Az amerikai válságjelenségeknek, a süllyedő születésszámtól az elmagányosodáson és az identitásháborúkon át a végletes politikai megosztottságig számos oka van, de van köztük egy közös ok is: a munkások alkupozíciójának megrendülése és az ebből következő alacsony bérszínvonal.

Az európai menekültpolitika több sebből vérzik. Tízezrek fulladnak a Földközi-tengerbe, a befogadott menekültek integrációja döcög, ráadásul a migráció biztonsági kockázatokkal jár. A holland szociológus ezért átfogó reformokat javasol, azt remélve, hogy létezik olyan pragmatikus kompromisszum, amelyet jobb- és baloldal egyaránt elfogad.

A mesterséges intelligencia a kor Rorschach-tesztje. Mindenki beleláthatja a világnézetének és politikai ízlésének megfelelő félelmeit. A konzervatívok baloldali gondolatrendőrségtől, a baloldal pedig a nagytőke hatalmának további erősödésétől tart.

A német szociológus új könyvében azt állítja, hogy a feminizmus elérte legfontosabb céljait legalábbis Németországban, ahol a nők és a férfiak egyenlő mértékben elégedettek életükkel. Egyúttal élesen bírálja az illiberális baloldali feministákat. Kritikusai feminizmus-ellenességgel és tudománytalansággal vádolják.

A baloldal Európa-szerte súlyos gondokkal küszködik, de azért ma is több helyütt kormányon van. Franciaországban viszont kormányképtelen. A Londonban tanító francia politológus szerint azért, mert az egyik szélsőségből a másikba esett. Korábban liberális, ma viszont populista vezetés alatt áll.

A keresztény filozófus a modern erényfitogtatást nemcsak üres és haszontalan gesztusnak, hanem kifejezetten ártalmas divatnak tartja. Egy rövid esszében eljut az etikus kávétól a demokrácia exportjáig, és amellett érvel, hogy az absztrakt elvek és a távoli szenvedők melletti kiállás súlyos veszélyeket hordoz magában.

Olaszországban a hajdan az újfasiszta ifjúsági szervezetben vitézkedő miniszterelnök réges-rég leszámolt a fasizmussal, de még mindig nem mondja fel helyesen az antifasiszta leckét. Párttársa, a szenátus elnöke még nála is kevésbé. Lett is nemulass, pedig egy kis feledés nem ártana a nemzeti egységnek. Csak hát a jelek szerint a harc fontosabb.

A baloldali gazdaságtörténész védelmébe veszi az amerikai kormányt, amely a progresszív populizmus szellemében a nagyvállalati nyereséghajhászásban és a túlárazásban látja az infláció fő okát. Egyúttal élesen bírálja a jobboldali ellenzéket, amely kiadáscsökkentéssel és kamatemeléssel akar úrrá lenni az elszabaduló árakon.

Egyre kevésbé népszerű a bölcsészképzés, Amerikában egy évtized alatt negyedével esett vissza a hallgatók száma. Egyes vélemények szerint a klasszikusok moralizáló bírálata miatt csökken az irodalom és a történelem iránti érdeklődés: ha nem tekintjük értékek forrásának, miért is akarnánk elmélyedni a múltban és az irodalomban?

A baloldali konzervatív demográfus szerint a globális népességfogyás súlyos gazdasági válságot, generációs konfliktust és nagyhatalmi átrendeződést hozhat. Az átalakulás különösen hátrányosan érintheti a fejlett Nyugatot.

Konzervatív elemzők szerint a Biden-kormány demokráciafelfogása sokat árthat az Egyesült Államok szövetségi rendszerének. Washingtonnak választania kell a progresszív értékek kérlelhetetlen képviselete és a maga nagyhatalmi céljai között.

Franciaországban a kormány a Nemzetgyűlés többségével szemben fogadtatta el nyugdíjreformját. Az Alkotmánytanács elutasította az ellenzéki panaszindítványokat. De demokratikus-e ez a megoldás?

A tekintélyes német történész szerint Izraelben nem demokraták és antidemokraták állnak szemben, hanem civilizációs víziók. A korábban domináns szekuláris baloldal és az egyre befolyásosabb ortodoxokat is maga mögött tudó jobboldal egyaránt demokráciát akar, ráadásul mindkét oldal patrióta is.

Még két évtizede is világos volt, hogy gondolkodik a nagy társadalmi kérdésekről a baloldali szavazó, és hogyan a jobboldali. Ha húsz évi szundítás után most felébredne valaki, és a régi módon próbálna tájékozódni, alaposan meglepődne. Már azon is, hogy milyen rétegek szavaznak az egyik, illetve a másik oldalra.

A tudományos forradalom közkeletű narratívái európai tudósok heroikus egyéni teljesítményeként tálalják a nagy felfedezéseket. Az efféle mítoszok nemcsak pontatlanok és tévesek, de egyúttal politikai célokat is szolgálnak: a Nyugat felsőbbrendűségének eszméjét hivatottak erősíteni.

A piacpárti libertáriusok úgy hiszik, hogy a piac szabadsága egyenes arányban áll az egyén szabadságával. Ahol szabad a piac, ott nincs diktatúra. A létező kapitalizmusok mintaenklávéi azonban finoman szólva sem igazolják a feltevést. Az antiglobalista baloldali történész szerint a nemzetállamot szétromboló piaci logika a demokráciát is romba dönti.

Az olasz politikusok tudják, hogy nem képesek feltartóztatni a Földközi-tengeren érkező bevándorló áradatot, és legfeljebb abban bízhatnak, hogy az érkezők minél nagyobb része tovább vándorol északabbra. De az ázsiai és afrikai származásúak így is a lakoság egyre nagyobb részét teszik majd ki.

Az interneten persze minden korábbinál akadálytalanabbul terjednek az álhírek, soha nem látott szilárdságú véleménygettók alakulnak ki, és példátlan sebességgel hasít a propaganda. Az amerikai publicista szerint azonban nem az álhírekben, hanem a tudásunkkal kapcsolatos túlzott magabiztosságban van az igazi veszély.

Kína szövetségesének tekinti Moszkvát a Nyugattal folytatott rivalizálásban. Ám a túlzott barátságban nem érdekelt. A pekingi vezetés csak lélegeztetőgépen akarja tartani Moszkvát. Akár nyer, akár veszít Oroszország az ukrajnai háborúban, Kína jól fog járni.

1989-ben, amikor leomlott a berlini fal, világszerte bevett elvnek számított, hogy a népek jólétének biztosítéka a szabad kereskedelem – bizonyság rá a Nyugat magas életszínvonala. A washingtoni konszenzus újabban protekcionista állami beavatkozásnak adja át a helyét.