„A világ legkeresztényebb fejlett állama a szétszakadás szélén áll, és ebben a hívők millióinak nagy felelőssége van” – olvassuk a Dispatch magazinban.
A cikk szerzője David French politikai elemző, vallásszabadság-ügyekre specializálódott jogvédő, az iraki háború veteránja. French társadalmi és erkölcsi kérdésekben konzervatív, evangéliumi protestáns elveket vall. Erkölcstelennek, keresztény értelemben bűnnek nevezte a homoszexualitást és a transzneműséget, magára vonva ezzel az LMBT-jogokat támogató keresztény felebarátainak haragját. French nem hátrált meg, és intoleranciával vádolta azokat, akik rá akarják kényszeríteni a keresztényekre a baloldal erkölcsi normáit. French keményvonalas vallási nézetei ellenére elutasítja a vallási fundamentalizmust, vagyis a politikában a mérséklet és a párbeszéd híve, és nem akarja saját vallási nézetei alapján átalakítani a társadalmat. Egyebek között emiatt bírálta kemény hangon Trump elnököt. French nemcsak a keresztényekkel szemben, hanem tőlük is elvárja a toleranciát.
Mostani esszéje is ebben a szellemben született. French paradoxnak tartja, hogy a vallástalanság terjedése ellenére az Egyesült Államok továbbra is a fejlett világ legvallásosabb országa, ráadásul az erősen vallásos polgárok aránya különösen magas, ám ennek ellenére egyre durvább az ideológiai megosztottság. Igaz ugyan, hogy a republikánus szavazók között jóval több a hívő, mint a baloldalon, de még ott is jóval ötven százalék fölött van az erősen vallásos keresztények aránya, és az ateistáké alig több, mint tíz százalék. Ám hiába a közös vallási alap, a jobb- és a baloldal hívei között alig van párbeszéd, egyesek polgárháborús helyzettől tartanak az ideológiai megosztottság miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a keresztények ilyen gyűlölködésben vesznek részt? French szerint ennek oka az, hogy a keresztények a politikában akarnak érvényt szerezni értékeiknek, ahelyett, hogy a keresztény erények szerint cselekednének. Követve a radikális jobboldali keresztény politikusokat, dühödt magabiztossággal akarják kikényszeríteni a világnézetüknek megfelelő politikai és társadalmi reformokat, közben viszont megfeledkeznek arról, hogy keresztényként türelemmel és megértéssel kell viseltetniük polgártársaik iránt akkor is, ha egészen más nézeteket képviselnek. Úgy vélik, hogy a cél, a keresztény eszmék érvényesítése szentesíti az eszközt. Ezzel pedig a legfontosabb és legalapvetőbb keresztény normát, a felebaráti szeretet és a jó szándék elvét sértik meg. Pedig kevesebb magabiztossággal és harciassággal többre mennének, teszi hozzá French. Erőszakkal ugyanis aligha lehet sikert elérni, hiszen csak azok a társadalmi reformok lesznek tartósak, amelyeknek széles körben elismerést szereztek, nem pedig azok, amelyeket kierőszakoltak. Márpedig, ha a polgárjogi mozgalom képes volt békés eszközökkel legyőzni a faji elkülönítést, akkor a haladó woke ideológia is legyőzhető így – írja French.
Nem valószínű, hogy French önmérsékletre intő és párbeszédet szorgalmazó szavainak nagy foganatja lesz. Korábbi hasonló javaslatait komoly kritikával illették a keresztény jobboldali kultúrharcosok. Megalkuvással vádolták, s azzal érveltek, hogy a kultúrharcban nincs helye a finnyás érzelgősségnek: a keresztény értékekért folytatott harcban nem szabad engedményeket tenni az ellenfélnek. A keresztény értékeket nem párbeszéddel és toleranciával lehet érvényre juttatni, hanem az állami intézményeken keresztül. Bírálói attól tartanak, hogy a kultúrharc már nem csak arról szól, hogy milyen értékek határozzák meg a politikát, hanem a vallási hagyományokról, és ha French felfogása érvényesülne, azzal a progresszívoknak arra is lehetőségük nyílna, hogy magát a vallást alakítsák át saját szájuk íze szerint.