„A mai kort antropocénnek, vagyis az emberiség idejének hívjuk. Pedig helyénvalóbb lenne elismerni, ki az úr a háznál. Valójában az erjeszocénben élünk, az egysejtű gombák és baktériumok uralta időben” – olvassuk Rob Dunn evolúcióbiológus esszéjét az IAI tudománynépszerűsítő magazinban.
Mint arról a Metazin is beszámolt, egyre népszerűbbek a nagy történelmi áttekintések, köztük az olyan grandiózus megközelítések is, amelyek az univerzum történetét mutatják be néhány száz oldalon, általában valamilyen nagy filozófiai narratíva vagy legalábbis világmagyarázat keretében. Szintén divatosak az emberiség történetét sajátos perspektívából újraíró elbeszélések is, például az, amely a nagy történelmi fordulópontokat a szúnyogok elterjedése alapján értelmezi újra. Újabban pedig egyre-másra jelennek meg az olyan tudománynépszerűsítő historiográfiák, amelyek a civilizáció történetét az ember biológiai sőt, genetikai fejlődésére vezetik vissza.
Az efféle vállalkozás nemcsak hobbitudósok és filoszok körében kedvelt. Dunn komoly kutató, jelentős tudományos publikációs listával, de tőle sem idegen a gondolat, hogy kutatási eredményeit nagyívű narratívák köntösében prezentálja. Tavalyelőtt megjelent Ízletes című könyvében azt mutatja be, hogy az emberiség emésztőképességének és ízlelésének alakulása hogyan formálta a homo sapiens fejlődését és tette lehetővé a civilizáció kialakulását. Dunn sajátos szemszögből mutatja be a történetet: nem az embert, hanem az erjesztőgombákat és baktériumokat állítja a középpontba. Felidézi, hogy egyes elméletek szerint már a fáról is a magas tápanyagtartalommal – és nem mellesleg bódító hatással bíró – erjedt gyümölcsök miatt másztunk le. Számos kutatás igazolta továbbá, hogy az emberi civilizáció fejlődésében központi szerepe volt a laktóz megemésztését a kisgyermekkor után is lehetővé tevő genetikai mutáció kialakulásának.
Az emberközpontú narratíva szerint megtanultuk saját előnyünkre kihasználni az erjesztőgombák és baktériumok tulajdonságait, s ily módon, a nagyobb tápértékű és eltartható erjesztett táplálék segítségével jelentős előnyre tettünk szert a túlélésért folytatott evolúciós küzdelemben. Az erjesztőgombák és baktériumok szemszögéből nézve azonban egészen máshogyan fest a történet. Közismert, hogy az erjesztőgombák és -baktériumok könnyen szaporodnak, viszont képtelenek az önálló helyváltoztatásra. Ehhez egyebek között rovarok segítségét veszik igénybe: erjesztéssel olyan aromákat hoznak létre, amelyek vonzzák őket, hogy aztán rájuk kapaszkodva utazhassanak a szaporodásukat lehetővé tevő újabb növényekre, sőt, a testükben húzzák meg magukat a hideg, tápanyagszegény téli időben.
A baktériumok és a rovarok szimbiózisa mindkét fél számára egyaránt előnyös – írja Dunn. Az ember esetében azonban nem biztos, hogy így áll a helyzet. A baktériumok és a gombák évmilliós gyarmatosítási folyamatának következtében az ember szervezete jelentősen átalakult, és képessé vált a romlott, vagyis erjesztett tápanyag feldolgozására. A baktériumok lényegében rászoktattak minket a savanyú és az alkoholos táplálékra, alaposan megváltoztatva ezzel az ízlésünket. Az ember genetikai háziasítása meghatározó hatással volt a civilizáció kialakulására: az erjesztett táplálék megemésztése tette lehetővé a mezőgazdaságra és az állattartásra épülő letelepedett életmódot, és vele a modern társadalom létrejöttét. Ezt többnyire jelentős civilizációs előrelépésnek gondoljuk, Dunn szerint viszont a baktériumok és a gombák többet nyertek a háziastásunkkal, mint mi az erjesztéssel. Az alkohol tápláló, és bódító hatása sem lebecsülendő, ám hosszú távon káros az emberi szervezetre. A letelepedés első néhány ezer éve rendkívül sanyarú volt: éhínségek, járványok, illetve elnyomás és háborúság kísérte. Eközben az erjesztőgombák és -baktériumok virágkorukat élték, hála a gabonatermesztésnek és az állattartásnak. Az ő szemszögükből tekintve a letelepedés és az emberi civilizáció kialakulása a modern iparosított csirketenyésztéshez volt hasonló – és az ember számára annyira volt előnyös, mint amennyire a zsúfolt, ipari körülmények között tartott húscsirkéknek a maguk sorsa.