„A kelet-európaiak vajon tényleg idegen- és bevándorló-ellenesebbek, mint a nyugatiak?” – teszi fel a kérdést Kenan Malik indiai származású brit író a New York Times véleményrovatában.
A szerző liberális és baloldali, ennek megfelelően ellenzi, hogy a bevándorlóktól kulturális asszimilációt követeljenek, ám egyúttal a multikulturalizmust is élesen bírálja. Egyebek között a kulturális és vallási különbségek kritikátlan támogatása miatt ostorozza a multikulturális baloldalt. Malik szerint a multikulturális tolerancia a liberális szabadságjogokkal ellentétes gyakorlatokat is tolerál, és ezzel utat nyit az iszlamista radikalizmusnak.
A menekültválság képei bejárták a nyugati sajtót. A nyugati politikusok, publicisták és az értelmiség előszeretettel vádolják a kelet-európai államokat azzal, hogy az alapvető európai értékekkel ellentétes bevándorlás-ellenes politikát folytatnak. A Keletet szembeállítják a Nyugattal, mondván, hogy Nyugat-Európa népessége toleránsabb és kevésbé idegenellenes. Sokak szerint a menekültválság rávilágított a civilizált Nyugat és az elmaradott Kelet közti „politikai és kulturális szakadékra”.
Malik szerint azonban Nyugat-Európának sincs mire büszkének lennie. Európa nyugati fele is igyekszik mindent elkövetni a bevándorlás csökkentése érdekében. Malik korábban a nyugat-európai országok bevándorláspolitikáját tette felelőssé a Földközi-tengeren történt tömeges menekültszerencsétlenségekért. Most hozzáteszi, hogy a Földközi-tenger szigorúbb ellenőrzése is hozzájárult ahhoz, hogy a Balkán felől érkeznek hatalmas menekülthullámok Európába.
Malik azt is vitatja, hogy a nyugat-európai államok jobban bánnak a menekültekkel, mint a keletiek. Felidézi, hogy a pokoli körülmények miatt a dzsungelnek is nevezett calais-i sátortábort egy brit orvos a valódi dzsungelhez hasonlította: a sátrakban patkányok rohangálnak, és terjed a tuberkulózis az ürülékkel szennyezett víz miatt. A Telegraphnak nyilatkozó egyik menekült egyenesen úgy fogalmazott, hogy Darfurban jobbak voltak a körülmények.
Sőt, még csak az előítéletek sem erősebbek keleten, mint nyugaton – állítja Malik. Felidézi a World Values Survey alapján készített korábbi számítást, amely szerint a franciák 36,5 százaléka nem szeretne bevándorló szomszédságában lakni – a lengyeleknek csak 14, a magyaroknak 24 százaléka fogalmazott meg hasonló idegenellenes véleményt. Az újabb, 2010 és 2014 között felvett adatok szerint a németek 21 százaléka nem akar külföldi szomszédot – Romániában is pontosan ugyanennyien vélekedtek így, ám Lengyelországban mindössze 7 százalék. A Pew 2009-es felmérése szerint a lengyelek és a magyarok körében kétszer többen voltak a vallási, faji és kulturális sokszínűség támogatói, mint a németek, a franciák vagy az angolok között. Igaz, hogy Kelet-Európában inkább az antiszemitizmus jellemző, míg Nyugaton a muszlimellenesség, ám Malik szerint ez nem változtat az összképen.
Mindezek fényében Malik egy csöppet sem tartja meglepőnek, hogy a bevándorlás-ellenes pártok Nyugaton erősebbek. Malik a francia Nemzeti Frontot és Geert Wilders holland pártját tekinti a legerősebbnek a szélsőjobboldali pártok közül. Egyetért azzal, hogy a menekültekkel rosszul bántak Kelet-Európában, de elutasítja a nyugati álszentséget és a kettős mércét. Kitér rá, hogy míg a kelet-európai politikusok bevándorlás-ellenes nyilatkozatai és döntései hatalmas felhördülést váltottak ki, David Cameron nem kevésbé kemény szavait szinte szóvá sem tette a média.
A különbség Kelet és Nyugat között nem a tolerancia mértékében van, hanem a toleranciáról való beszédben – vonja le a következtetést Malik. A Nyugat kétségtelenül nagyobb előszeretettel prédikál a tolerancia fontosságáról – miközben maga csöppet sem befogadóbb, mint az általa bírált Kelet – véli Malik.