„Lehet, hogy a következő évtized még rosszabb lesz” – olvassuk az Atlantic magazinban Graeme Wood publicista esszéjét a biológusból történésszé avanzsált Peter Turchin civilizációs elméletéről.

Mint arról a Metazin is beszámolt, Turchin a kliodinamika talán legismertebb művelője. A terület tudósai a múltbeli események matematikai modellezésével kívánják egzakttá tenni a történelemtudományt. Mint a manapság divatos „nagy történelem” narratívái, a kliodinamika is távcsőre cseréli a mikroszkópot, és aprólékos mikroelemzés helyett átfogó, világmagyarázatnak is beillő, és egyben közérthető, egyszerű történelmi narratívákat dolgoz ki. Turchin érdeklődése akkor fordult a történelem felé, amikor tudományos életközépi válsága végén úgy érezte, hogy addigi kutatási területének, a fenyőszú populáció dinamikájának már minden összefüggését ismeri. Ekkor gondolt egyet és bejelentette, hogy a jövőben nem kíván természettudományos kérdésekkel foglalkozni, hanem a társadalom működésének szabályait próbálja meg feltárni a már bejáratott statisztikai módszerekkel.

Sok történész spekulatívnak és tudománytalannak tekinteti a nagyívű szintetizáló megközelítéseket, mondván, hogy ezek a történelmi determinizmus bűnébe esnek. Turchin ellenben úgy véli, hogy csak a kvantifikálható ismeret tekinthető igazi tudománynak. Természettudóshoz méltó módon Turchin egyenesen azt gondolja, hogy a történelem természettörvényeinek felismerése nemcsak a múlt magyarázatára, hanem a jövő előrejelzésére is alkalmas. Ezért nevezik „a történelemtudomány Nostradamusának”. Amire Tuchin azt feleli, hogy az időjárás is meglehetősen bonyolult, mégis képesek vagyunk mérések segítségével viszonylag pontosan előrejelezni.

Turchin legnagyobb figyelmet keltő kutatásában azt jósolja, hogy 2020 táján súlyos válság tör ki Amerikában és Nyugat-Európában. Mint már tíz éve felvetette, a statisztikák szerint ötven évente tör ki nagyobb társadalmi válság, és a következő éppen most aktuális. A mai világ problémái két szorosan összefüggő okra vezethetők vissza – foglalja össze a tézist Wood. A Nyugat súlyos elittúltermelésben szenved. Egyre többen szereznek diplomát és próbálnak a társadalom vezető rétegében megkapaszkodni. Csakhogy a diplomások túltermelése miatt sokan nem találják meg a számításukat, és kiszorulnak az elitből, hiszen jóval kevesebb az elérhető jogászi, újságírói, köztisztviselői állás, mint ahány a megfelelő végzettséggel rendelkező jelentkező. Mindez önmagában nem tragédia. Ám amikor a gazdaság rosszul teljesít, az elitből kiszoruló értelmiség ellen-elitet alakít, és az elégedetlen tömegek élére áll, sőt szítani kezdi az elégedetlenséget, azt remélve, hogy forradalmi átalakulások esetén elitváltás is lesz, és az eddig mellőzöttek végre pozícióba kerülhetnek. A tömeg támogatásáért versengő elit egyre többet ígér a népnek, ami eladósodáshoz vezet, s ezzel tovább mélyíti a válságot. A jóslat – hiába a statisztikai módszertan – konyhafilozófiának tűnhetne, csakhogy az elmúlt években és napjainkban is zajló folyamatok tökéletesen beleillenek Turchin előrejelzésébe – jegyzi meg Wood.

Turchin a válság mélységével kapcsolatban meglehetősen visszafogottan nyilatkozik. Elképzelhetőnek tartja, hogy a hatvannyolcas válsághoz hasonló enyhébb és múló krízis jön, de azt is, hogy polgárháborúig fajulnak a dolgok. A válság mélysége attól is függ, hogy hogyan reagál rá az elit. Turchin egyebek között a minimálbér emelésével, a bevándorlás csökkentésével és az egyetemi képzés visszavágásával tartja elképzelhetőnek a tömegek elégedetlenségének mérséklését és az elittúltermelés lelassítását. De ezeket is leginkább csak a válság elodázásához és enyhítéséhez tartja elégségesnek.