„Vajon virágozhat a demokrácia akkor is, ha a robotok erősebbek és okosabbak lesznek nálunk, halandó embereknél? Vajon a gépek tulajdonosai akkor is elismerik-e majd a szegények igényeit, ha nem ők állítják elő az ételüket, nem ők dolgoznak a gyáraikban és nem ők vívják a háborúkat?” – kérdezi Lee Drutman közpolitikai szakértő és Yascha Mounk politológus a National Interest hasábjain.

Mint arról az elmúlt évek során a Metazin is beszámolt, a kiszervezés mellett az automatizálás is jelentősen csökkenti a fejlett világ iparának munkaerő-igényét. Ellentétben a korábbi technikai forradalmakkal, ezúttal úgy tűnik, hogy a gépesítés miatt megszűnő munkahelyek helyett nem jönnek létre elegendő számban újak, aminek következtében a fejlett világban egyre csökken a munkával eltöltött órák száma és nő a munkanélküliség. És nem csak fizikai munkásból van kevesebbre szükség: a hírgyártás, a könyvszerkesztés szoftverekkel is elvégezhető, sőt már az ügyvédeket és az orvosokat is fenyegeti a leépítés. A technológiai forradalom hatására így tovább nő a már most is kiugróan nagy társadalmi egyenlőtlenség. A modern technológiát és a gépeket birtoklók egyre gazdagabbak, a munkaerő-piacról kiszorulók és az alulfizetett kínai munkásokkal versengő alkalmazottak egyre szegényebbek lesznek. Vannak, akik már egyenesen új feudalizmus beköszöntétől tartanak.

Aligha kétséges, hogy a gépesítés gazdasági hatásainak komoly politikai követelményei lesznek – írja Drutman és Mounk. Ahogyan a középosztály elvékonyodik, egyre nehezebb lesz fenntartani a társadalmi szolidaritást. A gazdagok nem egyszerűen tehetősebbek lesznek, hanem egyúttal kevésbé függnek majd a szegényektől, ahogyan az élőmunkát kiváltja a gépi. Ezzel jelentősen csökken a szegények érdekérvényesítési képessége: még csak sztrájkkal sem fenyegethetnek. Ha pedig a hadviselést és a rendfenntartást is automatizálják, akkor a gazdagok még a biztonságukat is megteremthetik emberi együttműködés nélkül.

Ha a gazdagok nem függnek a szegényektől, akkor kevésbé fogják támogatni az újraelosztást, amelyre pedig a növekvő szegénység miatt egyre többek szorulnak rá. Ez azonban csak a demokratikus jogok korlátozásával lesz lehetséges. Mint arra Daron Acemoglu és James Robinson közgazdászok rámutattak, az elit csak akkor támogatja a demokráciát, ha ettől gazdasági helyzetük javulását reméli. Erős középosztály nélkül nincs demokrácia. Igaz, az erős középosztály sem garancia a demokráciára. A társadalmi különbségek növekedése mindenesetre oda vezet, hogy a rendszer csak forradalmi úton lesz megdönthető.

Mindebből pedig az következik, hogy az újraelosztást addig kell erősíteni, amíg van középosztály és képes érdekeinek érvényesítésére – vélik a szerzők. Ehhez azonban a jobb- és a baloldal kiegyezésére van szükség. Drutman és Mounk elutasítják mind a kis állam jobboldali koncepcióját, mind az egyenlőtlenség csökkentésének hagyományos baloldali receptjét. Az egyenlőtlenség csökkentése aktív állami beavatkozást igényel, ám nem elég az oktatás színvonalát javítani (hiszen hiába képzettebbek az emberek, ettől nem lesz több álláshely), illetve a munka becsületét helyreállítani (hiszen hiába magasabbak a bérek, ha a leszakadás fő oka a kevés munkahely).

Nem marad más, mint a feltétel nélküli segélyezés – véli Drutman és Mounk. Hozzáteszik, hogy még az sem tragédia, ha az alapjövedelem kritikusainak igazuk lesz, és a feltétel nélküli segély csökkenti a munkakedvet. Legalább kevesebben lesznek frusztráltak a tétlenség miatt, ha már úgysincs munka.