Az ENSZ közgyűlésen Bush elnök cédulát írt külügyminiszterének: Ki kell mennem a mosdóba. Szabad? Várnia kellett egy ideig.

Az iszlám vallási döntőbíróság felállítása ellen női jogvédő szervezetek tüntetnek. A kormány meghátrál. Erre katolikus és zsidó szervezetek tiltakoznak – ők vallási döntőbíróságokat akarnak.

A kereskedelmi tévék egyelőre kitartanak az egész napra összeállított műsorfolyamok mellett. Inkább a közszolgálati televíziók kezdenek másfelé tájékozódni.

Koizumi a posta privatizálásának jelszavával nyerte meg a választásokat. A privatizálás hívei az egész világon lelkesen üdvözölték a győzelmet. De mintha kezdenének elbizonytalanodni.

A jobboldali politikusok a magas költségvetési kiadások miatt kritizálták a kormányt. A Katrina pusztítása utáni káosz azonban rádöbbentette őket, hogy szükség van az államra.

Az amerikai államháztartási hiány rekordokat dönt, pedig a jobboldal van kormányon. A republikánusok soraiban egyre többen megszorításokat sürgetnek.

A kőolaj világpiaci ára az égbe szökik. Sötét jóslatok energiaválságról és gazdasági visszaesésről. Pedig a magas olajárnak előnyei is vannak, bár nem a benzinkútnál.

Hol a határ egyenlőség és szabadság között?  Kétség esetén én a szabadság mellett döntök. Az egyik dolgozik és meggazdagszik, a másik nem. Aki ezt nem bírja elviselni, az a szabadságot sem.

A szegény újságíró panaszai: El sem tudják képzelni, milyen unalmasak a választások a világ legjobb országában. Legalább egy kis politikai botrány lenne!

Az afro-amerikaiakat sokkal inkább sújtotta a hatóságok tehetetlenkedése, mint a fehéreket. A kormány nem törődik a feketékkel? Vagy a kormánypárt nem sokat vár a fekete választóktól?

A szocdem plakátokat régen a vörös uralta. A választások előtt a párt új színeket keresett. Az elegáns, tört és szürkés árnyalatok jobban illenek a programhoz.

A hajdani lengyel ellenzéki vezér a független szakszervezeti mozgalom alapításának huszonötödik évfordulóján nem ünnepel együtt azokkal, akik az ügynökjelentésekben keresik az igazságot.

Fel vörösök, proletárok! Vagy inkább fel seszínűek, kispolgárok? Ki volt a kommunizmus átlagembere?

Kibékíthetetlen a fundamentalisták és a többi arab közti ellentét. A palesztin társadalmat csak a közös ellenség tartja össze. Mi lesz, ha sikerül békét kötni?

Pusztító nyárvégi hurrikán? Isten büntetése? Allah bosszúja? Netán a Földanya segélykiáltása? Minden igényt kielégítő apokalipszis.

A jobboldali politikusok ellentmondásba keverednek, ha konzervatívnak nevezik magukat. Ezért inkább a homályos „polgári” jelzőt részesítik előnyben. De ezzel is sok baj van.

Ázsiában, Nagy-Britanniában, Norvégiában már évtizedekkel ezelőtt feljutottak a csúcsra a nők. Hogyan és miért? És másutt miért nem? 

Sírnak a telepeseket távozásra kényszerítő katonák. A megindító jelenetek láttán az amerikai publicista Izrael egységéről beszél, az izraeli író viszont kibékíthetetlen ellentétekről.

Nem kell félteni a jóléti államot a munkahelyek szegény országokba vándorlásától. De a szegény munkavállalók bevándorlását korlátozni kell.

A politikusok az egész világon médiasztárrá válnak, egy német kancellár azonban ma is ad arra, hogy kulturálisan komolyan vegyék.