A lengyel származású amerikai történész fájdalommal konstatálja, hogy a hagyományos Kelet-Európa eltűnőben van. Pedig a Nyugatnak is lenne mit tanulnia a térségtől, pontosabban Kelet-Európa történetéből. Egyebek között a kulturális sokszínűség iránti toleranciát és a szabadságszeretetet.

Régen, az erősebbnek volt igaza a nemzetközi politikában. Egyebek között ezért volt elfogadott a területszerzés. Ma az ilyesmit illegitimnek tekintjük. Az amerikai szerző ezt nem is vitatja, ám mégis fontosabbnak tartaná a békét, még akkor is, ha ezért le kell mondani az elvesztett területekről.

Németország a második világháború után lemondott a közös nemzeti identitás eszméjéről. Pedig enélkül nincs demokrácia és nem tartható fenn a német történelmi felelősség eszméje sem – figyelmeztet a tekintélyes kultúrtörténész. Nem az ósdi etnonacionalista mítoszok felélesztését szorgalmazza, hanem a bevándorlók hátterét is figyelembe vevő demokratikus nemzeti emlékezetkultúrát.

A fejlett országokon egyre inkább eluralkodik a kílamafélelem. A világ végével kapcsolatos aggodalmakat a tudósok szentesítik, a politikusok pedig meglovagolják. Abban azért még reménykedhetünk, hogy a mostani apokaliptikus jóslatok sem bizonyulnak helytállóbbnak, mint a korábbi eszkatalógiák.

Mára az ideológiai harcokkal szemben hagyományosan rezisztens Kanada is a kultúrharc terepévé vált, és egyúttal az a társadalmi szerződés is érvényét vesztette, amelynek értelmében aki tiszteségesen dolgozik, az tisztes, nyugodt életre számíthat.

Az európai választások korábban – legalábbis elvben – az EU integrációjának jövőjéről szóltak. Egy friss kutatás szerint azonban az idei EP-választást a versengő traumák és morális pánikok dönthetik el. Nem a hagyományos bal-jobb versengés, és még csak nem is az EU-szkepticizmus illetve az EU-pártiság erőviszonyai, hanem a klímaváltozás és a migráció ügye határozhatja meg a kampányt.  

Az ismert baloldali populizmuskutató szerint nem igaz, hogy a közösségi média és az internet eleve a populistáknak kedvez. Úgy véli, hogy megfelelő szabályozás és intézmények segítségével csökkenthető lenne a populisták befolyása. 

Amióta van tömegpropaganda, előfordult, hogy egész társadalmakat öntött el a gyűlölet. Manapság azonban, az internetes közösségi oldalak korában nem kell különleges történelmi helyzet ahhoz, hogy az egyszerű embernek is mindennapos élménye legyen a gyűlölet.

Egyes izraeli kormánypolitikusok abban látják Izrael biztonságának és a békének a zálogát, ha a gázai palesztinok máshová költöznének. A brit elemző ezt etnikai tisztogatásnak minősíti és mint ilyet erkölcsi és gyakorlati szempontból egyaránt elítélendőnek tartja. Még akkor is, ha a huszadik századi kitelepítések és népességcserék hozzájárulhattak a tartós békéhez.

Az amerikai konzervatívok aggasztónak tartják a kínai befolyásszerzést a felsőoktatásban. A nemzetbiztonságra hivatkozva olyan törvényi szigorítást javasolnak, amelyek követhetőbbé tennék a külföldről érkező támogatásokat. A baloldal attól tart, hogy a szigor hatására nőni fog az idegenellenesség.

Az amerikai baloldali politikus és értelmiségiek egyik csoportja liberálisnak, a másik progresszívnek nevezi magát. A liberálisok védelmében emel szót az egyik történész professzor a másik elmarasztaló véleményével szemben.

A holland szociológus új könyvében megpróbál leszámolni a migrációval kapcsolatos mítoszokkal. Egyebek között arra világít rá, hogy a bevándorlásellenes közhangulat ellenére az elöregedő fejlett nyugati országok rá vannak szorulva a vendégmunkásokra és a bevándorlókra, mivel az alacsonyan fizetett kétkezi munkát az őslakosok nem végzik el.

Az amerikai külpolitikai szakíró újraolvassa az afganisztáni összeomlás okairól szóló zárójelentést, és igen megszívlelendőnek tartja a benne foglaltakat. De már nem afganisztáni, hanem ukrajnai szemszögből.

A jobb- és baloldalon egyaránt népszerű populista tétel szerint az egyenlőtlenség egyre nő, ezért fel kellene emelni a szupergazdagok adóját. Csakhogy a számok nem igazolják, hogy a felső 1 százalék fizetése gyorsabban nő, mint az átlagbér. Ráadásul az átlagembert nem is a relatív egyenlőtlenség érdekli, hanem az, hogy fizetése megőrizze vásárlóértékét.

A német történelmi emlékezet a feledés homályában hagyja, vagy egyenesen kollektív bűnösnek tekinti a náci Németország elleni szövetséges bombázások civil áldozatait. Ez a szemlélet visszaköszön a Gáza elleni izraeli háború megítélésében is.

A jobboldali lapok megdöbbentőnek minősítik, hogy a muszlim franciák milyen nagy hányada ítéli meg pozitívan a Hamász Izrael elleni októberi támadását. A baloldali napilap azzal vádolja a jobboldali sajtót, hogy eltúlozza a franca muszlimok Hamász-pártiságát.

A fejlett társadalmakban egyre súlyosabb problémát okoz az ideológiai megosztottság. Egyre inkább úgy tűnik, hogy már nemcsak a kor, a vagyoni helyzet, az iskolázottság és a lakóhely szerint különülnek el a liberálisok és a konzervatívok, hanem nemi alapon is.

A protekcionizmus az egyik leginkább megosztó kérdés a közgazdászok és a politikusok körében is. Egy friss elemzés arra világít rá, hogy a megfelelő mértékben és kellő időben alkalmazott gazdasági nacionalizmus jótékony hatású, sőt, elengedhetetlen a növekedéshez és a fejlődéshez. A túladagolása viszont súlyos kockázatokkal jár.

A legdörzsöltebb véleményvezérek is hiába próbálják felszítani a harci kedvet, a karácsonyi kultúrharc már Amerikában sem a régi. Még szerencse, hogy az év egyéb időszakában jut belőle elég mindenkinek.

Az orosz geopolitikai törekvések szempontjából ideális fejlemény a gázai háború. Moszkvának egyetlen szalmaszálat sem kellett keresztbe tennie, mégis hasznot húz belőle. Az orosz elit pedig meggyőződhet róla, hogy Putyin elnök jó úton jár, és az ukrajnai háború okozta problémák szinte automatikusan megoldódnak majd.