Európában nagy aggodalmat váltottak ki Donald Trump kijelentései és követelései, amelyek előre vetítik, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni fogja európai katonai szerepvállalását. A veterán biztonságpolitikai elemző szerint azonban Európa jól járna vele, ha önállóan szavatolni tudná saját biztonságát.

Az elmúlt években konzervatív és liberális oldalon egyaránt sok szó esik a fejlett és a közepesen fejlett országokat sújtó demográfiai visszaesésről. A szakértők arról vitatkoznak, hogy vajon gazdasági avagy kulturális okok állnak-e a háttérben. Pedig a statisztikák szerint a gyerekvállalási kedv csak a diplomások körében esett, a többség szeretne gyereket, még ha nagycsaládot nem is.

Néhány száz szélsőjobboldali tüntető felvonulást tartott Bolognában, radikális ellentüntetők pedig összecsaptak a menet útját védő rendőrökkel. Baloldali politikusok a jobboldali kormányt sejtik a tüntetők mögött, és fasiszta veszélyt vizionálnak, kormányoldalról pedig „kommunista kullancsokat” emlegetnek. 

Francis Fukuyama harmincöt éve még a liberális demokrácia globális győzelmét jósolta. Az amerikai elnökválasztás után viszont úgy látja, hogy új időszámítás kezdődik. A választók kinyilvánították, hogy nem kérnek a liberális modellből. Jöhet az illiberális demokrácia kora.

Konzervatív publicisták szerint a fősodratú média újabb szöget ver saját koporsójába azzal, hogy a választás után sem tér vissza a tényszerű beszámolókhoz és a kiegyensúlyozott hangvételhez. Más kérdés, hogy vajon jobban járunk-e, ha az eddiginél is többen tájékozódnak a közösségi médiából, félamatőr podcastekből és TikTok videókból.

Negyedszázaddal ezelőtt, amikor Vlagyimir Putyin titkosszolgálati főnökből miniszterelnök lett, még lekezelően tekintett vissza brezsnyevi időkre, amikor hetven éven felüli szépkorúak vezették a hatalmas országot. Nos, ma sem állunk másként, és az okok elég hasonlóak. 

Kamala Harris és a Demokrata Párt mindent elkövet hogy elnyerje az etnikai kisebbségek támogatását. Hiába bélyegzik azonban Donald Trumpot rasszistának, nem érik el céljukat. Trump népszerűbb a kisebbségek körében, mint bármely republikánus elnökjelölt az elmúlt évtizedekben.

Az Egyesült Államok két vezető liberális lapjának tulajdonosa úgy dönt, hogy, szakítva az elmúlt évtizedek hagyományával nem állnak nyíltan egyik elnökjelölt mellé sem. A szerkesztőségek és az előfizetők fellázadnak. Konzervatív kommentátorok szerint mi sem bizonyítja jobban a liberális média elfogultságát.

Nobel nem alapított díjat közgazdászoknak, talán tudta, hogy kockázatos vállalkozás lenne. A Svéd Nemzeti Bank emlékdíjat ad ki helyette évente, és az ideit a szokásosnál is szkeptikusabb fogadtatásra talált. Sokan kétlik, hogy a növekedés és a jólét a jogállam terméke lenne, ahogy a díjazottak állítják. 

Az elmúlt évtizedekben a legtöbb amerikai elnökválasztás rendkívül szoros eredményt hozott. Ám a megosztottság talán sosem volt olyan nagy, mint most. Két tekintélyes politológus arra vezeti vissza az elkeseredett versengést, hogy egyik tábor sem képes dominánssá válni, mivel nem tudja megszólítani az elmúlt évek során egyszerre konzervatívabbá és egyben baloldalibbá is váló választókat.

Gyökeresen átalakulóban vannak az olvasási szokások. A mobiltelefonok elterjedésével a fiatalok már alig olvasnak regényeket, mivel nem tudnak és nem is akarnak hosszú szövegekre koncentrálni. De mi lesz így a kultúrával?

Az amerikai szerző két rivális elnöki tanácsadót hibáztat azért, hogy a munkásság jelentős része mára eltávolodott a Demokrata Párttól. Pedig ennél mélyebb okokat is érdemes lehet keresni, hiszen szerte a fejlett világban hasonló jelenségeknek vagyunk tanúi. 

A liberálisok és a konzervatív elitek egymást vádolják azzal, hogy olyan luxusvéleményeket képviselnek, amelyek súlyos kárt okoznának a hétköznapi polgároknak. Hovatovább lehetetlenné válik az érdemi vita bármilyen javaslatról, mert alighogy elhangzik, máris azonnal rásütik az ideológiai billogot.

Miközben az amerikai egyetemeken a sokszínűség és a befogadás a legtöbbször hangoztatott követelmény, ez az elv egyáltalán nem érvényes a világnézetekre. A konzervatív professzor – de a konzervatív diák is – ritka, mint a fehér holló, persze elsősorban a humán szakokon.  

Amerikában szakértők és laikusok tömegei támaszkodnak hibás alaptézisekre, amikor a közelgő elnökválasztás, és általában az amerikai politikai élet jövőjét latolgatják. Legalábbis így gondolja régi ismerősünk, a német-amerikai politológus, és mindjárt meg is cáfol négyet az elterjedt téves előfeltételezések közül. 

A kanadai liberális professzor szerint tévedés a haladó identitáspolitikát a marxizmusból eredeztetni. Az etnikai csoportok és a szexuális kisebbségek elismerését célzó ideológia a liberális egyenlőségfelfogás szélsőséges értelmezéséből fakad, még akkor is, ha a végeredmény szöges ellentétben áll a szabadelvű hagyománnyal.

A háborúkat gyakran a történelmi igazságtétel nevében vívják. Nincs ez másként a Közel-Keleten sem, ahol Izraelt egyre többen gyarmatosító megszállónak tekintik. Csakhogy ilyen alapon szinte minden más állam is annak számítana.

Az elmúlt évben rekordot döntött a német zsidókat ért antiszemita támadások száma. Egyre több jel utal arra, hogy az előítéletek nemcsak az iszlamista bevándorlók és a baloldali radikálisok körében erősek, hanem a mérsékeltebb polgárok körében is. A konzervatív publicista szerint veszélyben a német demokrácia.

Lángokban áll Gáza után Libanon is, egyre nagyobb a bizonytalanság és a regionális, vagy egy még annál is nagyobb háború esélye. Egyes elemzők szerint összeállhat az Irán-ellenes izraeli-arab szövetség. Mások viszont éppen a konfliktus kiszélesedésétől tartanak.

A konzervatív jobboldal hagyományosan bizalmatlan az állammal szemben, és a civil társulásoktól reméli a társadalmi problémák megoldását, valamint az egyéni szabadság oltalmát. Újabban azonban egyre több konzervatív tart a civil szervezetek zsarnokságától.