti, a társadalmi együttéléshez elengedhetetlen alapvető bizalom látszik meginogni. Közvélemény-kutatások sora igazolja, hogy a médiába, a politikusokba és általában a társadalom alapintézményeibe vetett bizalom nagyon megcsappant. Az emberek bizalmatlanok, jóformán senkinek sem hisznek. Az egészséges szkepticizmus határát túllépve mindenhol összeesküvést keresnek. A paranoia persze mindig is jelen volt a társadalomban, de leginkább a széleken. Ma viszont a politikai paletta minden szögletében felütötte a fejét, és a racionális gondolkodás hívei maguk is összeesküvéseket gyártanak.

Davies hosszasan sorolja a paranoid gondolkozás elterjedésének okait. A mindenben hatalmi érdeket orrontó posztmodern elméletek aláásták az objektív igazságba, sőt az elfogulatlanságba vetett hitet. A média és a politikusok kapva-kapnak az alkalmon, hogy kielégítsék az összeesküvés-elméletekre szomjazó tömegek igényeit, és egymásra licitálnak szenzációhajhászásban.

Ám a legfőbb oknak Davies magát az információbőséget és a közbeszéd változását tekinti. Ömlik ránk az információ. Még ha akarnánk, sem tudnánk eligazodni a tények és adatok dzsungelében, és persze az álhírek miatt ez még nehezebb. Többnyire az egymással ellentétes értelmezések között sem tudunk igazságot tenni, hacsak nem világnézetünk és előítéleteink alapján. Ráadásul bárki közvetlenül, a hagyományos média intézményeinek közvetítése nélkül szólhat hozzánk. Ez azt az érzést kelti bennünk – véli Davies –, hogy a hagyományos média szükségképp elfogult tálalása nélkül, a maga valójában hozzáférünk a tényekhez. Közben a közéleti szereplők állandó rivaldafényben élnek, minden lépésüket kamerák és mikrofonok kísérik. Elég egy félresikerült mondat, szerencsétlen grimasz vagy egyéb ügyetlenkedés, és máris a támadások kereszttüzébe kerülnek. Nem csoda, hogy hasonlóan a médiához, a közszereplőkkel szembeni bizalom is mélyponton van.

A média és a közintézmények bizalomvesztése pusztító hatású – írja Davies. Hiszen az intézmények és a sajtó egyaránt a konszenzus és a mérséklet garanciái voltak. Ha az állampolgárok ezeket is a politikai lövészárok-háború szereplőinek tekintik, akkor nem jöhetnek létre a társadalmi békéhez szükséges kompromisszumok.

Hasonló félelmeinek ad hangot a Metazinból is ismert Peter Pomerantsev az American Interestben. Pomerantsev szerint a nyugati demokráciák is egyre inkább olyanná válnak, mint az oroszországi posztfaktuális politika: az általános bizalmatlanság olyan méreteket ölt, hogy az objektív igazságba vetett hit odavész.  Már nem vélemények ütköznek, hanem alternatív valóságok csapnak össze, miután az alapvető tényekben sincs egyetértés. Akárcsak Davies, Pomerantsev sem tudja, hogyan lehetne kiszakadni a közbizalomhiány spiráljából.