Tisztelt Szerkesztők!

A Cion bölcseinek újabb jegyzőkönyvei című cikk a következőt írja: az „amerikai Rágalmazásellenes Liga február közepén publikált felmérése szerint ugyanis az európaiak harmada a zsidóságot okolja a gazdasági válságért, és tízből négy európai véli úgy, hogy a zsidók túl nagy befolyással bírnak az üzleti világban, illetve a nemzetközi pénzpiacokon”.

A cikk által is hivatkozott fölmérés nem teszi lehetővé ennyire határozott következtetés levonását. Ott ugyanis egészen pontosan az szerepel a kérdésekre adható válaszlehetőségként, hogy „probably true"/"probably not true”. Magyarán: bármelyik válasz szerint meg van a lehetősége annak, hogy a kérdésben foglaltak mégis igazak legyenek, vagy mégse legyenek igazak.

Valójában azonban a kérdések olyan logikai szerkezetben vannak megfogalmazva, amelyeket sok ember nem érzékel. A gond a „túl” szócskával van. A kérdés ugyanis arról szól, vajon valakit etikailag, vagy politikailag indoktrináltak-e, hogy erre a kérdésre a politikailag egyedül helyes válasz a „biztosan nem igaz” (mely opció viszont nem szerepel a lehetséges válaszok között). Igen, a válasz mindig ez kell, hogy legyen, bármekkora legyen is az adott paraméter tényleges értéke  – beleértve a 100 százalékot is, vagyis azt a fiktív helyzetet, amelyben minden befolyás „a zsidók kezében van”. Az olyan nyelvi finomságoktól, hogy mit fejez ki „a zsidók” és a „zsidók” formulák közötti különbségtétel, most tekintsünk el, jóllehet sok ember nem tesz különbséget a „túl nagy a zsidók hatalma az üzleti világban” és a „túl nagy hatalma van zsidóknak az üzleti világban” állítások között.

Politikailag válaszolni egy kérdésre annyit tesz, hogy a jövő lehetőségeit mérlegelve döntést javasolunk egy problémát illetően. Ebben a politikai értelemben tehát a túlbefolyást igenlő válasz úgy értelmeztetik, mintha az illető azt állítaná, hogy kívánatos – akár közvetlen eszközökkel is – a zsidók, mint zsidók befolyását csökkenteni az üzleti világban, vagy másutt.

Az azonban nem derül ki a kérdésből, hogy arra a kérdezők politikai választ várnak. Ha viszont nem politikai értelemben, tehát nem elvként, hanem elméletként tekintünk a megítélendő állításra, akkor nem zárható ki, hogy a „túl” értelmezhető, akár antiszemita felhang nélkül is. A tudománynak ugyanis az egyik alapja a szabad elméletalkotás. Ez mindaddig így van, amíg az elmélet nem tart igényt arra, hogy belőle egyértelmű cselekvési elveket vezessenek le.

De vajon miért baj az, hogy nem egyértelmű a közvéleménykutatásbeli föladat politikai vonatkozása? Azért, mert, ha valakibe akár beleverik is, hogy egy kérdésre mit kell válaszolni, ettől még nem fogja érteni, hogy miért kell úgy tennie (tenni fog, nem cselekedni), s lelke mélyén maradhat akár antiszemita is. (Megjegyzendő, véleményem szerint erről a problémáról szólt a pár évvel ezelőtt Németországban Martin Walser nézeteiről folytatott vita is).

A fölméréssel szemben támasztható apróbb kételyekről, azaz arról, hogy telefonos fölmérésről van szó, annak minden hibájával együtt; illetve arról, hogy a fölmérés nem jelöli, mely esetekben jelentős a változás statisztikailag, ezúttal ne essék szó.

Üdvözlettel
Halmos Károly

Az amerikai elnökök gyakran kérik áldozatvállalásra a polgárokat, népszerűségük mégsem sínyli meg a népszerűtlen intézkedéseket. Közvélemény-kutatók szerint a recept egyszerű: hitelesség és őszinteség.