„Mint más ideológiák és vallások, a woke szemlélet is fokozatosan vált szélsőségessé azáltal, hogy követői egyre fanatikusabbak lettek. Kafumann azt mutatja be, hogyan alakult át a modern liberalizmus woke szemléletté az intézmények, az egyetemek, az iskolák, a közszféra, a múzeumok, a filmek és a nyelv megszállásával” – olvassuk a Spiked magazinban Patrick West recenzióját Eric Kaufmann politológus Tabu: a rassz szentesítése és a kulturális forradalom című könyvéről.
A woke szemléletet az elemzők többsége a radikális baloldali eszmékből eredezteti. Szerintük a woke ideológia kulturális marxizmus, vagyis a marxi gazdasági egyenlőség fogalmának átültetése az identitás és a kultúra területére. A hatvanas évektől a baloldal a gazdaságtól egyre inkább a kultúra és a szimbolikus politika felé fordult. A tanult haladó elit az egyenlő jólét helyett a különböző etnikai és szexuális kisebbségek elismerését tekinti legfőbb politikai céljának. E megközelítés hívei úgy látják, hogy a woke ideológia alapvetően ellentétes a szabadelvű hagyománnyal, hiszen a szólásszabadság korlátozása és (az individualizmus helyett) a kollektív identitások középpontba állítása lényegileg intoleráns és illiberális politkához vezet.
Kaufmann nem vitatja, hogy a woke szemlélet az egyetemekről indult hódító útjára, és a haladó elit segítségével a kultúra, a nyelv és az intézmények megszállásával vált hegemón valláspótlékká a baloldalon. Ám a gondolat alapja szerinte nem a marxi eszmékre vezethető vissza, hanem a liberális egyenlőség radikális értelmezésének folyománya. Ha ugyanis komolyan vesszük a liberális alaptételt, hogy az ember természeténél fogva egyenlő és szabad, akkor a társadalmi egyenlőtlenség csak az elnyomás (gazdasági kizsákmányolás, avagy etnikai diszkrimináció) következménye lehet. Az egyenlőség megteremtéséhez mindenekelőtt a kisebbségekkel szembeni előítéletek kell leküzdeni és a rendszerszintű diszkriminációt kell felszámolni. Ezzel pedig el is jutottunk a kritikai rasszelmélethez és a szexuális kisebbségek elismerését szolgáló haladó baloldali eszmeiséghez, amelyet Kaufmann „kulturális szocializmusnak” nevez. Kaufmann szerint nem véletlen, hogy a vallási fanatizmusra hajazó woke ideológia nem azokban az országokban vált meghatározóvá, ahol a marxi baloldaliságnak hagyománya van, hanem a liberális Nyugaton.
Mint recenziója végén West megjegyzi, Kaufmann érveléséből az következik, hogy a woke ideológia befolyása tartósan meghatározó maradhat. Noha egyes elemzők már úgy látják, hogy a woke szemlélet máris leáldozóban van, mivel a fiatalok és az üzleti élet szereplői egyre inkább elfordulnak tőle, sőt, még a baloldali elit egy része is kiábrándulni látszik belőle, Kaufmann szerint a woke mentalitás átitatta a kultúra szövetét, és ezért nehéz lesz megszabadulni tőle. Hasonlóan vélekedik a könyv kapcsán David Goodhart is, aki szerint a woke identitáspolitika és a kollektív áldozatiság narratívája elmélyíti a társadalmi megosztottságot és ellehetetleníti a társadalmi szolidaritást. Goodhart úgy látja, hogy a kultúrát és az intézményeket átitató, a társadalmi együttélést ellehetetlenítő eszméket csak az állam határozott fellépésével lehet megfékezni.