„Bármennyire is szükséges közegészségügyi szempontból, az elszigetelődés tovább gyengíti a társadalmi, a civil és a gazdasági kötelékeket, miközben mélyíti a politikai szakadékot” – írja Ryan Streeter, az American Enterprise Institute igazgatója, és David Wilde, az intézet kutatási asszisztense a RealClearPolicy oldalán.

Sokan már a koronavírus terjedése miatt bevezetett kijárási korlátozások kezdetén figyelmeztettek rá, hogy az elszigeteltségnek nagy ára lesz. Azóta egyre-másra jelennek meg tanulmányok és cikkek, amelyek igazolni látszanak az aggodalmakat, miszerint a mentális és a szervi megbetegedés kockázatát is növeli – és nemcsak az elzárás idején, hanem még utána is, éspedig sokáig. Ráadásul nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is szenvednek tőle.

Streeter és Wilde arra világít rá, hogy túl az egészségügyi következményeken, a kényszermagánynak súlyos politikai és társadalmi mellékhatásai is vannak. Intézetük egy kutatását idézik, amelyből kiderül, hogy a politikai szempontból aktív egyének sokkal kevésbé tevékenyek az őket körülvevő közösségekben, kevesebbet jótékonykodnak, és magányosabbak. A családosak, a rendszeresen templomba járók, a civil szférában, iskolai és egyéb körökben tevékenyek érzik magukat legkevésbé magányosnak, míg a politikai szervezetekben aktívak a leginkább elszigeteltek. A tanulmány azt is megállapítja, hogy jobbára azokból lesz politikai aktivista, akik eleve magányosabbak.

Ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a nem politikai szervezetekben aktív egyének jobban bíznak az embertársaikban. A kizárólag politikai szervezetekben tevékenyek hiába képzettebbek az átlagnál, körükben ötször nagyobb azok aránya, akik a bajban nem tudnak senkitől segítséget kérni, nem úgy, mint például az egyházi közösségek tagjai. A politikai aktivisták „a közösségi élményt ideológiával kompenzálják” – írja Streeter és Wilde. Ennek következében a politikailag aktív egyének szívesebben zárkóznak ideológiai gettókba, és kevésbé toleránsak a más politikai táborhoz tartozók iránt.  

Cikkük végén a szerzők utalnak rá, hogy a koronavírus miatti elszigetelődés pusztító társadalmi hatással járhat. A karantén és a távolságtartás miatt ugyanis fellazulnak a hegeli és tocqueville-i értelemben vett polgári társulások és kötelékek. Mint Bruce P. Frohnen ohiói jogászprofesszor szintén a RealClearPolicy hasábjain megjelent cikkében részletesen kifejti, ha nincs lehetőségünk valódi közösségi életet élni, ám a politika megosztó diskurzusai elérnek hozzánk, az bizalmatlanságot szül és mélyíti az ideológiai szembenállást. A válságban ráadásul felerősödik az állam szerepe, hiszen mindenki a központi hatalomtól várja az egészségügyi és a gazdasági problémák enyhítését, ami szintén gyengíti a polgári társadalmat, a civilek spontán együttműködését.