„Catherine Liu maga is a vezető osztályhoz tartozik, és könyvében arra szólítja fel a többieket, hogy nézzenek magukba és számoljanak le hibás nézeteikkel” – állapítja meg elismerően a Spiked magazinban Philip Hammond londoni kommunikáció-professzor a nemrég megjelent Erényhalmozók című könyvet ismertetve.

Catherine Liu a Kaliforniai Egyetemen médiatudományt oktat, ezért írhatja könyvében, hogy ő is a professzionális-menedzseri osztály tagja, amely ma uralja Amerikában „a politikai szervezeteket, a könyvkiadást, a média világát, a magánalapítványokat és az egyetemeket”. A nagyvállalati vezetők nem szerepelnek a felsorolásban, pedig egyrészt az osztály elnevezése is arra utal, hogy ide tartoznak, másrészt a mai menedzserek azokról az egyetemekről kerülnek ki, amelyekről a felsorolásban szó van. Mindenesetre a Metazinban találkozhattunk már olyan felfogással is, amely szerint az új értelmiségi elit éppen, hogy leváltotta a korábbi, menedzseri elitet. Másfelől azonban a „professzionális-menedzseri osztály” kifejezés korántsem újkeletű. A természettudósból radikális baloldali aktivistává vált neves házaspár, Babara és John Ehrenreich alkotta meg a múlt század hetvenes éveiben. Ehrenreichék 1977-ben megjelent kétrészes tanulmányukban azt fejtegették, hogy ez az osztály, amelyhez akkor magukat, mint humán értelmiségieket nem sorolták, maga is munkavállaló, és emiatt közös érdekei vannak a munkásokkal, tehát a munkásosztály oldalára állhatna ahelyett, hogy a tőke érdekeit képviselné.

Ha nem is ezen a magyar olvasónak a régmúltból oly ismerős nyelven, de Liu asszony is ezt szeretné. Ő már a humán értelmiséget is a vezető elithez sorolja, de nem vádolja azzal az uralkodó osztályt, hogy a tőke szolgálatába szegődött. Az nem fér össze a baloldali világszemléletével, hogy messze az Amerikában középosztálynak nevezett hagyományos munkásság felett lebeg, és olyan elveket vall, amelyek előtt az egyszerű amerikai értetlenül áll. Pont erre utal a könyv címe. Az elit azzal van elfoglalva, hogy minél erényesebb pozícióba dolgozza fel magát, s ezen a réven kiválóbbnak minősüljön mindenki másnál. Ezt konzervatív elemzők is észrevették már. A Metazinban is olvasható volt, hogy ma már nem a hivalkodó fogyasztás tesz valakit az elit tagjává, hanem a hivalkodó meggyőződés. Egy másik hasonló gondolatmenet úgy hangzik, hogy az elit, amikor az amerikai történelmet ostorozza, voltaképp magát szidalmazza, s ez erkölcsi fölényérzettel tölti el. Ez a megközelítés is az erényhalmozást tekinti a mai elit fő jellemzőjének.

Liu is a maga osztályán köszörüli a nyelvét, de ez nem önostorozás. Ő értelmiségi társait ostorozza, amiért baloldali létükre az egyszerű emberek ellen fordultak. Hammond megjegyzi, hogy a könyv a legjobbkor jelent meg, hiszen Biden elnök hivatalba lépésével az említett elit egyúttal a politikai hatalom központját is meghódította. Az új elnök első lépései között szerepel a transznemű személyes névmások rendszeresítése az elnöki hivatalhoz benyújtandó kérdőíveken, a transzneműek katonai szolgálatának engedélyezése és az a rendelet, amely előírja, hogy az iskolások a választott nemüknek megfelelő mosdót használhassák. Tüntetőleg transznemű asszony lett az egészségügyi miniszter helyettese, a közlekedésügyi miniszteri tisztség várományosa pedig egy meleg férfi, aki a maga házasságában hivatalosan feleség. Bizonyára mind képzettek és jól végzik majd munkájukat, de mindez arra vall, hogy a kormányzatban pontosan azok az identitáspolitikainak nevezett elvek kerülnek előtérbe, amelyek hangsúlyozásával az elit magát erényesebbnek tudja nyilvánítani a köznépnél. Liu nem ellenzi ezeket az elveket, de egyúttal szentségtörésre szólít fel, például elveti a New York Times ötletét, hogy rendszeresen külön rovatban taglalja azt a tételt, miszerint Amerika kezdettől fogva a rabszolgaságra épült. Sürgeti továbbá, hogy ne lehessen a más véleményeket kirekeszteni, mert ma liberális megközelítés helyett „a szakmai követelmények aláásása” zajlik. Hogy aztán távolodás helyett miképp közeledhetne mégis az elit a munkásokhoz, arra Liu nem lát konkrétabb megoldást, mint hogy az elitnek hangsúlyosabb baloldali politikát kellene követnie. Hammond mindenesetre üdvözli őt az eretnekek társaságában.