A Nyugat szinte egy emberként Ukrajna mellett áll, és fegyverszállításokkal, valamint még önmagának is igen kellemetlen szankciókkal válaszol az orosz agresszióra. Mindez érthető erkölcsi elégtétellel tölti el. Csakhogy sokan előre megjósolták, hogy keleti politikája pontosan efféle súlyos következményekkel jár majd.

Elejét lehet-e venni a fegyveres összecsapásoknak és katonai agresszióknak gazdasági szankciókkal? Az elemzői vélemények korántsem esnek egybe. A kérdés szakértőjének számító történész szerint a szankciók hatásosak lehetnek, csakhogy éppen ellentétes értelemben, mint támogatóik remélik – még durvább háborúhoz vezethetnek.

Újra divat a kremlinológia. Egyre több elemző vélekedik úgy, hogy Putyin elnök egyszemélyes uralma ingataggá vált. Szerintük a drákói szigor az ellenzékkel és a tüntetőkkel szemben a gyengeség jele, és a szankciók, illetve az ukrajnai kudarcok akár Putyin bukásához is vezethetnek.

Bár másfél hete az elemzők zöme még a háborút is szinte kizártnak tartotta, és egyelőre igencsak merész megjósolni az orosz invázió kimenetelét, a bátrabb szakértők már elkezdték számba venni a lehetséges forgatókönyveket. A lehetőségek többsége elég sötét jövőt vetít előre, a kevésbé rossz eshetőségek esélye pedig elenyésző.

A putyini vezetés nem pusztán nyers hatalmi érdekből került szembe a nyugati világgal. A kilencvenes években a demokratikus modell kipróbálását széthullás kísérte, ezért az ezredfordulón hivatalba lépő Putyin százéves vagy még régebbi eszmékben keresi az útmutatást.

Sok elemző és véleményvezér még napokkal, sőt órákkal Ukrajna megtámadása előtt is kizártnak tartotta, hogy Oroszország offenzívát indít. Volt, aki háborús uszítással vádolta a kormányokat, amelyek hírszerzési információk alapán előre jelezték a támadást. A konzervatív publicista szerint ideológiai elfogultság volt a háttérben.

Az ukrajnai válsággal kapcsolatban egymásnak szögesen ellentmondó magyarázatok születnek, ennek megfelelően a megoldási javaslatok is ellentmondásosak, vagy egyenesen hiányoznak.

A tekintélyes történészprofesszor a társadalom forradalmi átalakulásának okait és mozgatórugóit keresi. Úgy látja, hogy a radikális átalakulást a régi rend intézményeibe vetett bizalom megingása készíti elő, ami aztán teret nyit az új ideológiát képviselő forradalmi élcsapat előtt. Az elemzés logikája alighanem a jobb- és baloldali kultúrharcosok tetszését is elnyerheti.

A Központi Hírszerző Ügynökség ma is úgy él a köztudatban, mint a héja jobboldal fellegvára, pedig már nagyon régen nem az. Újabban egyenesen az új baloldali elit gondolkodás- és beszédmódját képviseli és terjeszti.

A német kormány sok bírálatot kap, amiért nem lép fel keményebben Putyinnal szemben. A legtöbben gazdasági okokra vezetik vissza Berlin szerintük megalkuvó politikáját. Az ukrán származású publicista szerint azonban az okok a német politikai kultúrában és emlékezetpolitikában keresendők.

A neves izraeli polihisztor attól tart, hogy Putyin orosz elnök néhány rossz döntése visszaviheti az emberiséget a háborúk korába, amikor fegyverek döntötték el, kinek lesz igaza. Orosz elemzők szerint viszont háború csak akkor robbanhat ki, ha ukrán oldalról indul támadás.

Az ideológiai megosztottság olyan mély, hogy a fiatalok a párválasztásban is nagy jelentőséget tulajdonítanak a párthovatartozásnak. Jó hír viszont, hogy a szerelem vaksága nagyobb, mint a politikai ideológiai vakbuzgóság.

Miután Stephen Breyer, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának liberális tagja bejelentette, hogy visszavonul, kiújult a bíróságok politikai semlegessége körüli vita. Mindenki tudja, hogy a bírák függetlensége csak látszat, kinevezésük pedig régóta pártpolitikai kérdés.

Az ukrán–orosz válságban semmi sem biztos, és bármi elképzelhető. Az mindenesetre aggasztó, hogy a felek egyre durvább elrettentést alkalmaznak, és kölcsönösen teljesíthetetlen feltételeket szabnak egymásnak. Elemzők szerint ezért nem kizárt, hogy az akár blöffnek induló kaliberméregetésből is fegyveres összecsapás lesz.

Franciaországnak öt éve még szocialista elnöke volt, az idén viszont alighanem jobboldaliak versenyében fog eldőlni, ki lesz az államfő. A párizsi elemző szerint már nem is érdemes a baloldal és a jobboldal ellentétéről beszélni.

Világszerte, de különösen a fejlett nyugati országokban csökken a magukat vallásosként azonosítók aránya. Tudósok szerint a szekularizáció jelentős civilizációs átalakulással járhat. De milyennel?

A február 1-jei hidzsáb világnap szervezői azt állítják, hogy kezdeményezésük nemcsak az iszlamofóbia elleni küzdelem része, hanem a női önrendelkezést és a kulturális sokszínűséget is erősíti. Közel-keleti és afganisztáni feministák azzal vádolják a hidzsábot népszerűsítő nyugati aktivistákat, hogy elárulják a nők ügyét és az iszlám fundamentalista elnyomást legitimálják.

A csúnya beszédet nem tartjuk illendőnek, pedig szinte mindenkinek kiszalad a száján néha valami obszcenitás. Szociológusok és pszichológusok szerint a trágárság nemcsak a társadalom és elménk működését segít megérteni, hanem jót is tesz nekünk. Van, aki receptre írná fel.

A világsajtó csaknem egyöntetű véleményével szemben két sokat próbált geopolitikai szakértő szinte kizártnak tartja, hogy Oroszország meg akarná támadni Ukrajnát. Akkor hát mivel magyarázható a már-már háborús hangulat? És mi az orosz fenyegetések célja, ha a háború kizárható?

A művészetet megöli, ha erkölcsi és népnevelési szempontoknak rendelik alá, állítják a művészi szabadság és autonómia hívei. Igen ám, de ha nem szolgálja az emberek épülését és a demokráciához szükséges jó polgárok nevelését, akkor miért kellene az egyetemen oktatni a bölcsészetet?