„A világvégétől tartók és a népszaporulat növekedését szorgalmazók egyaránt szélsőséges jóslatokat fogalmaznak meg a Föld jövőjével kapcsolatban. De mit mondanak a számok? Akkor most sokan vagyunk, vagy túl kevesen?” – teszi fel a millió dolláros kérdést BackReAction című tudománynépszerűsítő blogjában Sabine Hossenfelder elméleti fizikus.
A túlnépesedéstől, illetve annak katasztrofális gazdasági és társadalmi következményeitől való félelmek Tertullianus 1800 évvel ezelőtti jóslata óta időről időre felütik fejüket a világban. Thomas Malthus a 18. században tudományos módszerességgel jövendölte meg a demográfiai növekedés miatti összeomlást. A hatvanas években Paul Ehrlich porolta le a malthusi elméletet és jósolt globális éhínséget. A gazdasági válságok idején rendszeresen előkerülnek hasonló jóslatok. Van, aki a globális felmelegedést is a túlnépesedés számlájára írja, olyannyira, hogy a fejlett országokban egyesek a klímaváltozást megfékezendő, gyereket sem akarnak vállalni.
Ám a globális népesség exponenciális növekedése ellenére a világvége nem jött el. Pedig tízezer év alatt 4 millióról közel 8 milliárdra, vagyis kétezerszeresére nőtt a Föld népessége. A 18. század elején is csak 600 millióan éltek a Földön, és 1960-ban, vagyis hat évtizeddel ezelőtt is csak 3 milliárdan. A technológiai fejlődésnek köszönhetően azonban a népességgel együtt a jólét is nőtt. Hossenfelder egyebek között a Simon Jóléti Indexet idézi, amelyből kiderül, hogy negyven év alatt kilencszer olyan gyorsan nőttek a bérek, mint az alapvető javak ára, vagyis a népességnövekedés ellenére az alapvető szükségletek egyre könnyebben kielégíthetők. A globális népszaporulat további növelését szorgalmazók – mint például Elon Musk – általában hasonló érveket hangoztatnak. Szerintük az emberek számának növekedésével még nagyobb lehet a jólét, a népességcsökkenés viszont a civilizáció teljes összeomlásával járhat, hiszen a modern társadalmak nem működtethetők kis népességgel.
Ahhoz, hogy igazságot tegyünk a demográfiai pesszimisták és az optimisták közötti vitában, ismernünk kellene a Föld teherbíróképességét, írja Hossenfelder. Csakhogy erről a tudósok is vitatkoznak. Van, aki szerint hosszú távon csak kétmilliárd, mások szerint akár százmilliárd ember is elélhetne a bolygón. Mivel a Föld teherbíróképessége jövőbeli technológiai fejlettségünk és életvitelünk függvénye, nem is lehet pontosan megbecsülni.
Hossenfelder mindenesetre úgy véli, hogy a számok tükrében a világvégétől tartóknak annyiban igazuk van, hogy a világ jelenlegi erőforrásigénye fenntarthatatlan, és ha kimerülnek a fosszilis energiaforrások, akkor a malthusiánusok rémálma valóra válhat. Ám egyelőre ettől nem kell tartani, hiszen abban nagyjából egyetértés van a demográfusok között, hogy a világ népessége a 21. század derekán tetőzik, és aztán enyhe csökkenésnek indul.
Mindebből azonban nem következik, hogy a lokális túlnépesedés ne okozna súlyos kihívásokat, teszi hozzá Hossenfelder. Hiszen a globális populáció csökkenése leginkább a fejlett nyugati, a kínai és az indiai születésszámok visszaesésének eredménye lesz, miközben Afrika népessége háromszorosára nő a század végére. Hacsak nem változik meg a mai trend és terjed el a születésszabályozás Afrikában, a század végére Nigéria népessége nagyobb lesz, mint Kínáé. A népesség ilyen hirtelen megugrása minden bizonnyal súlyos lokális válságot okoz majd, hiszen Afrika aligha lesz képes ennyi embert eltartani. Ez pedig globális problémákhoz vezethet. Mivel a fejlett nyugati országok közben a népességfogyásból fakadó civilizációs és gazdasági problémákkal küzdenek majd, szinte szükségszerű, hogy afrikaiak nyomor elől menekülő tömegei indulnak meg Észak felé.