„Európának már nincs szüksége Amerikára” – olvassuk Rajan Menon politológus és Daniel R. DePetris biztonságpolitikai elemző cikkét a Foreign Policyben.
Egyes elemzők már az Ukrajna elleni orosz agresszió előtt rámutattak, hogy Európa képtelen lenne megvédeni magát egy külső támadással szemben, nemhogy saját akaratát és érdekét érvényesíteni akár csak közvetlen szomszédságában. A tétel igazsága körüli esetleges kételyeket a közel egy éve zajló ukrajnai háború eloszlatta. Az önálló hadsereg nélküli Európa ismét az Egyesült Államok segítségére szorult. A Berlin–Párizs tengely jelentős tekintélyvesztést szenvedett el, miközben az Ukrajnát határozottan támogató kelet-európai országok, élükön Lengyelországgal fontos külpolitikai tényezővé léptek elő. Igaz, ők is jelentős mértékben függenek az Egyesült Államoktól.
Európában szinte mindenki megkérdőjelezhetetlen adottságnak tekinti, hogy a kontinens, ha akarna sem lenne képes jelentős haderőt felállítani, nem tudná magát megvédeni például Oroszországgal szemben, vagyis biztonságát csak a NATO, illetve az Egyesült Államok garantálhatja.
Menon és DePetris szerint azonban ez nem így van. Az EU GDP-je tízszerese az orosznak, a tagállamok katonai kiadásai és össznépessége háromszorosa, technológiai tekintetben pedig sokkal fejlettebb Oroszországnál. A hidegháború idején a Szovjetunió hadereje valóban felülmúlta Nyugat-Európáét. Igen ám, csakhogy a Szovjetunió felbomlása után a Varsói Szerződés volt tagállamai sorban léptek be a NATO-ba, Oroszország hadserege pedig a gazdasági válságok hatására meggyengült. A 2014 óta zajló orosz haderőreform legfeljebb propagandacélokat szolgált, ám vajmi keveset javított a hadsereg ütőképességén, mint arra az eleddig minden előzetes várakozásnál sikertelenebb és egyre tovább húzódó ukrajnai offenzíva is rávilágított. Márpedig a háborúban minden nappal tovább nőnek az orosz veszteségek és tovább gyengül a hadsereg.
De ha így van, akkor miért nem állít fel Európa önálló haderőt és védi meg magát Oroszországgal szemben? – teszi fel a millió dolláros kérdést Menon és DePetris. Egyrészt azért, mert az Egyesült Államok igyekezett az Európa védelmi önállóságát célzó javaslatot csírájában elfojtani. Nem is volt szükség nagy nyomásgyakorlásra, mert Európa országai számára is igen kényelmes volt Amerika védőszárnyai alá húzódni ahelyett, hogy saját haderőt fejlesszenek. Mint arra a Brookings Intézet tavalyi elemzése rámutat, Európa nem volt hajlandó az autonómiájának megteremtéséhez szükséges katonai kiadásokra, márpedig így a NATO és az Egyesült Államok gyámságára kárhoztatta magát.
Az ukrajnai háború – jegyzik meg a szerzők a cikk végén – paradox módon tovább erősítette azt a téveszmét, hogy Európa biztonságát csak az Egyesült Államok garantálhatja. Pedig ha tárgyilagosan gondolkoznának, Európa vezetői könnyen beláthatnák, mennyire nincs akadálya annak, hogy saját kezükbe vegyék biztonságukat, és egyúttal megerősítsék önálló külpolitikai érdekérvényesítő képességüket. Menon és DePetris mindenesetre elismeri, hogy ennek a józan belátásnak egyelőre semmi jele Európában.