„A Hszi Csin-ping zéró Covid-politikája miatt kirobbant tiltakozások rámutatnak az autoritárius rezsimek korlátaira” – kommentálja az eredetileg a szigorú járványügyi korlátozások ellen kitört, ám már a kínai kommunista pártvezetést is kikezdő tüntetéshullámot Guy Sorman francia–amerikai Kína-szakértő a City Journalben.
A koronavírus első hulláma óta folyik a vita arról, hogy vajon a demokratikus rezsimek, vagy inkább az autoriter kormányok lesznek sikeresebbek a járvány elleni védekezésben. A kérdés megválaszolását bonyolítja, hogy a demokratikus kormányok vészhelyzeti intézkedéseket hoztak, még ha csak ideiglenesen is. Ráadásul Nyugaton leginkább a liberálisok követeltek szigorú korlátozásokat, miközben az általában autoriternek bélyegzett radikális jobboldal az egyéni szabadságjogok nevében tiltakozott ellenük.
A kínai kormány eleinte tagadta a járványt, sőt a cenzúra és a rendvédelmi hatóságok segítségével igyekezett meggátolni a koronavírussal kapcsolatos információk áramlását. Egyes bírálói ennek kapcsán az egypártrendszer bukását vízionálták, mások viszont azt jósolták, hogy a pártvezetés még fokozza is az elnyomást. Annyi bizonyos, hogy a rendszer nem dőlt meg. Igaz, a kínai kormány a járvány tagadásától gyorsan eljutott a zéró Covid-politikájához, amelyet aztán sikernek állíthatott be. A nagyobb hullámok valóban elkerülték Kínát, a népnek mégis elege lett a szigorú korlátozásokból.
Hiába nőtt Kínában a jólét, az egypártrendszer továbbra is csak azért maradhat fent, mert az emberek félnek – állítja Sorman. A kínai vezetés pedig a Szovjetunió összeomlásából azt a tanulságot vonta le, hogy a reformok, az önkritika és az engedmények a gyengeség tünetei, és végső soron bukáshoz vezetnek. Sorman megemlíti, hogy Teng Hsziao-ping a hetvenes évek végén kinyitotta ugyan Kínát a világra, ám a politikai reformoknak ő is ellenállt, a Tienanmen téri tüntetéseket pedig vérbe fojtotta.
Sorman úgy látja, hogy a pártvezetés most rendkívül nehéz helyzetbe került. A diktatúrák ugyanis szerinte nem képesek önkorrekcióra, hiszen hatalmuk végső soron a megfélemlítésen alapul. A járványügyi vasszigor enyhe lazítása előtt született cikkében Sorman valószínűsíti, hogy a kormány nem fog engedni, és a végsőkig kitart a szigor mellett, sőt, tovább fokozza az állampolgárok megfigyelését és megregulázását. Már csak azért is, mert a kínaiak átoltottsága rendkívül alacsony mértékű, így annak is drámai következményei lehetnek, ha a hatóságok lazítanak a szabályokon és elszabadul a vírus. Mivel a kínaiak stabilitást, nyugalmat és rendet szeretnének, ebben a vezetés széles tömegek támogatására számíthat.
Hasonló véleményt fogalmaz meg a tüntetések jövőjével kapcsolatban Felix Lee, a Tageszeitung Kína-szakértője. Ő is úgy látja, hogy a példátlanul erős kínai megfigyelőállam képes csírájában elfojtani az elégedetlenséget. Ráadásul – jegyzi meg – semmi jel nem mutat rá, hogy a tüntetők szeme előtt a forradalom vágya lebeg. 1989-ben a diáklázadások idején a fiatalok demokráciát akartak. A mai tüntetők csak a szigorú járványügyi szabályokkal elégedetlenek, Lee szerint annak ellenére sem fogalmaznak a rendszer megdöntésére irányuló célokat, hogy néhány városban egyesek egyenesen Hszi Csin-ping elnök és a Kommunista Párt bírálatáig merészkedtek.