„A jelenben eligazodni vágyó tudósok és laikusok egyaránt a múlthoz fordulnak. Történelmi podcastek, újságcikkek, a televízió és dokumentumfilmek segítségével próbálják megérteni a világ kuszaságát. A szélesebb nyilvánosság csakúgy, mint a diákok a történészektől várják, hogy segítsenek kiigazodni a felbolydult világban” – olvassuk Daniel Steinmetz-Jenkins történész esszéjét a Chronicle of Higher Education felsőoktatási magazinban.

Az elmúlt években jobb- és baloldalon egyaránt divatba jöttek a történelmi analógiák nemcsak hobbitörténészek és pártos értelmiségiek, hanem komoly tudósok körében is. A Brexit és Donald Trump elnökké választását előszeretettel állították párhuzamba a weimari köztársaság bukásával. A jobboldali populista nacionalista politikusokat gyakran hasonlítják a fasiszta, sőt a nemzeti szocialista diktátorokhoz. A koronavírus kirobbanásakor is sokan történelemkönyvek alapján akarták felmérni a járvány társadalmi következményeit. Persze a jobboldal sem akar lemaradni az analógiagyártásban. Az ő történészeik különösen a George Floyd halála után kirobbant vitákban voltak elemükben: egyebek között az 1968-as diáklázadásokhoz hasonították az erőszaktól sem visszariadó tüntetéseket – jegyzi meg Steinmetz-Jenkins.

Akadnak persze kritikusok is, akik nemcsak narcizmusnak, hanem tendenciózusnak és politikailag motiváltnak tartják az ilyen párhuzamokat, és ezért történészi hübrisznek nevezik a jelenizmust, vagyis a történelem felhasználását a jelen megértésében. De bármit tesznek és mondanak is a kritikusok, a történelem aktualizálása mindig népszerű a válságok idején. Ráadásul a jelenbeli párhuzamokról lemondó antikváriusi történelemírás eszménye sem semleges – figyelmeztet Steinmetz-Jenkins. Az angolszász historiográfiában a második világháború után jelent meg az aktualizált olvasatok elleni trend. A céhen belüli tudósok egyebek között ezzel akartak gátat vetni a hidegháborús szemléletet szolgáló historiográfiának.

Steinmetz-Jenkins hozzáteszi, hogy ha a profi történészek lemondanak a múltbeli analógiák tanulmányozásáról és a történelem aktualizálásáról, akkor azzal átengedik a terepet a botcsinálta amatőröknek. És ők a hivatásos történészeknél sokkal kevésbé lesznek szívbajosak saját szájuk íze szerint csűrni-csavarni a múltat, éppen aktuális politikai céljaikat legitimálandó.