„A szentimentális humanitárius erényfitogtatás legnagyobb veszélye az, hogy nem példamutatással, hanem erőszakkal akarunk majd másokat eszméink elfogadására bírni” – írja az Agon magazinban Emily Finley filozófus, akinek tavaly megjelent A demokratizmus ideológiája című monográfiáját a Metazin is ismertette.
Az erényfitogtatás, vagyis az erényesség látszatának keltése számos formában jelenhet meg. Finley egyebek között ide sorolja a nyugati vezetők kiállását a demokrácia mellett, az elnyomottnak vélt kisebbségek elleni szimbolikus kiállást és a mindennapi erényes fogyasztást, úgyis, mint a fair trade termékek vásárlását. Minél általánosabb az érték, minél távolabbi az együttérzés tárgya, az erény demonstrálása annál inkább üres gesztussá válik: a szenvedőkön nem segít érdemben, legfeljebb csak saját lelkiismeretünket és önértékelésünket javítja. És persze mások szemében is nagyot nőhetünk az ilyesmitől.
Finley az erényfitogtatást Irving Babbit irodalmárt, az új humanizmus konzervatív mozgalmának alapítóját idézve „szentimentális humanitarizmusnak” nevezi. Mint Babbit rámutatott, az erényesség látszatát keltő üres gesztusok homlokegyenest ellentétesek a klasszikus görög és keresztény erényfelfogásokkal. Azok ugyanis háztáji, praktikus fogalmak voltak. Nem általános értékek melletti kiállást írtak elő, hanem a mindennapi életben szükséges alapvető normák követését. A velünk együtt élő hús-vér emberek gyakorlati segítését, nem pedig az absztrakt emberiesség és egyéb elvont elvek melletti érzelmes kiállást. Az erényes cselekvés kézzelfogható eredményekkel jár és áldozatot követel, szemben az online petíciókkal és a Facebook-oldal nyitóképének megváltoztatásával, amelyek esetében az érzés és a látszat a fontos, nem pedig a cselekvés és annak haszna.
Az erényfitogtatással nem az a legnagyobb baj, hogy haszontalan és üres – folytatja Finley. Ismét Babbitot idézve úgy véli, hogy a szentimentális humanizmus drasztikus következményekkel járhat. Babbit a felvilágosodás egyetemes erényfelfogásából eredeztette a francia forradalom jakobinus terrorját. Az általános és absztrakt elvek olyan fontosak, hogy akár terror árán is ki lehet kényszeríteni őket. Hasonló szellemben érvelő kortárs szerzők a jakobinus idealizmus mai megnyilvánulásának tartják a demokrácia exportja nevében vitt amerikai külpolitikát is. Ami nemcsak a felszabadítandóknak okozhat szenvedést, hanem egyúttal eltereli a figyelmet a hazai problémákról és szenvedőkről, akiken viszont érdemben tudnánk segíteni. „Az etikus kávé és az intervencionista külpolitika között érdemi összefüggés van” – állítja Finley, majd hozzáteszi, hogy a kommunizmust is a szentimentális humanizmus megnyilvánulásának tekinti.
Cikke végén szentenciózusan kijelenti, hogy Amerikának a „szekuláris keresztesháborús külpolitika” és az erényfitogtatás egyéb, ennél kevésbé ártalmas formái helyett a hagyományos keresztény erényességhez kellene visszatérnie. Azt viszont már nem fejti ki, hogy ez pontosan mit is jelentene.