„Fukuyama népszerű, felületes olvasata figyelmen kívül hagyja, hogy a liberális demokrácia győzelmét jósló szerző sötét próféciával zárta bestsellerét” – írja Aris Roussinos az UnHerd magazinban.

Mint arról a Metazin is többször beszámolt az elmúlt másfél évtized során, Francis Fukuyamának a történelem végére, pontosabban a liberális demokrácia globális győzelmére vonatkozó tézise rengeteg kritikát kapott jobbról, balról és középről egyaránt. Újabb könyveiben maga Fukuyama is sokat igazított az 1989-ben papírra vetett eredeti gondolaton. Húsz évvel később már óvatosabban fogalmazott: Oroszország és Kína kapcsán elismerte, hogy a liberális demokrácia vetélytársai ellenállóbbak, mint eredetileg hitte. A 2008-as gazdasági válság nyomában fellépő elszegényedés kapcsán arról értekezett, hogy a liberális demokrácia végveszélyben van. Bírálta a fékek és ellensúlyok liberális rendszerét, mondván, hogy a hatalom túlzott megosztása megbénítja a demokráciát, továbbá erős államot szorgalmazott. Két éve pedig a liberális demokráciára leselkedő belső veszélyt azonosított – az identitáspolitikát. A koronavírus kapcsán egyenesen a parlament felfüggesztése és az ideiglenes rendeleti kormányzás mellett emelt szót.

Roussinos arra emlékeztet, hogy a szabvány Fukuyama-olvasatok figyelmen kívül hagyták az amerikai filozófus főművének már címében is szereplő nietzschei utalást, a függelék pedig részletesen kifejtette, hogy a liberális demokráciák „utolsó embere” képtelen lesz a liberális rend fenntartására. Fukuyama arra figyelmeztetett Nietzsche kapcsán, hogy a liberális demokrácia elkényelmesíti az embert, aki így képtelen lesz áldozatot hozni a politikai rend fenntartása érdekében. Miközben a liberális rend győzelmét jósolta, Fukuyama elutasította az emberi természetre vonatkozó liberális elképzelést: könyvének zárófejezetében azt állította ugyanis, hogy az egzisztenciális küzdelem, a versengés, a kitűnés és az elismerés vágya nem számolható fel. Hiába a jólét, hiába az ideológiai hegemónia, a liberális állam egyénei, „a győztes rabszolgák” előbb-utóbb megunják a kényelmes, ám unalmas és középszerű, veszélyek és kihívások nélküli életmódot, ami a liberális demokrácia „belső rothadását” és a demokrácia bukását idézheti elő. „Ha nem a kilencvenes évek elején, hanem a mai hiszterizált közhangulatban írta volna könyvét, Fukuyamát alighanem a fasizmussal való kokettálással vádolnák, nem a liberalizmus dicsőítésével” – jegyzi meg Roussinos.

Fukuyama azt nem jósolta meg, hogy a liberális demokrácia unalmas és nihilista állóvizét milyen eszme vagy mozgalom kavarhatja fel. Roussinos szerint mindenesetre a középosztály lecsúszása olyan helyzetet teremt, amely elsodorhatja a liberális demokráciát. Kihívóból több is akad. A jobboldali populista mozgalmak és a baloldali identitáspolitika egyaránt komoly ideológiai kihívást jelent, és mindkettő radikálisan alakítaná át a liberális demokráciát – méghozzá morális alapon, új világot és normákat ígérve.