„A tudomány fogalmi és földrajzi határait egyaránt tanulmányoznunk kell, hogy megismerjük a természet rendjét és benne saját helyünket” – olvassuk a Boston Review-ban Eric Moses Gurevitch tudománytörtész recenzióját két új könyvről, amelyek új értelmezést fogalmaznak meg a tudomány fejlődésérőé.

A bevett magyarázatok a modern tudományt az európai iparosításból és a felvilágosodásból származtatják. Ezek a narratívák a tudományos forradalmat jeles európai értelmiségiek páratlan egyéni teljesítményének tulajdonítják, illetve közvetve az európai civilizáció vívmányának tartják. Ez azonban több szempontból is téves mítosz. Pamela H. Smith történész A megélt tapasztalattól az írott szóig: a modern gyakorlati tudás rekonstrukciója című monográfiájában arra mutat rá, hogy a tudományos forradalmakat nem egy-egy magányos tudós felfedezése készítette elő, hanem névtelen kézművesek és iparosok gyakorlati ismereteinek sokasága. A természet szisztematikus megismerésének alapjait nem arisztokrata tudósok fektették le, hanem kőművesek, tengerészek, mérnökök és fémművesek praktikus tudása alapozta meg.

Legalább ilyen pontatlan a tudományos forradalom európai gyökereivel kapcsolatos nézet. James Poskett történész Horizontok: a modern tudomány globális gyökerei című monográfiájában a Nyugat-centrikus magyarázatok meghaladására tesz kísérletet. Mint arra történészek már korábban is felhívták a figyelmet, ez a magyarázat téves, mivel nem vet számot azzal, mivel járultak hozzá az európai tudományhoz az Európán kívüli civilizációk . Poskett olvasatában az európai tudomány rengeteget köszönhet a gyarmati népeknek és magának a gyarmatosításnak. Newton például a rabszolgakereskedő hajók útvonalaival kapcsolatos számítások segítségével dolgozta ki a gravitációs elméletét. A dél-amerikai faunáról az azték ismeretek felhasználásával készített rendszertan jelentősen előmozdította a botanika tudományát.

A nyugati tudományos forradalom mítosza ráadásul figyelmen kívül hagyja, hogy a legendás tudósok zöme az alkímiának és egyéb, ma kifejezetten tudománytalannak számító, obskúrus, okkult tevékenységeknek lelkes művelője volt. Szó sem volt tehát radikális, tervszerű, racionális fordulatról: a mai tudományosság lassan és fokozatosan alakult ki, és közben épített a tudományos forradalom narratívájában sötétnek és elmaradottnak minősített középkor felfedezéseire.

Könyvében Poskett azt is felidézi, hogy a nyugati tudományosság mítosza valójában a hidegháborús időszak politikai terméke. A művészet szabadsága mellett a tudományosság eszméje is a Nyugat civilizációs felsőbbrendűségét volt hivatott igazolni a Szovjetunióval – és általában a Nyugat szemében elmaradottnak ítélt országokkal szemben. Gurevitch odáig megy, hogy egyenesen a fajüldöző elméletekkel rokonítja a modern tudomány nyugati jellegének elméletét, éspedig azon az alapon, hogy, hogy a baloldali fiatalok tucatjait lemészároló norvég Anders Breivik is a modern tudományos forradalom mítoszára is hivatkozott amikor az európai, fehér emberek felsőbbrendűségéről értekezett.

Azt azért Gurevitch nem vitatja, hogy például Galilei, Giordano Bruno, Kepler, Kopernikusz, Newton, később Lavoisier és Lomonoszov európaiak voltak. A ma oly divatos eltörléskultúra követőinek körében azonban nyilván népszerű lehet lekicsinyelni teljesítményüket.