„Ha erkölcsi, civilizációs értékek konfliktusának tekintjük ezt a háborút, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem találunk rá megoldást” – írja a Le Figaro hasábjain Hubert Védrine, aki külügyminiszterként szolgált az ezredforduló szocialista kormányában.
Védrine a realista iskola francia képviselőjének számít: azok közé tartozik, akik szerint – mint éppen Ukrajna ügyében a Metazinban is olvasható volt – illúzió (vagyis idealista álláspont) elvárni, hogy a nemzetközi életben a jog és az igazságoság érvényesüljön. Az államok felett – kivált a nagyhatalmak felett – nincsenek ugyanis igazságszolgáltató intézmények, ezért hiba nem számolni az erős államok hegemón törekvéseivel.
A Szovjetunió felbomlása után –emlékeztet Védrine – az amerikai külpolitikai nagy öregjei, így George Kennan és Henry Kissinger mind realisták voltak, és óvtak a NATO keleti bővítésétől. Jack Matlock, az USA volt moszkvai nagykövete egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha a NATO kelet felé terjeszkedik, Oroszország nem lesz demokratikus állam. Kissinger azt szerette volna, ha Oroszországot bevonják az európai biztonsági rendszerbe, mert attól tartott, hogy különben ismét veszedelmessé válik. „Ha rájuk hallgattunk volna, ma nem itt tartanánk” – állapítja meg Védrine.
Amikor pedig Oroszország csakugyan veszedelmessé vált, a NATO meghirdette, hogy Grúzia és Ukrajna az Észak-Atlanti szövetség tagjává válhat. Ha már, akkor Védrine szerint fel is kellett volna venni őket, különben nem védi egyiküket sem a Washingtoni Szerződés 5. cikkelye, amely a tagállamoknak azonnali katonai segítséget szavatol megtámadtatásuk esetére. Ez a határozatlanság okozta a grúziai háborút, majd a Krím elcsatolását és a Donyec-medencei orosz területfoglalást. Innen már csak egy lépés volt hátra a mostani háborúig, és most már Védrine is egyetért a Nyugat vezetőivel abban, hogy az orosz győzelmet meg kell akadályozni, mert a realista szemlélet szerint nem engedhető meg, hogy az agresszió sikerrel járjon. Közben szerinte arra is vigyázni kell, hogy el ne zárják az utat a megállapodás elől. Ez persze azt jelentené, hogy Oroszország valamit mégiscsak kapjon a békéért cserébe, de Védrine ezt nem mondja ki. Nem zárna ki egy koreai típusú fegyverszünetet. Ez lényegében annyit tesz, hogy a tűzszünet pillanatában fennálló demarkációs vonal gyakorlatilag államhatárrá válik.
Jean-François Colosimo történész-filozófus viszont Kreml-barát propagandaszövegnek tartja azt az állítást, hogy a Nyugat provokálta ki az orosz inváziót, és egyben amellett is állást foglal, hogy a háborúban Ukrajnának kell győznie.
Putyint áldozatnak beállítani súlyos tévedés – fejtegeti a konzervatív szerző. Az utóbbi két évtizedben az orosz vezető nem nyugodott bele abba, hogy hazája elveszítette birodalmi státuszát. Transznyisztriában, Csecsenföldön, Grúziában, a Krím félszigeten és a Donbaszban egyaránt katonai eszközökkel igyekezett a régi nagysághoz visszatérni. Szíriában, Líbiában. Maliban pedig a hajdani Szovjetunió harmadikvilág-beli terjeszkedő ambícióit elevenítette fel. Ukrajna nélkül azonban Oroszország nem lehet igazi birodalom, ezért indította meg Putyin a háborút, és tette egyben kockára hatalmát és rendszerének fennmaradását.
Colosimo egyben általánosabb összefüggésrendszerbe is helyezi az ukrajnai háborút. A régi nagy antidemokratikus birodalmak a huszadik század végére összeomlottak, mert modernizálódniuk kellett, de ez a Nyugathoz való közeledéssel járt, ami szétfeszítette kereteiket – fejtegeti a konzervatív szerző. Az utódok régi eszmékhez tértek vissza. Iránban a siíta papság került hatalomra, Erdogan elnökkel a szunnita vallásfelekezet világi ága, Kínában a kommunista konfucianizmus, Indiában a hinduizmus világi változata, s mindegyiknek fontos vonása a Nyugat-ellenesség. Ehhez hasonlatos Putyin rendszerének összekapcsolódása az ortodox egyházzal. Mindez Colosimo szerint egy világmérető konfliktus képét vetíti előre, amelynek az ukrajnai konfliktus csak a kezdete. Ezért tartja létfontosságúnak – szintén a nemzetközi kapcsolatok realista elméletének talaján állva – hogy a Nyugat hozzásegítse az ukrán népet a győzelemhez.