„Újságírás nélkül nincs demokrácia, mondják. Tényleg így lenne?” – kérdezi a Die Zeit hasábjain Ralph Pöhner svájci történész és publicista.
Az elmúlt években egyre többen kongatják a vészharangot a mértékadó médiába vetett bizalom visszaesése miatt, attól tartva, hogy a negyedik hatalmi ágnak tekintett sajtó jelentőségének csökkenése a demokráciát veszélyezteti. Mértékadó és hiteles sajtó nélkül ugyanis nincs demokratikus nyilvánosság, így a választók nem tudnak megfontolt döntést hozni és a hatalmon lévőket sem tudják elszámoltatni. Svájcban a napilapok megmentése érdekében idén megduplázták a kézbesítés állami támogatását, és már abból is nagy botrány van, ha néhány újságírót leépítenek.
Pöhner szerint Svájc történelme alapján megalapozatlan a félelem. 1848-ban, a modern Svájc, vagyis a szövetségi állam megalapításakor a svájciak többsége írástudatlan volt. De ha tudott volna is olvasni, akkor sem nagyon lett volna újságolvasó, hiszen nem létezett a mai értelemben vett tömegsajtó. Leginkább csak kis példányszámú, helyi újságok voltak, és ezek is a polgárság szűk rétegének szóltak, főleg színes történetecskéket közöltek, és ha voltak is hírek a lapjain, azok a helyi eseményekre fókuszáltak. Jelentőségüket jól mutatja, hogy a legnagyobb napilapból, a Neue Zürcher Zeitungból még az 1870-es években is csak napi 4-6 ezer példányt adtak el. A demokrácia azonban virágzott. A parlamenti választásokon a félmillió választásra jogosultnak 60-65 százaléka vett részt, az 1874-es nagy alkotmánymódosításról tartott népszavazáson 85 százalékos volt a részvétel.
A svájci demokrácia a 20. század első harmadában is jól elvolt jelentősebb mértékadó sajtó nélkül – folytatja Pöhner. Egészen 1931-ig, amikor is a külföldi befolyásolás, mindenekelőtt a németországi nemzeti szocialista propaganda megfékezésére létrehozták a Svájci Rádió- és Televízió Társaságot. Miközben ma sokan a központosított sajtótól és a médiatáj elsivatagosodásától tartanak, a svájci demokrácia azt is túlélte, hogy 1980-ig a médiát néhány országos közszolgálati adó uralta, és egyáltalán nem voltak jelentős helyi rádiók sem, a külföldi médiához pedig csak nagyon kevesen fértek hozzá.
Pöhner kutatásokat idézve megjegyzi, hogy az intenzívebb hírfogyasztás nem feltétlenül tesz tájékozottabbá. Különösen igaz ez azokra, akik elsősorban a közösségi oldalakról tájékozódnak. Egy friss német kutatás szerint ha megszűnnek a helyi lapok, nő a korrupció, ám arra nem talált bizonyítékot, hogy ilyen esetben gyengülne a demokratikus részvételi hajandóság, és arra sem, hogy mélyülne a megosztottság.
A mértékadó médiát féltő elit atyáskodóan és lenézően tekint a köznépre – véli Pöhner. Azt vélelmezi, hogy a tanult véleményvezérek bölcsessége nélkül az emberek tudatlanságban élnének és azonnal egymásnak esnének. A feltételezés már csak azért is abszurd, mert – mint arról a Metazin is beszámolt – az átlagember, de még maguk a politikusok is jóval kevésbé szélsőségesek, mint a média sugallja, sőt, valójában az elmúlt években egyre szektásabbá váló sajtó mélyíti az ideológiai szakadékot és élezi ki a szembenállást. A mértékadó sajtó jelentős része a politika csinálójaként ideológiai buborékot hoz létre, ez pedig kutatások tömkelege szerint a radikális nézeteknek kedvez.
Ha a svájci demokrácia létre tudott jönni és fenn tudott maradni egy olyan világban, ahol a kocsma, a templom és egyéb helyi közösségek jelentették a nyilvánosságot, akkor túl fogja élni a mértékadó média hanyatlását is – véli Pöhler.