„A realistának nevezett nyugati geopolitikai szemlélet tette lehetővé, hogy Oroszország vezetői legitimnek tekintsék Ukrajna fölötti uralmuk vágyát” – írja a Párizsban megjelenő Desk Russie weblapon Mikola Rjabcsuk ukrán politológus.

A nyugati világban a szlavisztikai tanszékek túlnyomórészt orosz szemszögből tárgyalják a Szovjetunió kutúráját, és például az ukrán kultúrát sokáig az orosz leágazásának tekintették – fejtegeti Rjabcsuk. Ezzel óhatatlanul is a birodalmi orosz világszemlélet terjesztőivé váltak, és ez a Szovjetunió széthullása után sem változott lényegesen. A szlavisztikai tanszékekről kikerülő diplomások és professzoraik lettek aztán a nyugati kormányok szakértői a volt Szovjetunió ügyeiben, és szinte automatikusan azt sugallták a politikusoknak, hogy Oroszország hagyományos paranoiája, félelme a megtámadtatástól jogos, ebből kifolyólag pedig agresszív cselekedetei legitimek, vagy legalábbis érthetőek és elfogadhatóak.

Igaz, a brit külpolitika már a harmincas évek elején is ezt a magatartást követte: ne zavarják meg Moszkvához fűződő konstruktív kapcsolatainkat az olyan mellékes dolgok, mint az ukrajnai tömeges éhhalál, a mesterségesen előidézett holodomor. Rjabcsuk ezekből az időkből eredezteti a legutóbbi évek realista politikai iskoláját, amelyről a Metazinban is olvasható volt, hogy képviselői a most zajló háború kapcsán megértéssel fogadják Oroszország Ukrajnára vonatkozó igényeit. Márpedig Rjabcsuk szerint a realista iskola megfontolásai mögött az a „rasszista” megfontolás rejlik, hogy egyes nemzetek felsőbbrendűek másoknál, ezért különféle előjogokra tarthatnak igényt, például érdekszférát tarthatnak fenn, amelynek határain belül a kisebb népek kötelesek alárendelődni nekik. Ez az iskola elfogadta Oroszország igényét a Krím-félszigetre, valamint a Donyec-medence legalábbis keleti felére, sőt, a háború kitörése óta is azt hajtogatja, hogy Putyint nem szabad megalázó helyzetbe hozni, nemhogy még a Nemzetközi Büntetőbíróség elé kellene citálni háborús bűncselekményekért. Igaz, ma már a realista iskola nem uralkodó a nyugati szellemi életben, mivel Putyin túlzásba vitte az agresszivitást, amikor frontális támadást indított hadseregével, hogy egész Ukrajnáét közvetlenül uralma alá hajtsa. A Nyugat későn ébredt azonban. Addigra már bekövetkezett hatalmas ukrán területek megszállása, és senki sem tudja, meddig tartat és mekkora pusztulással járhat még a háború. 

A realista iskola mindenesetre tovább szorgalmazza, hogy önvédelmi harcok helyett Ukrajnának és támogatóinak a tárgyalásos rendezést kellene keresniük. Igen ám, de Rjabcsuk szerint ez nem csupán területi háború, hanem kulturális és identitásháború is. A területi háborúban racionális felek állnak egymással szemben, és van tere a kölcsönösen elfogadható megoldásnak. Esetünkben azonban – idézi Igor Torbakov Finnországban oktató orosz történészt – az egyik fél élén egy képzeletbeli világban élő vezető áll, aki a felsőbbrendű nemzet irreális, régen meghaladott eszméjének hódol. Márpedig az ő képzeletében Ukrajna fájdalmas fekete lyuk az orosz birodalom testén. Maria Mälksoo észt történész is úgy látja, hogy az orosz vezetés rögeszmésen küldetésének tekinti az úgynevezett orosz világ egyesítését, vagyis a szovjet impérium visszaállítását, legalább a szláv területeken.

Rjabcsuk a nyugati szlavisták szemére hányja, hogy ellenezték a birodalmi hagyományok elleni harcot, amikor 2014-ben Ukrajna megkezdte a nagyorosz mitológia lebontását. Nem részletezi, miről van szó, de a szovjet szobrok és emlékművek eltávolításán kívül az orosz klasszikus kultúra és az orosz nyelv elleni intézkedésekre gondolhat. Pedig – folytatja – Mark von Hagen amerikai hadtörténész már 1995-ben arra intette a nyugati egyetemeket, hogy immár meg kell ismerniük a volt szovjet birodalomból kiszabadult népek kultúráját is, és nem nézhetik többé orosz szemmel a térséget.

Ráadásul Oroszország korántsem csupán Ukrajnára akarja rákényszeríteni birodalmi logikáját. Hanem mindenekelőtt a kaukázusi népekre, valamint az általa felállított hierarchia legalján elhelyezett szibériai és északi etnikumokra is. A cári időben az oroszt azért tekintették uralkodásre rendeltnek, mert az volt az „istenhozó” nép, vagyis kereszténységre térítette a meghódítottakat, a szovjet időkben pedig azért, mert haladóbbnak minősítették. Botakoz Kaszimbekova Bázelben oktató kazah történész pedig azt panaszolja fel, hogy a nyugatiak ma is afféle civilizáló hatalomnak tekintik Oroszországot Kazahsztánban. Rjabcsuk különösen fájdalmasnak tartja, hogy a globális Dél, vagyis az egykori gyarmatok népei Oroszországban ma is az imperializmussal szembeni szövetségest látnak. Nem értik hát, hogy Ukrajna ma is a gyarmatosítás áldozata.