„Vajon újra pogánnyá lesz-e a Nyugat?” – teszi fel a kérdést Christopher Caldwell publicista a New York Timesban a nyugati országokban és köztük az Egyesült Államokban megfigyelhető szekularizációs hullám kapcsán.

A magukat vallásosnak tartók aránya a muszlim országok kivételével szinte mindenhol csökken, de a visszaesés különösen a fejlett nyugati demokráciákban nagy, sőt, az elmúlt tizenöt évben ráadásul mintha gyorsulna is. Az Egyesült Államokban is szembetűnő a magukat semmilyen felekezettel nem azonosítók arányának megugrása: a 40 évnél fiatalabbak körében már nincsenek többségben a keresztények, ami leginkább a vallástalanok számának megugrásával magyarázható.

Társadalomtudósok egyöntetű véleménye, hogy a vallástalanság terjedése komoly civilizációs átalakulást jelez. Ám abban már nincs egyetértés, hogy pontosan milyet. Van, aki szerint a vallás visszaszorulása a világiak és a hívők közötti kultúrharc elmélyedését okozza, mint azt például az abortusz körül ismét fellángolt viták jelzik. Akad, aki egyenesen attól tart, hogy az ateizmus terjedése a baloldalt erősíti, ami miatt sérülhet a hívők joga vallásuk gyakorlásához. Mások, mint például David E. Campbell, Geoffrey C. Layman és John C. Green politológusok szerint ennél bonyolultabb a helyzet, hiszen a vallásos szavazók arányának visszaszorulása az amerikai Demokrata Párton belül kiélezheti az ellentétet a vallásos baloldaliak és az úgynevezett progresszív eszmék iránt nyitottabb világias liberálisok között. Megint mások szerint túlzottak az aggodalmak, hiszen a magukat vallástalannak tekintők nem militáns vallásellenesek, csak éppen kevésbé elkötelezettek vagy bizonytalanok világnézeti kérdésekben. Más kutatások arra is következtetni engednek, hogy a vallásos polgárok is támogatják a szekuláris politikát.

A szemle elején idézett Caldwell arra emlékeztet, hogy a vallástalanság erősödése nem jár szükségképpen a kereszténységre épült kultúra és civilizáció gyors és drasztikus változásával. Elvégre a kereszténység sem számolta fel, hanem legalábbis részben magába építette a korábbi idők pogány és egyéb szokásait. Ráadásul a nyugati társadalmak politikai tekintetben már évszázadok óta szekulárisak: bár az alapértékeik, egyebek között az egyenlő emberi méltóság és a tolerancia elsősorban valóban keresztény gyökerekből táplálkoztak egykor, ma már nagyrészt függetlenné váltak a vallástól. Mivel civilizációnk már régen nem keresztény alapokon nyugszik, nem is dől össze a vallástalanság erősödésével.

Mindez azonban nem jelenti, hogy a keresztény vallás hanyatlása következmények nélkül marad – teszi hozzá gyorsan Caldwell. Utal Chantal Delsol októberben megjelent A kereszténység vége című könyvére, amelyben a francia filozófus azt jósolja, hogy a keresztény erények lassan átadják helyüket a korábban általuk kiszorított pogány szokásoknak. Delson úgy véli, hogy a kereszténységtől elforduló Nyugat elitje a haladó, woke eszmékben találhatja meg a valláspótlékot, amely normákkal szolgálhat a civilizáció kulturális és morális átalakításához. Caldwell utal rá, hogy a folyamat már el is kezdődött. Ahogyan az időszámításunk előtti 4. században a kereszténység felvételekor Rómából eltávolították a pogány istenek szobrait, ugyanolyan dogmatizmussal szállnak ma szembe a progresszív csoportok a letűnőben lévő korszak nagyjainak emlékműveivel. Caldwell megjegyzi, hogy Róma egy évtized alatt jutott el a szobrok lerombolásától a római keresztény császár, Theodosius által erkölcstelen, pogány meztelenkedésnek tartott olimpiai játékok betiltásáig.