Ismét egy vitatott irodalmi Nobel-díj. Mindig találni jelöltet, aki egyesek szemében jobban megérdemelte volna. De most többről van szó. A konzervatív filozófus azt kérdi, vajon a radikális baloldali antikapitalista és antiimperialista írónő Izrael-ellenessége ellenére, vagy éppen amiatt kapta meg az idei Nobel-díjat.

Az elmúlt évek válságai kapcsán sokan kezdték temetni a globalizációt, különösen neoliberális változatát. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a multipoláris világban és a nemzeti szuverenitást erősíteni óhajtó kormányok idején visszaesik majd a nemzetközi kereskedelem. Az is lehetséges, hogy a mértéke nem, csak a formája és a jelentősége változik meg.

Szinte minden elemző egyetért abban, hogy az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb feladat az egyre súlyosabb megosztottság enyhítése lenne, ahhoz pedig át kellene hidalni az ideológiai szakadékokat. Csakhogy az elit és a pártok ellenérdekeltek.

A francia katolikusok ma is inkább a jobboldallal rokonszenveznek, de egyrészt sokkal kevesebben vannak, mint korábban, másrészt nem ugyanaz számít jobboldalnak, mint akár csak húsz évvel ezelőtt.

Egy friss szociológiai kutatás „libertárius autoritarizmusnak” minősíti a németországi oltásellenes tüntetések kapcsán elhíresült Querdenker mozgalom tagjait. A kutatást kommentáló liberális publicista szerint ez a szavak tendenciózus kiforgatása. Szerinte sokkal érdekesebb lenne azt megvizsgálni, miért fogadták el az elvben szabadelvű pártok a szigorú korlátozásokat.

A melegházasságot ellenző keresztény konzervatív jogvédő a keresztény fundamentalistákat teszi felelőssé a társadalom megosztottságáért, mondván, hogy a nagy kultúrharcban megfeledkeztek a felebaráti szeretet elvéről. Pedig egy kis önmérséklettel és toleranciával többet érnének el.

A veterán olasz politológus sorra veszi a lehetséges okokat, amelyek Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadásra indíthatták. A legtanulságosabbnak azt a háromszáz éves magyarázatot tartja, amely szerint a zsarnokságnak létszükséglete a háború.

A baloldali német pacifista publicista tárgyalásos rendezést sürget Ukrajnában, mondván, hogy kompromisszum nélkül nem lesz béke. A tekintélyes német történész szerint az efféle pacifizmus nemcsak naiv, de veszélyes is.

Míg néhány évtizede általában a nők voltak konzervatívabb szavazók a fejlett társadalmakban, mára egyre inkább balra húznak, miközben a férfiak körében nő a jobboldali és különösen a radikális jobboldali pártok támogatottsága. Az amerikai elemző szerint a liberális demokráciát veszélyezteti, hogy a baloldal nem törődik a férfiak, különösen a kétkezi munkások sajátos problémáival.

A német baloldalt megoldhatatlan dilemma elé állítják az iráni hidzsáb-ellenes tüntetések. A baloldal ugyanis egyszerre akarja képviselni a felvilágosodás egyetemes értékeit és elismerni a kulturális sokszínűséget. Hogyan is emelhetne szót a hidzsáb ellen, ha korábban a tolerancia nevében üdvözölte az iszlám fátylat?

Az amerikai politológus szerint az idei év igazságot szolgáltatott Francis Fukuyamának, de csak ha harminchárom évvel ezelőtti írását helyesen értelmezzük. Nem azt jövendölte, hogy nem lesznek többé háborúk és egyéb fordulatok, hanem hogy a liberális demokráciának nem lesz versenyképes alternatívája.

A birodalmaknak sok ellenségük van, és sokan várva várják, hogy összeomoljanak. Csak éppen nem biztos, hogy bukásuk után jobb lesz az élet a Földön. Többnyire felfordulást és vérontást hagynak maguk után. Az amerikai politológus a mai nagyhatalmaknak címzi a figyelmeztetést.

Jó nevű egyetemen végzett, tisztes megélhetést biztosító, magas presztízsű állása van, mégis boldogtalan, mivel fölöslegesnek érzi a munkáját? Nincs egyedül, és könnyen lehet, hogy jól érzi: mondvacsinált, státuszszimbólum-munkát végez.

A manapság divatos neorealista elméletek kizárólag az önérdekkel és a biztonságra való törekvéssel magyarázzák az államok cselekvését. A klasszikus realizmus számításba veszi a világnézeti elkötelezettséget is. A kétféle realizmusból homlokegyenest ellentétes következtetések adódnak az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A történelem tanulmányozása politikailag sosem semleges. De ettől még nem kellene ideológiailag elfogulttá és tendenciózussá válnia. Csak hát sajnos nincs éles határvonal a mai társadalmi és politikai dilemmák által inspirált történetírás, és a politikailag elfogult történészkedés között.

Az ifjú politológus szerint a demokrácia védelméről prédikáló elit valójában saját hatalmát akarja bebetonozni a nép hatalmával szemben. A konzervatív elemző szintén aggódik a demokrácia állapota miatt, ám sokkal inkább a többség zsarnokságától tart.

Az amerikai filozófus-író szerint az Egyesült Államok hamarosan Dél-Afrika sorsára juthat, hacsak nem néz szembe a fehérek történelmi bűneivel és a rendszerszintű rasszizmussal. Dél-afrikai bírálója szerint almát hasonlít körtével, ráadásul a javallt fordított rasszizmus csak fokozza a bajokat.

A baloldali moralizáló eszmeiséget egyre többen állítják párhuzamba a 17. századi protestáns puritanizmussal. Ez a jobboldalon lázadó mozgalomnak nyitott teret. Abban viszont már a woke nézetek bírálói sem értenek egyet, hogy ezek a lázadók miképp juthatnak uralkodó pozícióhoz a társadalomban.

Ötven éve az újbaloldal az elitellenességnek köszönhetően került hatalomra. Azóta megszerezte a kulturális és a gazdasági kulcspozíciókat. A jobboldali populisták pontosan azt a politikát követik, amely egykor a mára elitistává és szakértőkrácia-pártivá vált baloldal sajátja volt.

A választási kampányban a miniszterelnöki poszt legesélyesebb várományosa az elnöki köztársaság híve. Ebből azonban nemigen lesz semmi, éspedig elsősorban azért, mert túlságosan sok érdekcsoport nem szeretné, ha a végrehajtó hatalom megerősödne.