„Az összeesküvés-elméletek a felvilágosodás óta jelen vannak, és katasztrofális következményekkel jártak, amint például a világméretű zsidó összeesküvést vizionáló elméletekre visszavezethető holokauszt példája mutatja. A széles körben terjedő hazugságok ma is aláássák az intézményekbe vetett bizalmat” – olvassuk Andreas Beckmann cikkét a német közszolgálati rádió webmagazinjában.
Összeesküvés-elméletek mindig is voltak, újabban azonban sokan érzik úgy, hogy nemcsak mennyiségi, de minőségi tekintetben is aranykorukat élik az alaptalan és káros elképzelések. Abban is egyetértés van, hogy elterjedésüket jelentősen megkönnyíti az internet, mindenekelőtt a közösségi média. Az internet nemcsak az elmélyült gondolkozásra nemigen alkalmas terep, de a tényállítások ellenőrzését is megnehezíti, megkönnyíti viszont a holdkóros futóbolondoknak, hogy egymásra találjanak, sőt, a mérsékelteket is radikalizálja.
Beckmann is úgy érzi, hogy egyre inkább elszaporodnak a kártékony hazugságok. Michael Butter tübingeni amerikanisztika professzort idézi, aki szerint a második világháború, majd a hidegháborús ideológiai szembenállás és propaganda hatására az emberek gyanakvóvá és bizalmatlanná váltak a hatalommal szemben. Ennek hatására nagyobb igény mutatkozott a kritikai gondolkodásra.
Csakhogy a tudományos gondolkodás lényege szerint szkeptikus: a bevett nézetekkel kapcsolatos gyanakvással és új magyarázatok gyártásával jár. Bár sokan szeretnék egyértelműen elkülöníteni a tudományos megismerést és hipotézisgyártást az okkultizmustól, ez nemigen lehetséges. A modern tudományos forradalom nagyjai egyúttal az okkultizmus követői is voltak. Szép gondolat, hogy a tudományos állítások tapasztalati úton ellenőrizhetők, ám a tények gyakran több elmélettel is magyarázhatók. A bolygók megfigyelhető mozgását a geocentrikus magyarázat is pontosan, sőt talán még egyszerűbben írta le, mint Galilei heliocentrikus elmélete. Ráadásul számos később helytállónak bizonyult elméletet – például Galilei, Newton és Einstein téziseit – sokáig empirikus bizonyítékok nélkül fogadtak el. A modern fizika állításairól pedig csak közvetett tapasztalati bizonyosság nyerhető.
A társadalomtudományban a tudományos szkepticizmus és a hatalommal szembeni bizalmatlanság veszélyes elegyet képezett. A hatalommal szemben leginkább bizalmatlan haladó értelmiség különösen vevő a mindenre kiterjedő relativizmusra, így a paranoid összeesküvés-elméletekre hajazó magyarázatokra is. Ahogyan nőtt a diplomások száma, a média közvetítésével az egész társadalomban elterjedt a szkeptikus hajlam. Ha minden igazság pusztán a hatalmon lévők érdekét tükrözi, akkor az igazság és a hazugság megkülönböztetése értelmetlenné válik.
A kollektív normákkal és mítoszokkal szembeni bizalmatlanság azonban meggyengíti a társadalom alapintézményeit, és velük az együttélés alapjait. Mára oda jutottunk, jegyzi meg Beckmann, hogy az értelmiség olyan sikeres volt a kritikai gondolkodás elterjesztésében, hogy a saját maga iránti bizalmat is aláásta. Beckmann minden bizonnyal arra utal, hogy a közvélekedés szerint a magát az igazság képviselőjeként beállító értelmiség is a hatalom része, s mint ilyennek, saját hátsó szándékai vannak. Így pedig az értelmiség, még ha akarna sem léphet fel hitelesen és meggyőzően az összeesküvés-elméletek ellen. Beckmann nem rejti véka alá pesszimizmusát, miszerint az ördögi körből nem lehetséges kitörni.