„A tudományos szólásszabadság korlátozása ahhoz fog vezetni, hogy bármely vélemény korlátozható lesz” – írja Brendan Patrick Purdy polihisztor a City Journalben annak kapcsán, hogy a közösségi és egyéb internetes oldalak üzemeltetői egyre gyakrabban cenzúrázzák a koronavírussal kapcsolatos, tévesnek ítélt híreszteléseket.

Purdy Robert Merton szociológusra hivatkozva a tudományos kutatás elengedhetetlen feltételének tartja a nyilvánosságot és az elfogulatlanságot. Ahol a tudomány szabad, ott az általában vett szabadság is erősebb, ahol pedig ideológiai alapon korlátozzák (mint például a Szovjetunióban, avagy a náci Németországban), ott az egyéb szabadságjogokat is korlátozni szokták. Arról nem is szólva, hogy a tudósok ott érnek el nagyobb sikereket, ahol szabadon vizsgálódhatnak: nem véletlen, hogy Kínának eleddig mindösszesen egyetlen tudományos Nobel-díj jutott.

Mindennek fényében Purdy igen aggasztónak találja, hogy a kormányok és még inkább az internetes óriások egyre keményebben lépnek fel az olyan közlésekkel szemben, amelyeket álhírnek tartanak, köztük a koronavírussal kapcsolatos, a főáramhoz tartozó elméletekkel ellentétes tartalmakkal szemben. Nemcsak a nyilvánvalóan hamis és kártékony ostobaságokkal, hanem az elfogadott módszereket vitató, ám érvekkel és adatokkal alátámasztott állításokkal szemben is. Némelyikről aztán kiderül, hogy mégiscsak igaz lehet, mint például a koronavírus laboreredetével kapcsolatos feltevésről. És persze az is előfordult, hogy a szakértők és a hatóságok által elfogadott nézetek dőltek meg.

Purdy különösen aggasztóak tartja, hogy a tudományos állítások helytállóságát a közösségi média üzemeltetői akarják megállapítani, és legtöbbször a kormányzati állásponttal ellentétes tartalmakat korlátozzák, ami szerinte annyit tesz, hogy ideológiai alapon cenzúráznak. Ezzel nemcsak a hatóságokba vetett bizalmat ássák alá, hanem megnehezítik azt is, hogy állampolgárok szabad döntést hozzanak egészségük megóvása érdekében.

„A tudománynak szüksége van a szabálykövető magatartásra. Csak éppen nem úgy, ahogyan az ma zajlik” – jegyzi meg a kérdés kapcsán  M. Anthony Mills közpolitika-szakértő a New Atlantis magazinban. Mills hosszan érvel amellett, hogy a tudomány szükségképpen hierarchikus, és a tudományos paradigmák viszonylag jól elkülönítik a komolyan veendő állításokat a sarlatánságtól. Persze – mint a tudományfilozófia nagyjai, például Thomas Kuhn és Polányi Károly is rámutattak – a paradigmák néha megbuknak. Ámde csak olyankor, amikor jobb alternatíva kerül, amely új tudományos konszenzust teremt.

Vagyis a tudomány bizonyos értelemben mindig hatalmi kérdés, hiszen a tényeket általában több versengő elmélet alapján is meg lehet magyarázni, egyes elméleteket pedig csak évtizedekkel elfogadottá válásuk után bizonyítanak, és akadnak olyanok is, amelyekről egyáltalán nem nyerhető tapasztalati bizonyosság. Ám távolról sem mindegy, hogy ki és hogyan teremti meg a tudományos konszenzust. Mills is úgy véli, hogy ez nem az állam, és végképp nem a nagyvállalatok dolga, hanem a tudósoké, még akkor is, ha néha őket is a csordaszellem jellemzi. Esszéje végén kitér arra is, hogy a tudomány tekintélyének visszaállításához nem elég, ha kizárják a politikai, az ideológiai és a nagyvállalati szempontokat. Arra is szükség van, hogy a tudósok maradjanak a Petri-csészénél, a politikai döntéseket hagyják meg a politikusoknak, és ne akarjanak helyettük kormányozni.