„A globális járvány, amely akár hosszú hónapokra is lakásunk karanténjába zár minket, átalakítja a kormányzathoz, a külvilághoz és egymáshoz való viszonyulásunkat. A válság egyúttal lehetőség is: megtanulhatjuk hatékonyabban használni a modern technikát, segíthet a megosztottság csökkentésében és az élet apró örömeinek megbecsülésében” – olvassuk a Politico magazin járványügyi körkérdésének felütését. Az online lap harmincnégy tudóst és elemzőt kérdezett arról, hogy milyen társadalmi változásokat hozhat a koronavírus.
Miközben a médiából dőlnek az apokaliptikus próféciák, és rekordot dönt a végítéletet jósló könyvek forgalma, a Politico válaszadóinak zöme optimista. Sokak azt valószínűsítik, hogy még inkább előtérbe kerül az online ügyintézés és oktatás, és ezzel életünk a koronavírus lecsengése után kényelmesebb, egyszerűbb, és talán biztonságosabb is lesz.
A megkérdezett elemzők közül többen derűlátón ítélik meg a tágabb értelemben vett társadalmi következményeket. Peter Coleman, a Columbia University politológusa abban reménykedik, hogy a járvány visszafordítja az amerikai társadalom ötven éve tartó megosztottság-spirálját. Arra alapozza jóslatát, hogy a vírus, a közös ellenség összekovácsolja a szembenálló politikai szekértáborokat. Coleman kutatásokat idéz, amelyek tanúsága szerint a nagy társadalmi válságok megkönnyítik a politikai viszonyrendszer gyökeres átalakítását – és egyebek között lehetőséget teremtenek az ideológiai árkok betemetésére.
Eric Klinenberg, a New York University szociológusa is hasonló reményének ad hangot. Szerinte nemcsak a megosztottság, hanem az individualizmus és az önzés is enyhülhet. A járvány hatására sokan felismerik majd, hogy egymásra vagyunk utalva, és kölcsönösen felelősek vagyunk egymás sorsáért. Saját jól felfogott érdekünk hát, hogy olyan társadalmi intézményeket hozzunk létre, amelyek mindenki számára megnyitják a tisztes jólét lehetőségét.
A válaszadók többsége azt jósolja, hogy a közérdek fontosságának felismerése az állam szerepének erősödésével fog járni. Margaret O’Mara történész szerint a járvány hatására sokan döbbennek majd rá, hogy csak az erős állam segíthet enyhíteni a válságot: a járvány megfékezéséhez és a gazdaság összeomlásának megakadályozásához egyaránt robusztus állami beavatkozásokra van szükség. Hasonló véleményt fogalmaz meg Jonathan Rauch publicista is. Ő azt is valószínűsíti, hogy a járvány hatására nőni fog az állami szerepvállalás támogatottsága, különösen az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése. Ai-Jen Poo szociális munkás hasonló logika mentén haladva egyenesen odáig megy, hogy új, állami családi biztosítási alap létrehozását vízionálja, amely ötvözi a baloldali jóléti állam és a konzervatív családmodell alapvetését.
Többen kifejtik, hogy az állam szerepének felértékelődése a közszolgák megbecsülését és a helyi közösségek, önkormányzatok tekintélyének helyreállítását hozhatja, továbbá növelheti az állami intézmények iránti bizalmat – feltéve, hogy sikerül úrrá lenni a járványon.
Sőt, akár még a szakértelem is visszanyerheti régi fényét. Az elmúlt években hovatovább sértéssé vált valakit szakértőnek nevezni, és még a tudósok is páriának számítottak a társadalom egy részének szemében – másik részének szemében pedig a demagógnak, értelmiségellenesnek ítélt politikusok. Mint Tom Nichols, a nemzetközi kapcsolatok professzora kifejti, a járvány idején még a korábban szerinte szakértőellenes populista politikusok is kénytelenek a tudósokra hagyatkozni. Ezzel azonban nem érné be. Abban bízik, hogy a vészhelyzet hatására rádöbben a nép, hogy a politika komoly dolog, ezért nem szabad pojácákra bízni. Ha így lesz – reménykedik Sonja Trauss –, akkor talán a politika is visszatalálhat a tényekhez, s csökkenhet az összeesküvés-elméletek és egyéb közkézen forgó sarlatánságok hatóereje.