„Az antiszociális évszázad hatására nagyobb stresszben és depresszióban élünk, ráadásul a korábbinál nagyobb az igény a politikai káoszra. És még jöhet rosszabb is” – olvassuk az Atlantic magazinban Derek Thompson esszéjét.

A fejlett, modern világban a magány hovatovább népbetegségnek számít. Japánban és az Egyesült Királyságban már magányügyi minisztériumot is felállítottak. Az Egyesült Államokban lassan fél évszázada megfigyelhető, hogy, hogy az emberek visszahúzódnak magánszférájukba: egyre kevesebb barátjuk van, és egyre kevesebbet járnak el otthonról. A koronavírus miatti lezárások hatására még inkább bezárkóztunk, és sokan úgy is maradtak.

Thompson köznapi statisztikákat idéz, amelyek érzékletesen mutatják a járványszerűen terjedő elmagányosodást. Tavaly az éttermi rendelések háromnegyedét elvitelre adták fel. De két év alatt még így is közel harmadával nőtt az egyfős asztalfoglalások száma. Az amerikaiak harminc százalékkal ritkábban mennek el sörözni barátaikkal, mint két évtizede. Húsz év alatt húsz százalékkal csökkent a társaságban töltött idő, a fiatalok körében még ennél is nagyobb a visszaesés.

A jelenségért sokan a modern individualizmus kultúráját okolják. Thompson inkább strukturális okokra hivatkozik: a televízió és az internet elterjedésére, másrészt pedig az egyre nagyobb és kényelmesebb otthonokkal magyarázza a begubózást. Abban viszont nagy az egyetértés, hogy az elmagányosodásnak súlyos mellékhatásai vannak. Tavaly az amerikai egészségügyi miniszter egy tanulmányban a dohányzáshoz és az elhízáshoz mérhetőnek nevezte a tömeges magány egészségügyi kockázatait. A többség a fiatalok mentális problémáit is a mobiltelefon-használatból fakadó elmagányosodással magyarázza.

A magánynak a lelkibetegségek mellett súlyos politikai következményei is vannak – figyelmeztet Thompson. Az emberek begubózásának hatására olyan valódi, hús-vér közösségek gyengülnek, amelyek elengedhetetlennek a társadalmi békéhez és konszenzushoz. Pedig a toleranciát, a mások iránti tiszteletet és az egyéb polgári erényeket éppen az ilyen közösségekben – a lakógyűlésen, az iskolai szülői értekezleteken és a szabadság más kis köreiben – sajátíthatjuk el.

Miközben a szomszédság bezárul, a világ kitárul: az internetnek hála közösségre léphetünk olyan távoli emberekkel is, akiket nem, vagy alig ismerünk személyesen – folytatja Thompson. Csakhogy az online világnézeti törzsekhez való csatlakozás ellentétes hatást vált ki, mint a hús-vér közösségekben való részvétel: a lojalitás megteremtése érdekében felerősítik a szektás és szélsőséges véleményeket és az egyet nem értőkkel szembeni gyűlöletet. A politikai megosztottság mélyülése tovább radikalizálja a táborokat, még a mérsékeltebb nézeteket valló többséget is, tovább erodálja a társadalmi bizalmat, és vele a demokratikus kormányzás esélyét.

Esszéje végén Thompson megjegyzi, hogy vannak azért bíztató jelek, amelyek a hagyományos közösségek feléledésére utalnak. Egyre többen járnak könyvklubba és a társasjáték-körbe. Sőt, talán a technológia is segíthet a saját maga által okozott bajok orvoslásában. Az optimistábbak szerint a mesterséges intelligencia enyhíthet az elmagányosodásból fakadó társadalmi bajokon. Egyes kutatások szerint legalábbis a mesterséges intelligenciával folytatatott beszélgetés hasonlóan jótékony hatású lehet, mint a hús-vér emberek társasága.